Kánikula és jelentős lehűlés váltogatja egymást a következő két hétben
Utoljára módositva: 2019-08-12 15:24:07

Kánikula és jelentős lehűlés váltogatja egymást a következő két hétben, csapadékra leginkább augusztus 14-e és 17-e között, valamint augusztus 20-a után számíthatunk – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) által kiadott, az augusztus 12-e és augusztus 25-e közötti időszakra vonatkozó előrejelzésből.

Erdélyben az első két nap kánikula lesz, 35 Celsius-fok körüli nappali csúcshőmérséklettel, majd erőteljes lehűlés következik, augusztus 17-én sehol nem lesz 25 Celsius-foknál melegebb. Augusztus 18-a és 20-a között napról napra melegebb lesz, a hőmérő higanyszála ismét 30 Celsius-fok fölé emelkedik, majd újabb lehűlés következik. Az éjszakai legalacsonyabb hőmérsékleti értékek a nappaliaknak megfelelően változnak: a kezdeti 16 Celsius-fokról 12-re csökkennek, majd augusztus 20-körül 14 Celsius-fokra nőnek, 21-e után pedig ismét csökkenni kezdenek. Csapadékra leginkább augusztus 14-e és 17-e között, valamint augusztus 20-a után számíthatunk.

 

A Bánságban és a Körösök vidékén az első napokban kánikula lesz, 37 Celsius-fok körüli maximummal, majd három nap alatt mintegy 10 fokkal visszaesik a legmagasabb hőmérséklet. Ezt követően 19-éig felmelegedés lesz, 32 Celsius-fokos maximummal, majd ismét enyhe lehűlés várható, a legmelegebb déli órákban sem lesz több 26-28 Celsius-foknál. Az éjszakák 19-20 Celsius-fokos minimuma 13-14 fokra esik vissza, majd augusztus 20-a körül 16-18, azt követően ismét 14 Celsius-fok lesz. Eső 13-14-én, valamint augusztus 19-e után valószínű.

 

Máramarosban az első két nap kánikula lesz, 35 Celsius-fok körüli hőmérséklettel, majd erőteljes lehűlés következik, augusztus 17-én legtöbb 25 Celsius-fok várható. Augusztus 18-a után egyre melegebb lesz, ismét 30 Celsius-fok körül alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet, majd újabb 4-5 fokos lehűlés következik. Az éjszakai legalacsonyabb hőmérsékleti értékek 12 Celsius-fokig csökkenek augusztus 15-ére, majd augusztus 20-a körül 16 Celsius-fokra nőnek, ezt követően ismét lehűlés következik. Csapadékra leginkább augusztus 14-e és 17-e között, valamint augusztus 19-e után számíthatunk.

 

A hegyvidéken péntekre 16 Celsius-fok köré esnek vissza a nappali maximumok, augusztus 20-án ismét 21 fok lesz, és ez nagyjából változatlan marad a periódus végéig. Légköri instabilitásra augusztus 14-e és 17-e között, valamint 20-a után számíthatunk.

 

A prognózis a readingi (Anglia) székhelyű Középtávú Időjárás Előrejelzések Európai Központjának (ECMWF) adatai alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 14.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...