Kedden utaznak Nagyváradra az Olimpia legényei
Utoljára módositva: 2014-03-24 18:17:59

A Szatmárnémeti Olimpia FC legénysége egy fájó vereség után, a Nagyváradi FC Bihor csapata pedig egy meglepetésgyőzelem után várja a szerdai meccset.

A szatmári találkozón 2–0-ra nyert az Olimpia az FC Bihor ellen

Felejtetni akarják a Szatmárnémeti Olimpia FC labdarúgói a múlt pénteki fiaskót, amikor hazai pályán 1–0-ra kaptak ki a FC Olt Slatina elleni bajnokin, ezért már kedden elutaznak Nagyváradra, hogy szerdán kipihenten állhassanak fel a FC Bihor elleni találkozón. Ugyanakkor Csik Tibor vezetőedző azt szeretné bizonyítani, hogy csak egy véletlen volt a bihariak múlt heti, marosvásárhelyi 1–0-s sikere.

„Nagyon nehéz meccs vár ránk szerdán, de csakis a győzelem az elfogadható eredmény. Ezzel felejtetni szeretnénk az Olt elleni eredményt, illetve rá szeretnénk ébreszteni a valóságra a váradiakat, hogy csak az ellenfél botlásának köszönhetik az ASA elleni idegenbeli pontokat – nyilatkozta Csik Tibi. – Nem esett jól a múlt pénteki hazai vereség, nem tetszik nekünk ez az állapot. Elszántak vagyunk, bizonyítani akarjuk, hogy többre vagyunk képesek, mint az Olt elleni találkozón” – folytatta a szakvezető.

A nagyváradiak viszont nem bízták el magukat a Marosvásárhelyi ASA elleni 1–0-s győzelem után, legalábbis ez derül ki Alexandru Pelici vezetőedző nyilatkozatából. „Jót tett nekünk a vásárhelyi siker, de nem ér semmit, ha nem nyerünk szerdán a Szatmárnémeti Olimpia ellen – nyilatkozta a bihon.ro hírportálnak a szakvezető. – Kiegyensúlyozottak kell maradjunk, nem szabad elbíznunk magunkat” – tette hozzá.

A bihariak abban is bíznak, hogy a 29 éves kapusuk folytatja az idei jó sorozatát: Mădălin Smaranda az utóbbi négy bajnokin nem kapott gólt. A hálóőr a cserepadon ült az őszi szatmárnémeti meccsen, amikor csapattársa, Călin Fildankét gólt kapott az Olimpiától.

A FC Bihor – Olimpia FC találkozót egyébként a Liga 2 2-es csoportjának 19. fordulójában rendezik szerdán 15 órától.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
The Disaster Artist
Ma, 17:45
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Nincs kiszállás
Ma, 19:40
Egy életunt biztosítási ügynök egyhangú, mindennapi ingázása hirtelen izgalmas fordulatot vesz, amikor egy titokzatos idegen leszólítja a vonaton, és arra kéri, találjon meg egy utast, még mielőtt beérnek a végállomásra. Miközben versenyt fut az idővel, hogy megoldja a rejtélyt, egy halálos terv körvonalazódik, ami veszélyezteti nemcsak saját, de utastársai életét is.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. január 18.
Környezete nem tudja eldönteni, hogy ilyen tévedhetetlenek a megérzései vagy egyszerűen csak kiváló informátorai vannak.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. január 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók a szufléhoz: 2 dl zsíros tej, 8 dkg darált mák, 4 dkg porcukor, 4 db vajas kifli, 2 ...