Karácsony 2013

„És lőn, hogy mikor elmentek az angyalok ő tőlük a mennybe, mondának a pásztoremberek egymásnak: Menjünk el mind Betlehemig, és lássuk meg e dolgot, amelyet az Úr megjelentet nékünk” Luk. 2:15

Kit vártunk az adventben, és ki az, aki megszületett erre a világra? Hogyan, mivel töltöttük a várakozást, a készülődést? Vásárlással, rohangálással, hogy mindenkinek a legjobbat, a legszebbet tudjuk nyújtani. Egyszóval, nemcsak a pásztorok, hanem a mai ember életét is megváltoztatja a karácsony. Mondjuk úgy, hogy megbolondul a család élete. Hiszen az asszonyok sütni-főzni, takarítani kezdenek. Karácsony előtt hetekig rohangálunk ajándékokat venni.

Kedves Testvéreim, igen, az ünnep átszervezi az életünket. De vajon ezt vártuk mi az adventben? Vajon arra az ünnepre készültünk annyit, amelyik nem tesz mást, csak felborítja a családok rendjét, vagy pedig a mi Urunk Krisztus születésére? Amikor látom a rohanó embersereget a készülődés közben, kissé megkeseredem. De most így újraolvasva a történetet, rájöttem, hogy nem szabad keseregni. Hiszen gondoljatok csak bele, amikor Isten Fia megszületett erre a világra, amikor a világtörténelem — szerintem — legfontosabb eseménye lezajlott, akkor se voltak sokan. Akkor is csak néhány ember volt. Pásztorok, akik a legszegényebbek, a legképzetlenebbek, és a napkeleti bölcsek, a három királyok, akik a legokosabbak és a leggazdagabbak voltak. Ők vettek részt néhány emberrel Jézus születésének első megünneplésén, ők fogadták Isten Fiát ebbe a világba. A nagyon egyszerű emberek, és a műveltség abszolút tetőfokán állók. A közbülső réteg már akkor is azzal volt elfoglalva, hogy vajon a népszámlálásra való tekintettel hazamenvén a családjukhoz hogyan lehet közösen ünnepelni.

Én úgy látom, kedves Testvéreim, hogy ha így nézzük, nem is olyan sokat változott ez. Akkor viszont meg kell tanulnunk hálás szívvel gondolni arra, Aki minket figyelmeztet. Ti, akik talán nem vagytok a világ legokosabbjai, ti, akik nem vagytok a világ legalja sem, gyertek és én igazi értelmet adok a ti ünnepléseteknek, én megmutatom nektek, hogy van még egy fontosabb dolog a családnál, van még valami bensőségesebb, még erősebb szeretet annál, mint amit ti éreztek egymás iránt, ez pedig nem más, mint az Isten szeretete az emberek iránt.

Kedves Testvéreim, kevesen voltak, ott Betlehemben annál a jászolnál, s kevesen vagyunk, ha a Föld minden népét számolom, ma is, akik őszintén, tiszta hittel, vagy éppen csak lelkünk valamely rezdülésénél fogva úgy érezzük, el kell jönni, hogy méltón ünnepeljük a megszületett Krisztust. De vagyunk. Kétezer éve minden évben vagyunk. Tudunk arra gondolni, hogy üdvözítő született ma nékünk, aki az Úr Krisztus a Dávid városában.

És tudjátok, hogy mikor hív el minket az Ő szent hajlékába ünnepelni? Amikor nekünk a legnagyobb szükségünk van Rá, amikor a mi lelkünket kell betölteni kegyelemmel, szeretettel, hittel és reménységgel. Nem véletlen, Ady mit írt az Úr érkezéséről? „Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem”. Igen, Testvéreim, a karácsony akkor igazán értékes számunkra, és Isten hívó szava akkor erősödik fel igazán a mi lelkünkben, szívünkben, amikor nekünk szükségünk van Rá. Mert ha tudjuk, abban biztosak lehetünk, hogy ott, abban a közösségben, a gyülekezetben, ahol vagyunk, azért mégis karácsony szenteste, az ünnep első napi úrvacsoraosztásnál érezhetjük, hogy testvérek, egy család, Isten népe vagyunk. Ezt az érzést, ezt a hitet, ezt a megtapasztalást hozza el nekünk a karácsony, s hiszem, hogy akkor nemcsak elménk, de szívünk, lelkünk is tudni fogja, hogy Isten áldott, elhívott emberei vagyunk.

Ámen.

2013. Karácsony hava

Kovács Sándor

lelkipásztor-esperes