×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
10 °C
szórványos felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Kálmándon is ünnepeltek a svábok

2018.08.13 - 09:58
Megosztás:
Kálmándon is ünnepeltek a svábok

Rendhagyó módon ünnepelték meg vasárnap Kálmándon a hagyományos hálaadó ünnepségüket, az Erntedankfestet, hiszen ebben az évben a Német Demokrata Fórum megyei szervezetének közreműködésével a Svábtalálkozó kiemelt helyszíne is a községben volt.

„Az utóbbi években a hálaadó ünnepségünket már a fúvóstalálkozónkkal egyszerre szervezzük meg. Idén nem a rendhagyó ünnepségünk zajlott vasárnap, hanem a megyei szintű Svábtalálkozó, azért, mert most ránk került a sor. Ez egyébként úgy történik, hogy egyik évben Románia, másik évben Németország az esemény helyszíne. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei nálunk zajlott. A Svábtalálkozó 29. kiadásához érkezett, s elég nagyszabásúra sikeredett, így a mi éves hálaadási fesztiválunk elmarad, de ez talán érthető is. Nagyjából négyszáz fellépő állt színpadra vasárnap, fúvószenekarok, tánccsoportok, este pedig bállal zártuk a rendezvényt” — mondta Sütő Imre polgármester.

A kálmándi Svábtalálkozó több részből tevődött egyébként össze. Délelőtt ünnepi szentmisével kezdődött az esemény, majd felvonulással folytatódott. A megye több településéről érkezett sváb hagyományőrző kultúrcsoportok a község központjában felállított színpadhoz vonultak, itt hangzottak el az ünnepi beszédek. A felszólalók sorát Sütő Imre nyitotta, majd a Német Demokrata Fórum megyei, illetve regionális képviselői is méltatták a rendezvényt. A Szatmár Megyei Tanács részéről jelen volt Pataki Csaba elnök, míg a politikai platform részéről is igyekeztek minél szélesebb körben vendégeket meghívni. Míg a színpadon zajlottak a programok, a közelben felállított sátrakban finom ételekkel és hideg italokkal várták a közönséget a szervezők.

Tőtős Tímea