Jubileumi találkozó Tarpán az összetartozás napján
Utoljára módositva: 2020-01-18 12:56:15

A Kárpát-medence magyarságának képviselői 10. alkalommal találkoztak a magyarországi Tarpán az összetartozás napján, Szatmár megyét Pataki Csaba és Nagy Szabolcs képviselte.

Immár tizedik alkalommal tartották meg Esze Tamás földjén, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpán az összetartozás napját, amelyen megyénket Pataki Csaba, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke és Nagy Szabolcs ügyvezető elnök képviselte.

A felvidéki, partiumi (szatmári), kárpátaljai, székelyföldi és magyarországi régiók képviselőit (polgármestereket, megyei állami és társadalmi szervezetek vezetőit) dr. Tilki Attila parlamenti képviselő és Szécsi Szabolcs, Tarpa község polgármestere látta vendégül az együtt gondolkodás, az ország, a régió dolgairól folytatott eszmecserék jegyében. Az idén jubileumi, azaz tizedik alkalommal megrendezett eseményen a találkozó ötletgazdája és fővédnöke, dr. Papcsák Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd a közös megbeszéléseket követően a résztvevők a kegyelet koszorúit helyezték el Rákóczi Ferenc fejedelem lovas szobránál, Tarpa szülöttének, a híres kuruc vezérnek, Esze Tamásnak a teljes alakos szobránál, valamint a Bajcsy Zsilinszky-emlékműnél.

Pataki Csaba, aki már több éve meghívottja és résztvevője e rendezvénynek, elmondta: az összetartozás napja az a kapocs, mely az együtt gondolkodás jegyében munkálkodó intézmény- és közösségi vezetőket évről évre összehozza és összeköti. A hagyományosan év elején szervezett találkozó mindezek mellett jó alkalom az elmúlt év közös munkájának és eredményeinek a kiértékelésére, illetve az új év kihívásaira való felkészülésre is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. február 29.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 db tojás, 2 dl tej, 2,5 dkg friss élesztő, 10 dkg ...