Július 31-én a kormány elé kerül a költségvetés-kiigazítás tervezete
Utoljára módositva: 2019-07-11 09:48:10

Szerdán lezárultak a költségvetés-kiigazítással kapcsolatos egyeztetések a minisztériumokkal, csütörtökön tárgyalnak a témáról Viorica Dăncilă miniszterelnökkel, július 31-én pedig a kormány elé kerül a költségvetés-kiigazítás tervezete — nyilatkozta a pénzügyminiszter.

Eugen Teodorovici a téma kapcsán leszögezte, biztosítják a pénzt a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak kifizetésére, illetve a beígért befektetésekre, ezek jelentik a prioritást, „a fennmaradó különbözet pedig eloszlik majd a minisztériumok között”.

A kilátásba helyezett költségcsökkentésekkel kapcsolatban Teodorovici azt mondta, pénzügyminiszterként kötelessége megkövetelni, hogy a közpénzeket „a gazdaság növekedését elősegítő célokra fordítsák, ne olyan tevékenységekre költsék, amelyek nem indokoltak”.

Arra a kérdésre, hogy számolnak-e a költségvetési hiánycél növelésének lehetőségével, a miniszter azt mondta, erről eddig nem esett szó.

„Előbb meg kell néznem, mit tárgyaltak kollégáim az egyes minisztériumokkal, mi következik majd ebből a helyzetből, és július 31-én meghozzuk a döntést. (…) Marad a korábban megszabott 2,76 százalékos deficitcél” — fogalmazott.

AGERPRES

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. február 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 db tojás, 2 dl tej, 2,5 dkg friss élesztő, 10 dkg ...