Kányádi Sándor örökkévalósága
Utoljára módositva: 2018-07-11 13:56:42

A gyászoló család egyszerű gyászjelentésben tudatta Kányádi Sándor költő elhunytát, valamint a virrasztás, a részvétnyilvánítás és a búcsúztatás időpontját. Végakarata szerint hamvait a gyászszertartás után a család kertjében helyezték örök nyugalomra szülei porhüvelye mellé, az édes anyaföldbe. Az erdélyi és az egyetemes magyar költészet egyik legnagyobb alakját nemcsak lélekparancsra megjelent tisztelői, hanem az ég is megsiratta. Az égi áldás csak akkor szünetelt, amikor a hamvait és a virágmiriádot vivő lovas kocsi és kísérete a református templomtól az öreg kút mellett elhaladva eljutott a csűrön túl a kertbe. Gryllusék énekeltek — végakarata szerint —, Csaba testvér árvái szavaltak, és a végtisztességre összegyűltek együtt énekelték: „Várom, hogy a szél/ azt az almát,/ piros almát/ lefújja elém.” Méhecskék röpködtek, a fűszálak meggörbültek az esőcseppek súlya alatt, esőfelhők keringtek, és a természet csodás ölén egy nagyszerű embertől vett végtisztességet a nemzet. Élén — lélek szerint — minden magyarok államelnökével, hiteles igehirdetőkkel, életét méltató kortárs börtönjárt irodalomtörténész baráttal, jobb- és baloldali írókkal, tanítókkal és tanárokkal, székely népviseletbe öltözött felnőttekkel és gyermekekkel, a felemelő pillanat súlyát érző gyásznéppel.

Évszázadonként születnek ilyen géniuszai az édes anyanyelvnek, és fél évszázadonként kerül sor az erdélyi magyarság számára ilyen meghatározó végső tiszteletadásra. Legutóbb Tamási Áron temetése és végső hazatérte jelentett ilyen mély és őszinte közösségi együttlétet, a verssorok akkori szerzőjére ötvenkét esztendő múltán szintúgy érvényes gondolatokkal: „Kívánhat-é ember többet:/ derékaljnak szülőföldet/ s két cserefa tömött árnyát/ szemfedőnek”. Igaz, a farkaslaki cserefák helyett immár nagygalambfalvi szilvafák árnyékában pihenhet meg a vándor, aki a határtalan magyarságot és az egészségesen nemzeti érzelemvilágot képviselő, jellegzetesen erdélyi sorsot megtestesítő, hiteles és szeretetteljes életet élő Költő nyughelyéhez zarándokol majd el.

Kányádi Sándor tisztességre és hűségre nevelt, szeretetet sugárzó, igazmondó, méltóságot megtestesítő, példamutató ember volt, aki rá jellemző szerénységgel a legszerencsésebbek közé valónak tartotta magát. Valóban, az immár letűnt kor sok-sok nehézsége ellenére alkotása idején megadatott neki, hogy a magyar szó fegyver lehessen az erdélyi magyar értelmiség tollában. Örök érvényű életművét nem a hatalmi viszonyok, hanem éppenséggel az azoktól való távolságtartás határozta meg nyolcvankilenc előtt és után egyaránt. Így válhatott versein felnövekvő gyermekek Sándor bácsijává, és így maradhatott meg közösségét szolgáló hiteles embernek. Nagygalambfalva örökös és toleranciát, szeretetet hirdető polgárának, „tárca nélküli külügyminiszterének” az őt örökre szívébe záró község, a székelység, az egyetemes magyarság emlékezetében.

Tipikusan erdélyi sorsot megtestesítő életében Kolozsvár és Budapest csupán szükségszerű kitérő volt. Kolozsvár megadta neki az életteret az alkotáshoz, Budapestre való áttelepülése pedig egy nyugdíjas ember kényszeréből fakadt, akitől érdemtelenül elvették a kolozsvári lakását, és ezáltal szülőhazájukat elhagyó fiai, unokái közelségébe száműzték. A biztos pont mindig Nagygalambfalva volt, születésében és halálában egyaránt, ráadásul élete végén állandó romániai lakcíme is szülőfalujába szólt, amelyet számtalanszor nagy szeretettel látogatott meg.

Kányádi Sándor hamvainak az anyaföldbe való elhelyezésével a földi lét, az életpálya befejeződött ugyan, de elkezdődött a lelki és szellemi örökkévalóság. Erre utaltak a templomban hallott egyetemes és sajátosan életízű gondolatok is: „szülőföldhöz ragaszkodott derűs, szelíd természetével, csodálatos tehetségével ízt adott az életnek, verseivel pedig az édes anyanyelvnek”, „alkotó, értékteremtő, békességet és szeretetet sugárzó, életigenlő és a gyermekek felé mindig szeretettel forduló egyéniség volt”, „nem félt a hatalomtól, versben kimondott sok olyan dolgot, amit pályatársai még végiggondolni sem mertek”.

Valóban, szerencsés ember volt Kányádi Sándor. Végakarata és érdemei szerinti emlékezetes temetés járt ki neki. Miközben másokat túlzott csinnadrattával, netán már-már elfeledve kísértek utolsó útjukra, az ő temetése egészen emberi, hiteles és természetközeli volt, akárcsak egész élete. „Ti vagytok a világ világossága” — szólt az ige a szószékről, „vigyen fel Golgotára” (Hargitára) — szólt az ének a virághalmazzal befedett sírgödör felett. Miközben úgy tűnt, hogy mindenki Sándor bácsija még a saját temetésén is az irodalom szépségét, szeretetét, jóságát tanította. Amiként megírta korábban: „aki megért/ s megértet/ egy népet/ megéltet”.

A nagygalambfalvi családi sírkerttől nincs messze Székelykeresztúr, sőt, Ispánkút, a fehéregyházi csatatér sem. Itt nyugszik névtelen sírban a magyar költészet másik halhatatlan nagysága, Petőfi Sándor. Neki a sors nem adott közel kilencven esztendőt, sőt, még virágokkal és verseinek rigmusával befedett sírhantot sem. Mégis, majdnem kétszáz éve velünk él a szellemisége, talán örökre, hiszen „hol magyar él, hol ember fél, a költő visszatér”. Miközben az egyetemes és magyar költészet zenitjén Petőfi társául szegődött egy másik költőóriás: Kányádi.

Dr. Ábrám Zoltán

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Miért szereted az őszt?
A kellemes őszi színek miatt
Végre felvehetem a kedvenc pulcsiaimat, cipőimet
Végre nincs kánikula
Az iskolakezdés miatt
Nem szeretem az őszt
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. szeptember 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2-3 db padlizsán, 2 fej lila hagyma, 2 db paradicsom, 1 dl olívaolaj, 4 gerezd fokhagyma, só, bors, ...