Katasztrófavédelmisek versenye

Futószalagon „történtek” a legabszurdabb balesetek, néha az üzemanyagtartály is megsérült és szivárgó benzin nehezítette a mentést, a roncsokban rekedtek a legkülönfélébb sérüléseket szenvedték.

Egy autó oldalból belerohan a másikba, az egyik egy keskeny árokban landol orral, beékelődve oda, a másik motorházával alája csúszik és 45 fokos szögben megemeli — pillanatok alatt megérkeznek a tűzoltók és a rohammentősök és igyekeznek kiszabadítani az árokba ékelődött gépkocsi anyósülésen lévő áldozatot, akihez előbb azonban hozzá kellene férfi, hiszen több sebből is vérzik, s csak félig van öntudatánál. Kiemelve a szélvédőt az egyik rohammentős bemászik a roncsba, igyekszik felmérni az „áldozat” sérüléseit, tűzoltó kollégái pedig feszítővágókkal igyekeznek „utat” vágni a sérült kiemeléséhez, aki — mint az manőver közben kiderült –— ráadásul be is szorult az ülés és a műszerfal alatti részbe. Végül sikerül kiemelni a roncsból és állapotát stabilizálni — a gyakorlat jól sikerült és az előírt 20 percen belül hajtották végre a mentést-kiemelést. Ugyanis a jelenet szerencsére nem országúton, hanem az Északnyugati Régió hat megyéjének — Kolozs, Beszterce, Bihar, Szilágy, Máramaros és Szatmár — katasztrófavédelmi felügyelőségének kimentési, elsősegélynyújtási versenyén játszódott le.

Az egész napos megmérettetést első alkalommal szervezték meg Szatmárnémetiben, s míg a tűzoltók a legképtelenebb helyzetekben összetört roncsokból mentettek ki első fázisban egy, majd a következő versenyszámban két áldozatot, ezzel párhuzamosan zajlott a rohammentősök és elsősegélynyújtók versenye is: ők már a kiszabadított, s a különfélébbnél különfélébb sérüléseket szenvedett utasokat látták el állapotuk stabilizálását követően — természetesen szintén adott határidőn belül, és természetesen itt is minden mozdulat pontozva volt. A látványos, és a nézelődők számára bemutatóval felérő helyzetek érdekességéből azért levont valamennyit az a tény, hogy — mint azt az egyik szervező érdeklődésünkre elmondta — ezeket nem ők találták ki, hanem megtörtént szerencsétlenségek helyszíneit vették alapul. Természetesen amíg egy-egy csapat a versenyfeladatot hajtotta végre, a többiek szakmai kíváncsiságtól vezérelve nézték, véleményezték a mozdulatokat, néha észérves szóváltás is támadt egy-egy manőver hasznossága, helyén- és idejénvalósága miatt, néha meg egy-egy még nem látott, de hasznosnak minősített mozdulatot igyekeztek jól emlékezetükbe vésni, hogy majd a versenynap végén vagy szünetében gyakorolják. „Erre a balesetre emlékszem! — jelenti ki határozottan a helyzetgyakorlatot néző egyik besztercei tűzoltó. — Talán Arad vagy Fehér megyében történt múlt nyáron, de emlékszem rá. Persze egészen más gyakorlat formájában látni — még ha most is kánikula van —, de itt tiszta minden, nincs vér, nincs füst, nem sikoltozik az áldozat, s ha véletlenül kifutsz a kötelező 20 percből, akkor sem történik tragédia. De éles mentéskor egy ember élete múlhat a perceken” — mondja.

Szabó Kinga Mária