×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Jubileumi koncertre készül Szűcs József

2013.10.09 - 12:03
Megosztás:
Jubileumi koncertre készül Szűcs József

Immár tíz éve tevékenykedik könnyűzenei szakoktatóként a nagykárolyi Kulturális Központban Szűcs József zenetanár-referens. A jeles évfordulót karácsonykor nagyszabású koncerttel ünneplik a Szent László Közösségi Házban, több mint száz fellépővel.

 

„Tíz éve annak, hogy átvettem a könnyűzenészek képzését a Nagykárolyi Művelődési Központban. Szeretném, ha ezt az évfordulót együtt ünnepelnénk meg minden volt és jelenlegi tanítványommal. A „Song 4 Xmas” elnevezésű, ma már hagyományosnak számító karácsonyi koncertünk ideális alkalom lenne egy ilyen jubileumi találkozóra. Az eseményre december 20, 21 vagy 22-én kerülne sor, attól függően, hogy a többségnek melyik nap lenne a leginkább megfelelő (ezzel kapcsolatban várom a visszajelzéseiteket). Szeretném, ha egymással megbeszélnétek, ki milyen zenekarral, milyen felállásban lépne színpadra egy-egy dal erejéig” — olvasható Szűcs József felhívása a legnépszerűbb internetes közösségi portálon. A felhívást követően pedig több mint kétszáz egykori tanítvány neve jelenik meg. Ezzel kapcsolatban kértük Szűcs Józsefet, meséljen az elmúlt tíz évről, illetve mondja el, mire is készül december 22-én.

„Amint a felhívásban is olvasható, tíz éve annak, hogy átvettem a stafétabotot Puiu Bărnuţiu Jr.-tól, és én lettem a Kulturális Központ könnyűzenei szakoktatója. Nagyon sok diák került ki a kezem alól. Többen közülük maradtak a zenei pályán, és sokan a választott polgári hivatásuk mellett — igaz, csak hobbiszinten — továbbra is zenélnek. Nagyon büszke vagyok mindegyikükre és arra, hogy az évek során, még ha távol is kerültünk egymástól, megmaradt közöttünk egy jó bizalmi viszony, s ez a felhívásomra érkezett eddigi válaszok kapcsán is igazolást nyer. Sokan visszajeleztek már, és egyelőre úgy tűnik, csak azok nem jönnek el, akik nagyon távol vannak Romániától, és semmiképpen nem tudnak hazajönni az általam megadott időpontban. Annyi már látszik, hogy több mint száz fellépő lesz a koncerten” — meséli Szűcs József.

Az 1980-as években Karácsonyi Péter zenetanár alapozta meg azt a mozgalmat, mely később Castelanii/Kastélylakók néven vitte el Nagykároly hírét a könnyűzene műfajában országszerte. Akkor a különböző országos fesztiválok, versenyek színpadáról a nagykárolyiak csapata nem hiányozhatott.

A Kastélylakók azóta már megszűnt, a könnyűzene-oktatásnak, a fiatalok zenei képzésének a hagyománya megmaradt. Szűcs József vallja: nem szabad senkit elküldeni, hiszen sok eset volt rá az elmúlt évek során, hogy valaki szorgalommal el tudott érni olyan szintre, amire egy jó zenei tehetséggel megáldott embernek nem sikerült. „A mi dolgunk nem a szelektálás. Persze, ha valakinek tényleg semmi tehetsége és zenei hallása sincs, akkor az illetőt elküldöm. Viszont azon az állásponton vagyok, hogy mi itt azért vagyunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a gyerekeknek. Nagyon sok tanítványom épp kamaszkorában került hozzám. Szerintem és a szülői visszajelzések alapján is azt tapasztalom, hogy jó hatással volt rájuk a zenetanulás és az, hogy a szabadidejüket hasznosan töltötték, olyasmivel, ami tanulás és kikapcsolódás is. A zenetanulás, már csak a gyakorlás okán is fegyelemre, figyelemre szoktat. Ennek az életben is hasznát vehetik a fiatalok” — mondja.

Az elmúlt egy évtizedben több együttes, szólista került ki Szűcs József kezei alól. Hangszeres képzés és énekes kinevelése révén alakult ki az a lista, amely 230 személy nevét tartalmazza. Közülük lépnek jó sokan színpadra december 22-én, a Szent László Közösségi Házban. „Minden egykori diákom egy dallal készül. Ez vonatkozik a szólistákra és az együttesekre is. Persze nem lesz könnyű összehangolni mindent, de remélem, hogy aki eljön, az egy kellemes élménnyel gazdagodik. Jelenlegi és egykori tanítványaim is színpadra lépnek, valószínűleg igen hosszú lesz a műsor. Song 4 XMas 10 — ez az alkalom hivatalos elnevezése. A fellépést követően pedig, egy amolyan osztályfőnökióra-szerűségen mindenki elmeséli, mi is történt vele az elmúlt tíz évben, majd következik a buli” — fogalmazta meg Szűcs József. A zenetanár tervei szerint díjakat is kiosztanak majd, azonban ennek mikéntjéről még nem született döntés.

Tőtős Tímea