Kedvező fordulat Egriben az iskolaépületet illetően
Utoljára módositva: 2014-11-27 17:36:42

Pénzt kap az egri önkormányzat arra, hogy befejezhessék az iskolaépület öt éve elkezdett felújítását. A munkálatok várható időtartama két hónap, számolt be Szabó Elek polgármester.

Ez az ajtó még felszerelésre vár az egri iskolában

Hosszú idő után megoldódni látszik az egri iskola épületének sorsa, amelyet öt éve a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretében kormánytámogatással kezdtek el teljes egészében felújítani, de utána a pénz folyósítása megszűnt, így a kivitelező is leállt az építkezéssel. Ennek következtében a diákok továbbra is nem éppen a legideálisabb körülmények között tanultak a polgármesteri hivatal épületének első emeletén lévő termekben, a zsúfoltság miatt délelőtt és délután is. Most azonban már akár a tavaszi vakáció után az új épületben folytatódhat az oktatás, miután a helyi önkormányzat pályázatát felvették a támogatandó projektek közé, ami gyakorlatilag az épület befejezéséhez szükséges 300 ezer lejt folyósítását jelenti rövidesen. „Úgy tűnik, még az idén megkapjuk a pénzt, és akkor a kivitelező kezdheti is a munkát, már beszéltem is velük, és azt mondták két hónap alatt kulcsra készen át tudják majd adni. A tél sem okoz majd különösebb problémát, mivel nagyrészt belső munkálatokról van szó, az épület kívülről már teljesen hőszigetelt, és csupán egy nemes vakolatot kell ráhúzni a falakra” — jegyezte meg Szabó Elek polgármester, aki meg is mutatta, hogy belülről milyen stádiumból kell folytatni a munkálatokat. Az épület belsejében már több új nyílászárót és fűtőtestet is felszereltek, megkezdték kiépíteni az elektromos hálózatot, kész van az emeletre vezető, egyelőre korlát nélküli lépcső, és a további munkálatokhoz is az anyagok készen állnak a felhasználásra. A földszinten és az emeleten is öt-öt, 9×6 méteres tanterem várja majd a diákokat, akiknek többek között informatikai labor is a rendelkezésükre áll majd. Az épület oldalához csatolva van egy kisebb épület is, ez a kazánház, amelyben már fel van szerelve a fatüzelésű kazán, a munkálatok befejezése után csupán csatlakoztatni kell majd a vezetékekhez. „Az udvaron bőven van hely, ezért ide egy óvodát akarunk építeni, ami normál program szerint 3 csoporttal működne. Az udvar végében van még egy 1 hektáros kertünk, ide a jövőben egy sporttermet szeretnénk építeni. Ha minden jól halad, a diákok már a felújított iskolában fejezhetik be a tanévet, és akkor végre felavathatjuk az iskola névadójának, Csűry Bálintnak is a szobrát, amely 2011 óta áll az épület előterében” — jegyezte meg a polgármester.

Felújítanák a községházát is

Az iskolaépület átadása által lehetővé válik az átköltözés után a polgármesteri hivatal épületével kapcsolatos tervek megvalósítása is, ami gyakorlatilag nagyszabású felújítást jelentene.

Ha elkészül az épület, felavathatják a névadó Csűry Bálint szobrát is

Erre a tanulmány már megvan, el is küldték az illetékes minisztériumba, és a pályázati pénzekből kívánják majd elvégezni a munkálatokat. Ezek közé tartozna a tetőszerkezet teljes kicserélése, az épület szerkezetének a megerősítése, egy 906 méteres konyha kialakítása teljes felszereléssel, mellékhelyiség kiépítése és egy manzárd létrehozása, mely 3–4 vendégszobát foglalna magába. „A jelenleg oktatás céljaira használt első emeletre felköltözne a hivatal egy része, a földszinten azok az irodák maradnának, amelyekben gyakrabban fordulnak meg a lakosok” — számolt be a polgármester. Ha mindez meglenne, Szabó szerint szervezhetnének falunapot is, az esetleg érkező hivatalos vendégeket lenne hol elszállásolni. A rendezvény a focipályán lenne, ahova immár járható út is vezet. Az időpontról is vannak már elképzelések, eredetileg a település híres szülöttéhez, a nyelvész, nyelvjáráskutató Csűry Bálint születésnapjához akarták kötni az időpontot, de lévén hogy ő február 13-án született (1886) és ugyancsak február 13-án halt meg (1941, Debrecen), ám „februárban mégsem szervezhetünk falunapot, valószínű időpont lehet a május, akkor van az orgonafesztivál is, és május volt Egri önálló községgé alakulásának a hónapja” — magyarázta a polgármester.

Romász János

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Dzsungel-mentőakció
Ma, 15:00
A dzsungelben évek óta békesség honol, mióta Maurice, a Hatalmas tigris harcos és kis csapata tartja fenn a rendet. Egészen addig, amíg meg nem jelenik Igor, legveszedelmesebb ellenfelük, akinek egyetlen célja a világon, hogy megsemmisítse a dzsungelt. Hogy a gonosz koalát megállítsák, a kis csapatnak egyesítenie kell minden tudását és erejét, és segítségül kell hívniuk a Bajnokokat, a dzsungel legendás védelmezőit is.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Sokkal több mint testőr
Ma, 16:55
Nem könnyű a testőrök sorsa. Pláne, ha egy folyton rinyáló gyilkost kell pátyolgatniuk. A profi védelmi ügynököt (Ryan Reynolds) egy nap szokatlan küldetéssel bízzák meg: halálos ellenségét, a világ egyik leghírhedtebb és legkeresettebb bérgyilkosát (Samuel L. Jackson) kell az oltalmazó szárnyai alá vennie. Bár eddig a stukker másik végéről szagolták a puskaport, az eltökélt testőrnek és a stiklikben járatos gengszternek ezúttal össze kell fognia, hogy - lehetőleg élve - eljussanak a hágai bírós
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 21.
Mindenki barátságos és segítőkész ma Önnel, ami elsősorban kiegyensúlyozott és őszintén érdeklődő kisugárzásának köszönhető.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...