Karácsonyi Péterre emlékeztek
Utoljára módositva: 2014-03-25 18:19:46

Március 25-én töltötte volna be 74. életévét Karácsonyi Péter zenetanár, a nagykárolyi Castelanii (Kastélylakók) zenekar alapítója.

Megkoszorúzták a néhai zeneoktató síremlékét

Ebből az alkalomból a Nagykárolyi Kulturális, Sport- és Turisztikai Igazgatóság vezetősége, valamint a Nagykárolyi Művelődési Központ néhány növendéke és Szűcs József, a központ könnyűzenei szakának irányítója tegnap délelőtt megkoszorúzta a néhai zeneoktató síremlékét a Mesterrészi temetőben. Karácsonyi Péter közel három évtizeden keresztül vezette a Castelanii együttest, ez idő alatt több generációt volt alkalma kinevelni. Hatására sokan választották a könnyűzenei pályát, közülük pedig többen országos szinten elismert zenészekkel léptek színpadra. A nagykárolyi kulturális élet egyik meghatározó alakja zeneoktatói munkássága mellett az életre is nevelte tanítványait, mindegyikük számára bebizonyította, hogy nincs lehetetlen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Épouse-moi mon pote
Ma, 15:00
Yassine, a fiatal marokkói diák Párizsban tanul építészetet. Egy szerencsétlen eseményt követően Yassine elmulasztja az egyik vizsgáját, így elveszíti vízumát. Hogy gyorsan megoldást találjon a kialakult problémára összeházasodik legjobb barátjával. A gond csak az, hogy a nyakukra mászik egy ellenőr, aki a házasság valódiságát hivatott kivizsgálni.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Rossz anyák karácsonya
Ma, 19:00
Az év legvarázslatosabb ünnepén, mikor minden pillanat csupa öröm és boldogság... na, ilyenkor köthetik csak fel igazán a gatyájukat az anyukák: jön a rohangálás az ajándékok után, a dekorálás és a napokon át tartó főzés. Nem is csoda, hogy Amy (Mila Kunis), Kiki (Kristen Bell) és Carla (Kathryn Hahn) ismét fellázad. A túlhajszolt trió megint szembe megy az árral, és magasról tesz a karácsonyi hagyományokra. A szabadelvű anyák ezúttal is a kimenőre hajtanak, a lehető legkevesebb energiából akarj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Épouse-moi mon pote
Ma, 21:00
Yassine, a fiatal marokkói diák Párizsban tanul építészetet. Egy szerencsétlen eseményt követően Yassine elmulasztja az egyik vizsgáját, így elveszíti vízumát. Hogy gyorsan megoldást találjon a kialakult problémára összeházasodik legjobb barátjával. A gond csak az, hogy a nyakukra mászik egy ellenőr, aki a házasság valódiságát hivatott kivizsgálni.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Te megvetted-e már a karácsonyi ajándékokat?
Igen, mindig jó előre készülök, hogy semmit se felejtsek el
Még folyamatban van az ajándékok beszerzése
Nem vásárolok, saját kezűleg készítem el azokat
Dehogy, majd utolsó percben kapkodok, mint általában
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. december 13.
Régen érezte magát ilyen elégedettnek. Jól sikerült a hete, rengeteget dolgozott és könnyedén, hatékonyan tudott együttműködni másokkal.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. december 13.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...