Június 7-én lesz a bajnoki döntő
Utoljára módositva: 2014-05-22 19:29:17

Az AJF végrehajtó bizottsága tegnap eldöntötte, hogy a Liga 4 döntőjét június 7-én rendezzék az Olimpia Stadionban, míg egy héttel előtte az ificsapatok Kaplonyba küzdjenek az aranyéremért.

Június 7-én rendezi meg a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület (AJF) a negyedosztály döntőjét. Mint arra számítani lehetett, a két hét múlva esedékes finálénak – amely 18 órakor fog kezdődni – a szatmárnémeti Olimpia Stadion ad majd otthont. Mint arról tegnap beszámoltunk, az Apai Victoria és az Óvári Someşul küzd majd a bajnoki címért, amely egyben Liga 3-as osztályzón való részvételre jogosít fel. Az biztos, hogy új csapat nyeri a bajnokságot, habár az óváriaknak ez lesz a harmadik finálé, de még egyszer sem sikerült győzni. Az apaiak az első döntőjükre készülnek, habár a kispadon ülő Ritli Zoltán már második éve vezet egy csapatot a fináléig. Tavaly a Szamoskrassói Someşul edzőjeként verte az óváriakat és játszott osztályzót, kérdés, hogy sikerül–e idén is a bravúr, ezúttal az apaiakkal.

A döntő időpontjáról és a helyszínről az AJF végrehajtó bizottsága döntött a tegnapi ülésén. Ugyanott arról is határoztak, hogy a döntőn résztvevő csapatok játékosainak eddigi sárga lapjait törölni fogják.

Továbbá határozat született a negyedosztályos ifibajnokság rájátszásáról is, amelyet idén Kaplonyban fognak rendezni. Az már biztos, hogy a Szamosdobi Voinţa és a Kaplonyi Fortuna csoportgyőztesként várhatják az elődöntőket. A kaplonyiak az A–csoport második helyezettjével, vélhetően a Sárközújlaki SE ellen játszik a döntőbe jutásért május 29-én, 18.30 órától. Ezt megelőzően, 16.30 órától a szamosdobiak a B–csoport második helyezettjével mérkőznek, vélhetően a Kálmándi Schwaben ellen. A finálét jövő hét vasárnap 18 órától rendezik Kaplonyban.

A Román Kupa ődöntőinek a sorsolását hétfőn rendezik 10 órától az AJF szatmárnémeti székhelyén, akkor közlik majd a mérkőzések rendezési időpontjait és helyszíneit is.

A végrehajtó bizottság végül arról is döntött, hogy július 5-én rendezzék a közgyűlést, ezért a 2014/15-ös idényre július 1-ig lehet nevezni. Az AJF tagegyesületei június 2-ig nyújthatják be írásos javaslataikat a közgyűlés napirendi pontjainak összeállítására.

Liga 4, 29. forduló

A– csoport (zárójelben az ificsapatok mérkőzéseinek eredményei)

Batizi Sportul – Borválaszúti Prietenia 5–0 (8–2)

Pusztadaróci Recolta – Pálfalvi Unirea 3–2 (7–3)

Aranyosmeggyesi Dacia – Szatmárudvari Someşul 2–3 (1–5)

Lázári Voinţa – Avasújvárosi Talna 0–5 (1–1)

Mikolai Turul – Bábcai Voinţa 3–0 (3–0)

Szamoskrassói Someşul – Szamosdobi Voinţa 1–8 (1–9)

Szatmárnémeti Olimpia II – Apai Victoria 1–2 (7–3)

Avasfelsőfalui Energia – Sárközújlaki SE 3–2 (5–0)

Felnőttek

1.

Apa

29

25

1

3

110–29

76

2.

Avasújváros

29

23

2

4

126–38

71

3.

Mikola

29

20

4

5

86–36

64

4.

Pusztadaróc

29

19

3

7

80–34

60

5.

Batiz

29

17

6

6

71–37

57

6.

Olimpia II

29

16

5

8

87–38

53

7.

Szamosdob

29

17

2

10

99–52

53

8.

Avasfelsőfalu

29

14

2

13

51–52

44

9.

Aranyosmeggyes

29

10

7

12

52–54

37

10.

Szamoskrassó

29

10

2

17

34–87

32

11.

Sárközújlak

27

9

3

15

38–60

30

12.

Bábca

29

7

3

19

45–115

24

13.

Szatmárudvari

28

7

0

21

42–99

21

14.

Pálfalva

28

5

2

21

37–85

17

15.

Borválaszút

29

4

2

23

37–107

14

16.

Lázári

29

3

4

22

30–101

13

Ifjúsági korosztály

1.

Szamosdob

29

27

0

2

122–20

81

2.

Sárközújlak

27

21

1

5

132–21

64

3.

Olimpia II

27

20

1

6

115–44

61

4.

Pálfalva

28

19

1

8

98–57

58

5.

