×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
3 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Kaktuszokkal ismerkedhettek

2019.09.23 - 12:38
Megosztás:
Kaktuszokkal ismerkedhettek

Az Aztekium Kaktuszgyűjtő Egyesület tagjainak köszönhetően a kaktuszok különlegességeivel ismerkedhettek meg a nagykárolyiak a Nagykároly-belvárosi Református Egyházközség gyülekezeti termében.

Négy napon át lehetett megtekinteni a 16 termesztő hozzávetőleg 300 növényéből álló kaktuszkiállítást. A tárlatvezetők a kaktusztartás aranyszabályát is tudatták a látogatókkal: ne locsoljuk a növényt. Csak és kizárólag akkor, ha biztosak vagyunk abban, hogy szüksége van a vízre. A kaktuszunkat ugyanis elpusztíthatjuk a sok vízzel, míg a szárazsággal nem vagy sokkal nehezebben. Nagy Arnold gencsi kaktusztermesztő fogadta a látogatókat szombat délelőtt. Ő kezdő, azaz mindössze két éve foglalkozik különösen nagy odaadással a kaktuszokkal. Ő maga is számos növényt hozott magával. Egyébként gondolták volna, hogy Szatmár megye kaktusznagyhatalomnak is tekinthető? Pedig úgy van! A kaktusztartás egyik válfaja, a hibridizálás során olyan növény-együttélési különlegességeket hoz létre, alkot meg az egyik itteni kaktusztermesztő, amelyeket bizony visznek Japánba vagy éppen a kaktuszok egyik őshazájának számító Mexikóba.

A szakember elmondása szerint kaktuszt elsősorban termelőtől érdemes beszerezni. Ugyan nagyon szépek a különféle virágboltokban, nagykereskedésekben található növények is, ám azok zömében ideális körülmények között növesztettek. Így ha hazavisszük őket, hajlamosak igen hamar megsínyleni az időjárásbeli változást, és elhalnak. Nagy Arnold egyesületi tag szerint sokkal szerencsésebb, ha egy termelőtől szerzünk be növényt, hiszen ő tud mondani tanácsot. Például azt a már említett aranyszabályt, hogy csakis akkor öntözzük a kaktuszt, ha biztosak vagyunk abban, hogy most szabad. A kaktusztartás alapvetőbb szabálya az, hogy kizárólag optimális időpontban szabad öntözni. Lehetőleg olyasféle időjárást kell előidéznünk a növény számára, amilyen annak az őshazájában van. És bizony ha a mi kaktuszunk „odahaza” csak évente két alkalommal jut vízhez, akkor nekünk is csak annyiszor kell öntöznünk — fejtette ki érdeklődésünkre a szakember, aki elmondta, hogy mindezeket majd' minden látogatónak elmesélte. Azt tapasztalja ugyanis, hogy bár majdnem minden családban volt már kaktusz, nagyon sok a félreértés, amolyan rossz ómen is kíséri ezt a különleges növényfajt. „Pedig sohasem a kaktusz támad…” — summázza azt, hogy a szúrós tövisek okán nekünk kell elővigyázatosaknak lennünk, és végső soron minden baleset az emberi tévedésre vezethető vissza… De mint a lelkes termelő hozzátette: „Megéri, hiszen egészen különleges, egyedi növényünk lesz. És amikor virágzik, az elmesélhetetlenül sajátos érzés.”

A kaktusztermesztőket tömörítő egyesület tavaszonként Szatmárnémetiben rendez hasonlóan interaktív tárlatot — talán még nagyobb szabásút —, és most megpróbálkoztak az őszi nagykárolyival. A sikert látva — szombat délig bő kétszázan nézték végig tüzetesen a növénycsodákat — valószínűsíthető, hogy jövőre is jönni fognak.

Megyeri Tamás Róbert