×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
11 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Jövőre átadják a Törvényszéket

2014.10.23 - 10:48
Megosztás:
Jövőre átadják a Törvényszéket

Bár sokan az ügyvédsztrájkkal hozták kapcsolatba az igazságügyi miniszter és a Legfelsőbb Bírói Tanács elnökének látogatását, az elsősorban a Törvényszék épületével volt kapcsolatos.

 

A hosszú évek óta csigalépésben haladó felújítási munkálatokat a tavaly nyári szerencsétlenség gyorsította fel, amikor a padlást takarító elítélt alatt egyszer csak beszakadt a mennyezet, a férfi pedig a törmelékekkel együtt a tárgyalóterem padlójára zuhant. Ez a könnyen tragédiával is végződhető esemény mondhatni „felrázta” a kormányt, jelentős pénzösszeget utalt ki a munkálatok folytatására, aminek köszönhetően idén februárra (a tervezett tavaly április 1-je helyett!) sikerült befejezni a B és C szárny felújítási munkálatait, a Törvényszék dolgozói pedig végre átköltözhettek oda, s megszűntek az áldatlan állapotok, sokszor embertelen körülmények, amelyek között dolgozniuk kellett. Az épület teljes felújítási munkálatainak befejezéséhez körülbelül 10 millió lej szükséges még — s remélhetőleg meg is kapják, hiszen Robert Cazanciuc igazságügyi miniszter (akinek személyében tizennégy év után először látogatott Szatmárnémetibe igazságügyi miniszter) hétfőn kijelentette: 2015 szeptemberében ismét Szatmárra jön, az épület átadása alkalmából. A már felújított szárnyakat körbejárva pedig elégedetten nyugtázta a munkálatok kiemelkedően jó minőségét és csodálkozott rá az 1890 óta álló épület impozáns szépségére.

„Év végén, azaz december 31-én lejár a második mandátumom is, és többé nem tölthetem már be ezt a tisztséget — mondja a Szatmár Megyei Törvényszék elnöke, Rodica Grosoş-Maxim. — Ezért is akartam annyira, hogy Cazanciuc miniszter eljöjjön, lássa, hol tartunk a közel tíz éve elkezdett felújítással (a projekt első lépéseit még 2004-ben tették meg), és amennyire lehet, biztosítsam a következő elnöknek a munkálatok befejezéséhez szükséges összeget. Szívügyem ez az épület, hiszen a munkálatok minden lépésénél jelen voltam, a megvalósíthatósági tanulmány előkészítésétől. Amikor elfogyott az Igazságügyi Minisztérium által kiutalt pénz (hiszen nekik sem volt sok), elindultam „koldulni”, tárgyaltam a cégekkel. A munkálatokat végző cégek nagyon szépen dolgoznak, tisztában vannak az épület műemlék értékével, és vigyáznak is erre. Ráadásul — minden eddigi pénzhiány ellenére — keményen dolgoztak és dolgoznak. Sokszor hitelben! Ha más ritmusban kaptuk volna meg a finanszírozási összegeket, már régen kész lenne, de nagyon remélem, jövő szeptemberre valóban befejeződnek a munkálatok és Románia egyik legtetszetősebb igazságügyi intézménye teljes szépségében mutatja majd magát.”