×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
12 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Kamu a Károlyi-úti felújítás?

2014.08.30 - 11:36
Megosztás:
Kamu a Károlyi-úti felújítás?

Mindössze a szociáldemokrata párt választási kampányfogásának tartja Maskulik Csaba szatmárnémeti tanácsos a Károlyi út felújítására vonatkozó ígéreteket. Legalábbis ez évre vonatkozóan.

 

Kénytelen lesz a szatmárnémeti polgármesteri hivatal visszaküldeni Bukarestbe a Károlyi út felújítására kiutalt összeget, a rendelkezésre álló 500 ezer lej ugyanis édeskevés ahhoz, hogy nekiálljanak egy ilyen nagy volumenű munkának – fejtette ki lapunk érdeklődésére Maskulik Csaba szatmárnémeti önkormányzati képviselő. A városi tanács csütörtöki ülésén fogadta el a beruházás műszaki-gazdasági mutatóit, melyből kiderül, hogy a munkálat összköltsége megközelíti a 26 millió lejt. Mint megtudtuk, az önkormányzat és a fejlesztésügyi minisztérium között megkötött szerződés értelmében valamivel több mint 20 millió lej biztosítását a tárca vállalja magára, a város pedig körülbelül 5 millió lejjel száll be a költségek fedezésébe. Ebből az összegből tettek most 500 ezer lejt elérhetővé az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében Szatmárnémeti számára. A tanácsosok arra vonatkozó kérdésére, miként kívánja elkölteni a város ezt a viszonylag kicsi összeget, melyből lényegében el sem kezdhető a beruházás, Radu Roca alpolgármester kifejtette: bevásárolnak belőle, a tervek szerint padokat, buszmegállókat, jegyautomaták és a közvilágításhoz szükséges oszlopokat szerzik be, melyeket elraktároznak mindaddig, amíg el nem jön az ideje annak, hogy kihelyezzék őket. Maskulik azonban úgy vélekedett a tanácsülésen, hogy nincs mód egy ilyen kis tétel elköltésére, a projekt kivitelezésére vonatkozó licitet ugyanis egyetlen közbeszerzési eljárás keretében kell meghirdetni, melyhez azonban egyelőre hiányzik a szükséges fedezet. „Úgy vélem, ha a városvezetésnek sikerült 7 millió lejt előkerítenie a szatmárzsadányi út felújítására, akkor erre is kellene tudjanak pénzt szerezni. Ez egy fontos munkálat a város számára, akárcsak a Hegyi (Lucian Blaga) út modernizálása, melyek prioritást kellene élvezzenek” - fejtette ki a képviselő, aki lapunknak elmondta: Victor Ponta kormányfő elnökválasztási kampányfogásának tekinti a finanszírozásra vonatkozó ígéretet, és attól tart, kénytelen lesz a város visszaküldeni a pénzt, mivel határidőre, azaz év végéig nem tudják megfelelőképpen elkölteni a kiutalt 500 ezer lejt. Mint elmondta: a projektben a Burgya saroktól a MOL benzinkútig tartó szakasz, továbbá a Bradusa utcától a város széléig terjedő rész modernizálása szerepel, az utca többi részén ugyanis korábban elvégezték már a szükséges felújítási munkálatokat.

Babos Krisztina