Karfiolkrémleves márványsajttal
Utoljára módositva: 2019-04-24 10:02:11

Hozzávalók: 1 gerezd fokhagyma, 1 fej hagyma, 15 dkg burgonya, 2 ek napraforgóolaj, 80 dkg karfiol, 8 dl zöldségleves-alaplé, 10 dkg márványsajt (kékpenészes), 1 db körte, 3 dkg vaj, 2 dl tejszín, 3 ek citromlé, só, frissen őrölt bors.

A megtisztított fokhagymát présen átnyomjuk, a meghámozott hagymát és burgonyát felkockázzuk. Az előkészített zöldségeket a fazékban felhevített olajon 5 percig pirítjuk. Hozzáadjuk a megtisztított, rózsákra szedett karfiolt, és felöntjük az alaplével. Felforraljuk, majd fedő alatt puhára főzzük kb. 20 perc alatt. Közben a márványsajtot kockákra vágjuk. A tetszés szerint megmosott vagy meghámozott körtét negyedeljük, és a magház eltávolítása után felszeleteljük, illetve -daraboljuk. Serpenyőben felhevítjük a vajat, és megfuttatjuk rajta a körtedarabokat. A levest felengedjük a tejszínnel, majd botmixerrel pürésítjük. A citromlével, valamint sóval, borssal ízesítjük, és tányérokba merjük. Végül adagonként elosztjuk benne a körtét és a sajtot. (forrás: mindmegette.hu)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Alkalmazok anyagmozgatót építőanyag/raktárba, B-kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Olyanok...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Aladdin
Ma, 20:50
Izgalmas történet a megnyerő utcai suhancról, Aladdinról és a bátor és szabad akaratú Jázmin hercegnőről, akik közös jövőjének kulcsa egy Dzsinn lehet. A Disney 1992-es animációs klasszikusa alapján készült filmben Guy Ritchie rendező a rá jellemző szélsebes, sajátos látványú akcióval tölti meg Agrabah kitalált városát.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. május 27.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 fej karfiol, só, 6 db tojás, 25 dkg bacon, 5 dl tejföl, bors, 1 mk. őrölt szerecsendió, ...