Káli István könyvbemutatója

Az Ady Endre Társaság szervezésében szerdán a szatmárnémeti Iparosotthonban Kereskényi Sándor mutatta be Káli István Marosvásárhelyen élő író A szemfényvesztett című nagy sikerű regényét.

Tóth-Páll Miklós, az Ady Endre Társaság elnöke köszöntötte a könyvbemutatón résztvevőket. Kereskényi Sándor irodalomtörténész elmondta, hogy az utóbbi időben kevés olyan kellemes meglepetés érte, mint amit Káli István regénye okozott. A kötetben fellelte, hogy mit jelent a marosvásárhelyi magyarság, mit jelent és mit fog jelenteni magyarnak lenni Marosvásárhelyen. „Káli könyve egy szenvedéstörténet, ami illeszkedik a világirodalom egy hatalmas trendjébe. A szenvedésnek mint szeretethiánynak vagy mint a szeretet értelmetlenségének a megtapasztalása olvasható ki a történetből. A világnak vége, ha nincs szeretet. Pusztító hatása van a rosszul értelmezett szeretetnek vagy a szeretet eltűnésének. Megjelenik a kollektív hiányérzet, a szeretettől való megfosztottság tragédiája” — értékelt Kereskényi.

A könyv egy halálraítéltnek a vesszőfutása, akinek nincs esélye az életre, mutatott rá Kereskényi. Az emberi lét univerzalitása felől nézve ez egy céltalan élet, Kormos Albert személyében a marosvásárhelyi magyar egy típusát ismerhetjük meg, aki egyre mélyebbre süllyed. A regényben benne van a marosvásárhelyi magyarság kálváriája. A szerző az irodalmi reprezentativitás eszközeivel élve állította elénk a hőst, a könyv azt sugallja, hogy a világ kizökkent, és nem tudjuk helyrebillenteni. A szorgalom és a megbecsülés elve is megjelenik, és annak a hiábavalósága is. Nincs értelme az életnek — sugallja a regény. A történet fokozatosan vezet az összeomláshoz. Az, hogy az élet mulandó, nem új, de az, hogy ez a mulandóság értelmetlen is, nem mindig egyértelmű bizonyos társadalmi rendek keretében. Nincs értékünk. Eszközök vagyunk, és ez a könyv sokat segít ennek az eszközlétnek a megmutatásában. Mindenhol a világban vannak hasonló helyzetek, csak a mi tradícióink, a mi mentalitásunk ezt jobban kiemeli.

Regénye megírásakor saját sorsát gondolta át, azt, hogy mitől lett az, ami, és arra a következtetésre jutott, hogy nem ő a meghatározója a saját életének — vallotta be a könyvbemutatón Káli István. Elmondta, hogy kutatni kezdte a természetesből a mesterséges társadalomba kényszerített emberek sorsát, azokét, akikkel „az első eszmélés pillanatában találkozott”, és akiknek köszönhetően leélt egy „boldognak mondható gyermekkort”. Általa és a hozzá hasonló szereplők révén mutatja meg azt, amit képzel erről a korról. Ők a „mindenkik”, a „sok”, a „névtelenek”, akikről név szerint semmilyen emlék nem maradt meg a történelemben. A szöveg Kormos Albert utolsó éjszakájába van bezárva. A történet egy belső monológot tölt ki, amely tulajdonképpen metafizikai elmélkedés a teremtés csodájáról, az ember szerepéről. „Az emberben gyűl a feszültség, aztán egyszer csak elkezd azon gondolkodni, hogy miért történt mindaz, ami történt. A főhősöm nem az egyedüli ilyen szereplője volt a kommunizmusnak. Azt, hogy hányan találtak magukra a világtalanság állapotában, illetve hányan tudták megkülönböztetni a két világtalanságot, nem tudom, mindenki tegye hozzá a maga igazságát” — fogalmazott Káli, aki alulról látta a társadalmat, így a regényhőseit, a közöttük lévő viszonyokat, az egymásrautaltságot is alulnézetből mutatta be.

Elek György