Kampány a tudatos közlekedésért
Utoljára módositva: 2018-09-14 20:50:19

A gyalogosok megelőzték a gyorshajtást, de még az ittas vezetést is balesetokozások terén — szabályos közlekedésre ösztönző kampány indul, erősen fogalmazva az életben maradás érdekében.

Romániában közlekedni fokozott rizikófaktort jelent, függetlenül attól, hogy gyalogos, kerékpáros/motoros vagy autós a forgalomban részt vevő — a kijelentés pedig sajnos messze nem túlzó, hiszen hosszú évek óta vezetjük az EU negatív listáját; szinte nem telik el úgy nap, hogy ne történne egy (és még jó, ha csak egy) halálos baleset az ország útjain, a teljesen balesetmentes napok pedig ritkák, mint a fehér holló — legutóbb 2016-ban volt rá példa, amikor az Országos Közlekedésrendészet örömközleményben tudatta a jó hírt.

Nem sokkal biztonságosabbak Szatmár megye útjai és utcái sem, de ami különösen meglepő, hogy az év első hat hónapjában történt, személyi sérüléssel/elhalálozással járó balesetek legtöbbjét (szám szerint 19-et) a körültekintés nélkül úttestre lépő, az autók között felelőtlenül átcikázó gyalogosok okozták, megelőzve a gyorshajtás/ittas vezetés miatt bekövetkezett szerencsétlenségeket, amelyekből 18 történt. A rangsor harmadik helyére az a 16 baleset került, amelyeket a gyalogosoknak meg nem adott elsőbbség okozott, 9 esetben a körültekintés nélküli irányváltás miatt történt szerencsétlenség, 8 pedig amiatt történt meg, mert a sofőr vezetés helyett épp valami másra fordította a figyelmét (telefonozott, facebookozott, rádiót babrált). Négy baleset a körültekintés nélkül kanyarodó, irányt váltó kerékpárosok rovására írható, kettő a figyelmetlen tolatáséra, kettő pedig az úttestre ugyancsak körültekintés nélkül felkaptató szekeresekére. Különösen elszomorító, hogy a balesetek sérültjeinek/elhunytjainak zöme teljesen vétlenül vált áldozattá: 48 esetben a jármű utasai voltak, 44 esetben gyalogosok, 39 esetben vétlen gépkocsivezetők, 17 esetben szabályosan tekerő kerékpárosok, 5 esetben pedig ugyancsak szabályosan közlekedő robogósok/motorosok.

A fenti, mindössze félévnyi adatok tükrében — hozzáadva a személyi sérülés nélküli baleseteket is — a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség úgy döntött, hogy egyéves, a szabályokat betartó, tudatos közlekedésre ösztönző kampányt indít „Győződj meg róla, hogy a jó úton jársz!” megnevezéssel. Céljuk értelemszerűen a balesetek számának csökkenése — öröm az ürömben, hogy 2017 első fél évéhez viszonyítva idén 19-cel kevesebb baleset történt, 10-zel kevesebben vesztették életüket a megye útjain, és 30-cal kevesebben szenvedtek súlyos sérüléseket —, és az elkövetkező hónapokban a közlekedés valamennyi résztvevőjét megszólítják majd. A gépkocsivezetőket a balesetek és az ittas/drogos vezetés, a sebességhatár túllépésének, a jelzések (táblák és útburkolatra festettek, különös tekintettel a záró- és kettős záróvonalra) figyelmen kívül hagyásának következményeiről tájékoztatják folyamatosan, közúti ellenőrzések során is. Ugyanígy célozzák meg a gyalogosokat és a kerékpárosokat is, emlékeztetve őket a rájuk vonatkozó szabályok betartására — amelyekből jóval kevesebb van, mint a gépkocsivezetők esetében, s ha csak a kisgyermekek által is ismert, legelemibbeket betartanák (úttestről való lelépéskör körülnézni, valamint csak a kijelölt helyen/utcasarkon átkelni), máris jelentősen csökkenne a szerencsétlenségek száma.

A kampány során kiemelt figyelmet fordítanak a XII. osztályosok, azaz a leendő vagy már friss jogosítványos fiatalok felvilágosítására, szabályokat betartó és tudatos közlekedővé nevelésükre vagy legalábbis ez irányba „terelésükre.”

Szabó Kinga Mária

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Downton Abbey
Ma, 20:30
Ősszel a világszerte méltán híres és kedvelt DOWNTON ABBEY sorozat világában játszódó nagyszabású mozifilm kerül a közönség elé. A Crawley család és a szolgálatukban álló elszánt személyzet a Downton birtok fennállásának legfontosabb pillanatára készülődik. Az angol király és királyné látogatásának hírére felbolydul az egész ház, botrányok, románcok, intrikák kezdenek kibontakozni, és az események olyan fordulatot vesznek, hogy hirtelen egész Downton jövője forog kockán… A filmet a sorozat alkot
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e az országban zajló politikai eseményeket?
Természetesen, a csapból is ez folyik
Persze, követem és egyetértek a tüntetőkkel
Dragnea és a Dăncilă-kormány mondjon le!
Nem érdekel egyáltalán a politika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...