Karácsonyi énekfesztivál Erdődön
Utoljára módositva: 2016-12-16 17:25:49

Szatmár megyéből összesen 13 csoport, azaz mintegy 250 óvodás gyermek vett részt pénteken a hetedik Karácsonyi Énekfesztiválon.

Az erdődi Integretto óvoda magyar csoportja

Valódi karácsonyi hangulat költözött az erdődi kultúrház nagytermébe ma délelőtt, immár 7. alkalommal rendezték meg a megye óvodásainak Karácsonyi Énekfesztiválját. Mint az előző években, idén is az Erdődi Polgármesteri Hivatal, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség, valamint az Erdődi Napközi vállalta magára a rendezvény szervezését.

A hangulatos összejövetel idén is kellemes körülmények között zajlott, sőt még a Mikulás is eljött, aki minden fellépő gyermekcsoportot megjutalmazott a puttonyából előkerülő ajándékokkal. A bejárati ajtó mellett felállított asztalon az ovisok által készített karácsonyi képeslapok, szalvétatartók, csengők és angyalkák sorakoztak, amelyeket jelképes 1 lejes áron bárki megvásárolhatott. Az összegyűlt pénzből és a támogatók felajánlásaiból a szervezők az erdődi idősek otthona mellett a halmi gyermekotthon lakóit ajándékozzák majd meg, ahová a jövő héten a fellépő gyermekcsoportok is ellátogatnak kántálni.

Az énekfesztivál első fellépője a vadaspusztai óvoda óvodásai voltak, akik előadták az alkalomra összeállított zenés produkciójukat. Őket követték a szatmárnémeti Május 14 óvoda gyermeki, majd a vetési napközi óvodásai énekeltek. A fellépők sorát tovább gyarapították az udvari, a kiskolcsi, a lippói, a szamosveresmarti, az avaspataki, a szatmárnémeti „Draga Mea” óvoda, a krasznabélteki, a szatmári 7-es és 33-as óvoda, valamint az erdődi Mosoly óvoda gyermekcsoportjai. Egyetlen magyar ajkú csoportként felléptek az erdődi Integretto napközis óvoda gyermekei is.

Bajnai Botond

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adventi koszorút készíteni?
Igen, minden évben közösen készítünk adventi koszorút
Nem készítek, inkább megveszem az üzletből
Megvan tavalyról ezért nem készítek/vásárolok újat
Nincs adventi koszorúnk
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...