Karcsúsítási őrület: papírvékony okostelefonok jönnek
Utoljára módositva: 2014-11-13 17:59:10

Minden jel arra mutat, hogy a mobilgyártók továbbra sem hagynak fel a készülékek elképesztő vékonyításával.

Jöhet a papírvékony telefon

A Huawei 2012 januárban rukkolt elő az akkor a világ legvékonyabb okostelefonjának kikiáltott, mindössze 6,7 milliméteres Ascend P1s-sel, aztán a tavaly februárban érkezett Ascend P2 már jóval vastagabb, egész konkrétan 8,4 milliméteres lett. Júniusban pedig lehullott a lepel az újfent rekordernek titulált és alig 6,2, illetve egész pontosan 6,18 milliméteres Ascend P6-ról, mely néhány napig, vagyis az 5,6 milliméteres Umeox X5 bejelentéséig ülhetett a babérjain. Ezek a telefonok azonban szépen lassan a múlt ködös homályába vesznek. Idén év elején ugyebár kijött a Gionee Elife S5.5, mely könnyen kikövetkeztethető módon 5,5 milliméter vastag, aztán pedig szeptember elején felbukkant a Gionee Elife S5.1 a maga mindössze 5,1 milliméteres vastagságával. Az október már a 4,85 milliméteres Oppo R5-ről szólt, mely jelen pillanatban a világ legvékonyabb okostelefonja. Érkezőben van azonban egy bizonyos Vivo X5 Max típusjelzésű, 5,5 colos Full HD kijelzős készülék, mely további 0,1 milliméterrel vékonyabb, és 4,75 milliméteres vastagságra révén hamarosan letaszítja a trónról az Oppo R5-öt.

 

A vékonyítási őrület várhatóan ezt követően sem lankad, ugyanis már most 4 milliméter alatti új kínai csodákról pletykálnak. Összehasonlításképp, a nem éppen vastag iPhone 6 vastagsága 6,9 milliméter.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Sokkal több mint testőr
Ma, 19:15
Nem könnyű a testőrök sorsa. Pláne, ha egy folyton rinyáló gyilkost kell pátyolgatniuk. A profi védelmi ügynököt (Ryan Reynolds) egy nap szokatlan küldetéssel bízzák meg: halálos ellenségét, a világ egyik leghírhedtebb és legkeresettebb bérgyilkosát (Samuel L. Jackson) kell az oltalmazó szárnyai alá vennie. Bár eddig a stukker másik végéről szagolták a puskaport, az eltökélt testőrnek és a stiklikben járatos gengszternek ezúttal össze kell fognia, hogy - lehetőleg élve - eljussanak a hágai bírós
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 20.
Képes kiolvasni kedvese szeméből annak kívánságait és ez bizony elbűvöli őt. Alakítsák úgy időbeosztásukat, hogy az estét zavartalanul együtt tölthessék.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...