×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
7 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Kampányízű tényfeltárás az Olinál

2016.09.27 - 13:24
Megosztás:
Kampányízű tényfeltárás az Olinál

A részvényesek közgyűlésének tagja előrevetítette, hogy az év végéig 2,2 millió lejre rúg majd a Szatmárnémeti FC Olimpia adóssága, és ígéretet tett arra, hogy a megyei tanács hamarosan újabb támogatást fog megszavazni a focicsapatnak.

A Szatmár Megyei Tanács és a Szatmárnémeti FC Olimpia vezetőségének a nevében is beszélt felhatalmazás nélkül Adrian Cozma, a liberális párt megyei önkormányzati képviselője (képünkön jobbra), aki ígéreteket is tett arra vonatkozóan, hogy a játékosok hamarosan megkapják a fizetésüket. A fiatal politikus, két hónappal a parlamenti választások előtt, azt mondta: „Fontosnak tartottam összehívni ezt a sajtótájékoztatót, hogy tisztázzuk a klub jelenlegi anyagi helyzetét. 2 hónapja vagyok tagja a részvényesek közgyűlésének (AGA – szerk. megj.) és komolyan veszem ezt a feladatot.” Igaz, olyan korábbi kifizetésekre is felhívta a figyelmet, amelyből kiderül, hogy a klub korábbi vezetősége „szórta a pénzt”. A bemutatott számlamásolatokból kiderült, hogy többek között 3400 lejért kávéfőző gépet vásárolt az Olimpia, 1440 lej fizetett ki 36 kilogramm kávéért, 2013 októberében hatszor, alkalmanként 4500–5000 lejt fizetett egy teherszállító cégnek, amely a szurkolók szállításáról állított ki számlát a klubnak. Utánanéztünk, abban a hónapban az Olimpia egyszer játszott Craiován, egyszer pedig Slatinán. Mindezeket készpénzben fizette a klub.

Cozma ugyanakkor felvállalta a vészjósló szerepet is, ugyanis már előre látja, hogy a jelenlegi 1,5 millió lejes adósság 2,2 millióra nő majd az év végéig. Ebből az összegből 800 ezer lej az állami adósság, körülbelül 200 ezer lej az elmaradt bérek kifizetése, az összeg többi részével pedig különböző szolgáltatóknak tartoznak. A politikus — aki egyébként nincs benne a megyei tanács vezetőségében — azt mondta, hogy a következő önkormányzati ülésen napirendre kerülhet a klub költségvetésének kiigazításárl szóló határozattervezet. Azonban újságírói felvetésre jutott eszébe, hogy a klub jelenlegi statútuma megszabja, hogy a helyi és megyei önkormányzatok mennyivel járulnak hozzá évente az Olimpia költségeihez. „Ezen kell most változtatnunk” — jött azonnal Cozma válasza. Azt még ő sem tudta, honnan irányozzák elő ezt az összeget, de szavát adta, hogy a kifizetéseknél elsőbbséget élveznek a játékosok. Ami a gyanús kifizetéseket illeti, a politikus szerint panaszt fognak emelni és várni fogják a pénzügyi hatóságok kivizsgálásait is. A felelősségre vonásról egyébként néhány héttel ezelőtt már a klub elnöke, Catrinel Raț is beszélt lapunknak.

A sajtótájékoztatón jelen volt Ciprian Bretan (képünkön balra) is, aki a szurkolókat képviselte korábban a részvényesek közgyűlésén. Hangsúlyozta, hogy az AGA nem egy ellenőrző hatóság, ezért ők csak annyit tehetnek, hogy felhívják az illetékes hatóságok figyelmét a szabálytalanságokra és törvénybe ütköző kifizetésekre. Azonban a jövőt illetően állítja: a klubot jelenleg csak az önkormányzatok menthetik meg. „Négy éve görgeti maga előtt az adósságokat a klub. 2012 júniusában Szilágyi István nullára hozta a klubot, így adósság nélkül adta át az Olimpia vezetését. Erről okiratok is tanúskodnak. Négy év alatt 1,5 millióra nőtt az adósság úgy, hogy közben olyan kifizetésekbe bocsátkozott a klub, amelyek több mint gyanúsak. Láttam azt, hogy focicsukákat vett a klub, közben az Olimpia egyik játékosa soha sem kapott egy pár stoplist se” — mutatott rá Bretan.

A bemutatott kifizetések valóban gyanút keltőek, csupán az a kérdés, hogy miért egy politikus mutatta be ezeket, a kampányidőszak közeledtével.