Karácsonyváró délutánt szervez az ASIEE
Utoljára módositva: 2017-12-06 11:36:23

Idén első alkalommal szerveznek karácsonyváró délutánt gyerekeknek a nagykárolyi Împreună-Egymásért Egyesület tagjai.

 

A rendezvénynek, csakúgy, mint az egyesület összes többi kezdeményezésének, a segítségnyújtás a fő célja. December 17-én, vasárnap minden gyermeket és szülőt vagy nagyszülőt szeretettel várnak az eseményre, melynek a Nagykárolyi Művelődési Központ Deák Endre-terme lesz a helyszíne.

„A lurkók majd’ tucatnyi kézműves programban próbálhatják ki magukat. Lesz gyöngyfűzés, vágás, ragasztás, karácsonyfadísz-készítés és sok egyéb. Süteménnyel, üdítővel és karácsonyi dallamokkal várunk mindenkit, hogy ne csak zsebünk, de lelkünk is ráhangolódjon az ünnepre. Az elkészített dolgokat természetesen haza lehet vinni. Aki részt szeretne venni a rendezvényen, kérem, jelezze, mennyi gyermekkel fog érkezni, hogy mindenkinek jusson alapanyag. A jelentkezési határidő december 14. A belépő gyermekenként 5 lejbe kerül. Lesz egy kisebb kirakodóvásár is, ahol az ASIEE önkéntesei által készített kopogtatók, asztali díszek lesznek bemutatva, s ezekből a helyszínen akár vásárolni is lehet. A szervezésben partnerünk a Nagykárolyi Művelődési Központ” — mondta Lőrincz Zoltán, az ASIEE vezetője.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Bűbáj herceg és a nagy varázslat
Ma, 17:00
Bűbáj herceget szörnyű átok sújtja, Bűbájos kisugárzásától a királyság minden nőnemű lakója egyből beleszeret, ám mivel ez csak varázslat, képtelen megtalálni így az igaz szerelmet. És ha a 21. születésnapjáig nem lel rá az igaz szerelemre, az átok végérvényesen beteljesedik.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Örökség
Ma, 21:00
Miután Ellen, a Graham család nagymamája meghal, lánya egyre több megmagyarázhatatlan eseménnyel szembesül anyja múltjából. Minél többet fedeznek fel az elhunyt asszony életéből, annál baljósabb változások következnek be a család élő tagjainak életében. Ari Aster első nagyjátékfilmje egy család szétesésének mesterien bemutatott, lidércnyomásos látomása, bővelkedik hátborzongató jelenetekben. A családi gyász baljós, mélyen nyugtalanító események elindítója. És mi lehet a vérfagyasztó örökség?
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e a VB-t?
Nem kérdés, ez az év eseménye
Figyelemmel követem, de azért nem mindenáron
Ha olyan meccs van, ami érdekel, azt megnézem
Legfeljebb a társaság miatt nézek focit
Nem érdekel a foci, a VB-t sem nézem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. június 21.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...