Július 10-én kezdene a divíziós csapat
Utoljára módositva: 2019-06-26 13:54:33

Csütörtökön és pénteken 17 órától toborzót rendez a VSK Olimpia szakvezetése 17–20 éves legényeknek. Ugyanakkor már leszögezték, hogy a csapat július 31-én felkészülési meccset játszik Nagybányán.

Véget ért az osztályzós sikert követő ünneplés a Szatmárnémeti VSK Olimpia labdarúgócsapatánál, Ritli Zoltán vezetőedző ugyanis máris munkához látna, hogy felkészüljenek a Liga 3 2019–2020-as idényére. Fogel László klubelnök hangsúlyozta, hogy Ritlivel folytatják a munkát, és vele közösen egyeztetve állítják majd össze a játékoskeretet. Elképzelések vannak az erősítrésre, viszont nem szeretnének túlköltekezni. Ugyanakkor erősíteni akarják az ifjúsági keretet is, ezért csütörtökön és pénteken 17 órától az Olimpia-Daniel Prodan Stadion gyepszőnyegén 1999-es, 2000-es, 2001-es és 2002-es születésű legényeket várnak egy válogatóra. Ritli hangsúlyozta, hogy erre a toborzóra csak olyan legényeket fogadnak, akik leigazolt klubjuk beleegyezésével érkeznek.

A szakvezető hozzátette, hogy együttműködési megállapodást szeretnének egy közeli negyedosztályos klubbal is azért, hogy megtarthassák a jelenlegi teljes játékoskeretet is. Így, azok a srácok, akik nem férnek be a VSK Olimpia Liga 3-as keretébe, azok a negyedosztályba játszhatnak a következő idényben.

Rilti elmondta, július 10-én már megkezdik a felkészülést, de az első héten csak enyhe, támozgató tréningeket rendeznek. A lényegbeli munkát július 19-én kezdik, innen kevéssel több mint egy hónap áll a csapat rendelkezésére, hogy ráhangolódjon a Liga 3 augusztus 24-i kezdésére. Kisvárdával és Füzesgyarmattal is egyezkedett a szatmári egyesület egy-egy felkészülési mérkőzés rendezésére, viszont a jövőbeli csoporttárs Nagybányai Minaurral már le is szögezték a július 31-i meccset a máramarosi településen.

Az Olimpia név használata a klub megnevezésében egyébként továbbra sem hivatalos, és úgy tűnik, hogy ennek több jogi buktatója is van. Ezért, mindaddig, míg ezt nem tudja tisztázni az egyesület vezetése, a beszámolóinkban már csak VSK néven fog megjelenni a klub neve.

Pesek Attila

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Volt egyszer egy... Hollywood
Ma, 21:00
1969, Los Angeles. Egy munka nélkül maradt, western tévésorozatából kikerült, munkanélküli színész (Leonardo DiCaprio) és jó barátja, kaszkadőre (Brad Pitt) együtt próbálnak boldogulni Hollywood kegyetlen világában. Ez a világ azért kegyetlen, mert változik: Rick és Cliff eddig kiismerte magát a showbizniszben, de most bármerre járnak, arra kell rácsodálkozniuk, hogy minden megváltozott: a szabályok, a főnökök és a nők is…. Nincs nagyobb esemény annál a filmes világban, mint amikor Tarantino re
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen programok érdekelnek leginkább az idei PMN-en?
Természetesen a koncertek
A nivós színházi előadások
A hagyományőrző néptáncok, népzenei előadások
A bábszínházi előadások
A gasztronómiai programok
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...