Aranyosmeggyes

29

16

1

12

66–47

49

6.

Pusztadaróc

29

15

1

13

107–81

46

7.

Avasfelsőfalu

29

13

4

12

74–56

43

8.

Mikola

29

12

4

12

66–75

40

9.

Avasújváros

29

13

1

15

73–93

40

10.

Szatmárudvari

28

12

3

13

59–66

39

11.

Apa

28

12

1

15

77–86

37

12.

Batiz

29

9

5

15

72–97

32

13.

Borválaszút

29

9

2

18

56–85

29

14.

Bábca

29

9

0

20

41–97

27

15.

Lázári

29

7

3

19

43–103

24

16.

Szamoskrassó

29

0

0

29

20–193

0

B–csoport (zárójelben az ificsapatok mérkőzéseinek eredményei)

Mezőfényi Fröhlich – Kismajtényi Crasna 2–2 (1–4)

Luceafărul Decebal – Kálmándi Schwaben 1–1 (2–3)

Szaniszlói Recola – Érendrédi Real 5–2 (4–2)

Csomaközi Schamagosch – Piskolti Unirea 2–0 (3–0)

Nagymajtényi Gloria – Csanálosi Kneho 2–1 (10–0)

Tasnádi Unirea – Kaplonyi Fortuna 6–1 (1–4)

Börvelyi Stăruinţa – Mezőpetri Victoria 5–0 (2–3)

Óvári Someşul – Vetési Viitorul 3–2 (2–1)

Felnőttek

1.

Óvári

29

25

1

3

154–25

76

2.

Vetés

29

24

2

3

96–36

71

3.

Kálmánd

29

21

5

3

101–38

68

4.

Tasnád

29

19

2

8

98–45

59

5.

Decebal

29

17

3

9

62–50

56

6.

Nagymajtény

29

13

10

6

60–34

49

7.

Kaplony

29

13

4

12

56–53

43

8.

Csanálos

29

8

8

13

41–54

32

9.

Piskolt

29

8

8

13

43–58

32

10.

Kismajtény

29

9

5

15

40–68

32

11.

Csomaköz

29

10

2

17

31–81

32

12.

Érendréd

29

10

1

18

49–80

31

13.

Mezőfény

29

9

4

16

33–66

31

14.

Szaniszló

29

8

4

17

32–55

28

15.

Börvely

29

4

3

22

28–109

15

16.

Mezőpetri

29

2

2

25

28–107

8

Ifjúsági csapatok

1.

Kaplony

29

24

2

3

140–31

74

2.

Kálmánd

29

22

2

5

114–33

68

3.

Vetés

29

21

4

4

125–31

67

4.

Csomaköz

29

21

3

5

101–35

66

5.

Tasnád

29

20

3

6

154–34

63

6.

Óvári

29

19

4

6

81–35

61

7.

Piskolt

29

16

3

10

76–44

51

8.

Kismajtény

29

14

1

14

80–76

43

9.

Decebal

29

14

0

15

85–83

42

10.

Érendréd

29

12

3

14

70–77

39

11.

Szaniszló

29

13

0

16

57–82

39

12.

Nagymajtény

29

8

1

20

59–69

25

13.

Börvely

29

6

1

22

42–150

19

14.

Mezőpetri

29

3

2

24

26–135

11

15.

Csanálos

29

1

3

25

27–135

6

16.

Mezőfény

29

1

2

26

21–151

5

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Coco
Ma, 17:15
Annak ellenére, hogy családja ősidők óta megveti a zenét, Miguel arról ábrándozik, hogy egyszer neves muzsikus lesz, akárcsak bálványa, Ernesto de la Cruz. Rejtélyes események láncolatát követően a fiú előtt megnyílik a holtak bámulatos és színkavalkádos világa, ahol bizonyítani tudja tehetségét. Varázslatos útja során összeakad a simlis Hectorral, s ketten együtt próbálják megfejteni a titkot, ami fényt derít Miguel családjának valódi történetére.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Épouse-moi mon pote
Ma, 21:45
Yassine, a fiatal marokkói diák Párizsban tanul építészetet. Egy szerencsétlen eseményt követően Yassine elmulasztja az egyik vizsgáját, így elveszíti vízumát. Hogy gyorsan megoldást találjon a kialakult problémára összeházasodik legjobb barátjával. A gond csak az, hogy a nyakukra mászik egy ellenőr, aki a házasság valódiságát hivatott kivizsgálni.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Te megvetted-e már a karácsonyi ajándékokat?
Igen, mindig jó előre készülök, hogy semmit se felejtsek el
Még folyamatban van az ajándékok beszerzése
Nem vásárolok, saját kezűleg készítem el azokat
Dehogy, majd utolsó percben kapkodok, mint általában
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. december 12.
Szereti, ha elismerik érdemeit, márpedig kedvese most annyira a saját problémáival van elfoglalva, hogy nem értékeli kellőképpen az Ön eredményeit.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. december 12.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...