Káros lehet az ételek műanyag csomagolása
Utoljára módositva: 2017-03-20 17:26:22

Az ételek műanyag-csomagolásából kioldódhatnak olyan vegyületek, amelyek egészségi kockázatot jelenthetnek a fogyasztóknak. Egy fiatal magyar kutatócsapat azt vizsgálta, hogy van-e a csomagolóanyagnak káros hatása – számolt be a Magyar Nemzet.

A kutatók megpróbálták kideríteni, hogy van-e a csomagolóanyagnak káros hatása

A kutatók abból indultak ki, hogy az Európai Unióban rendeleti szinten szabályozzák az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő műanyagokhoz használható adalékok körét, ezek élelmiszerekbe való kioldódásának határértékével együtt. Ám a műanyagokból kioldódhatnak olyan vegyületek is, amelyek „nem tervezetten” kerültek a csomagolóanyagba – például a gyártáskor vagy a szállítás, tárolás, felhasználás során. Ezek egészségi kockázatot jelenthetnek a fogyasztónak. A kutatók a kereskedelmi forgalomban lévő élelmiszerrel érintkezésbe kerülő tárgyakat szélsőséges körülmények között vizsgálták, így 50-70 Celsius-fokon tárolták egy hétig, három napig UV-fénynek tették ki, továbbá mikrohullámú sütőben is melegítették. Az derült ki, hogy a vizsgált műanyag termékek biztonságosak maradnak az említett hatások ellenére is. Az élelmiszerek műanyag csomagolásának kioldódása továbbra is fontos kutatási terület, de úgy tűnik, amiatt egyelőre nem kell aggódnunk, hogy a szállítás és a tárolás során káros anyag kerülne a szervezetünkbe.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Motivált, megbízható munkatársakat keresünk mezőgazdasági segédmunkára ÉNy-Magyarországra, idény/folyamatos...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen filmeket nézel szívesen a moziban?
Vígjáték
Horror
Sci-fi
Romantikus
Nem járok moziba
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. március 26.
Amikor valamilyen belső feszültség gyötri, legtöbbször vásárlásban vezeti le energiáit. Muszáj szépséget és harmóniát teremtenie maga körül, legalább tárgyakban. Állandóan keresi az új impulzusokat, amelyekkel színesebbé teheti magánéletét, párkapcsolatát, mert az a legnagyobb félelme, hogy unalmassá válhat.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. március 26.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 25 dkg hosszú szemű rizs, 2 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 dkg gyömbér, 30 dkg darabolt ananász ...