×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
9 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Belföld

Kelemen Hunor és Toró T. Tibor az esélyekről

2012.12.06 - 11:23
Megosztás:
Kelemen Hunor és Toró T. Tibor az esélyekről

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Kelemen Hunor szerint, ha a vasárnapi romániai parlamenti választáson a magyar részvétel nem marad el a románétól, akkor egy arányos képviselet valósulhat meg. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetője, Toró T. Tibor úgy látja, hogy mindkét magyar párt bejuthat a törvényhozásba.

Kelemen Hunor csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában arról beszélt, hogy az az előrejelzés, miszerint a párt 21 képviselői és 9 szenátori helyet szerezhet, akkor hozható, ha a magyar részvétel nem marad el a románétól.

A számok mellett nagyon fontosak az arányok, valószínűleg több szavazatot fognak kapni mint 2008-ban az előrejelzések szerint, de egy magas román részvétel ezt megváltoztathatja — mondta a pártelnök, aki szerint a 21 képviselő és 9 szenátor arányos képviseletet biztosítana.

Szólt arról, a reális részvételi arány valahol 50 százalék körül lesz. Legalább ilyen mértékben, vagy ennél magasabb arányban a magyar embereknek is részt kell venniük ahhoz, hogy „az erős parlamenti képviseletet meg lehessen őrizni” — mutatott rá Kelemen Hunor.

Elmondta, az erdélyi magyarság számára fordulópont lesz a választás, 2013-ban és 2014-ben olyan döntéseket fognak meghozni a román parlamentben, amelyek néhány évtizedre meghatározzák az ország sorsát és azt, hogy milyen lesz az erdélyi magyarságnak.

A jövő évben alkotmánymódosítás lesz, a fejlesztési régiókat újrarajzolják, és ezt követi majd egy közigazgatási reform — közölte.

Kelemen Hunor elmondta, a választási kampányban nem közlednek az álláspontok az Erdélyi Magyar Néppárttal. Arról van vitájuk, hogy az alternatív küszöböt képes-e elérni az EMNP. Kelemen Hunor szerint erre az EMNP nem képes, és úgy fogalmazott: „a matematikát nem lehet felülírni álmokkal”.

Toró T. Tibor Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön azt mondta: szerinte mindkettő magyar pártnak esélye van bejutni a parlamentbe. Az RMDSZ biztosan ott van a parlamentben, ezt bizonyítja az is, hogy már a kormányzásról tárgyalnak — tette hozzá. Közlése szerint pártja, ha bejut, akkor az autonómiaprogramnak lehet egy hiteles képviselője a bukaresti parlamentben. Az alig egy éve megalakult EMNP a 2016-os választásokra készül elsősorban és egy középtávú programja van. Egy 22 éves beágyazott szervezettel, az RMDSZ-szel küzdünk most, és azzal, hogy megváltoztassuk a politikáról való gondolkodásmódot — mondta Toró T. Tibor.

Kifejtette: úgy látják, hogy a politika az értékekről, az elvekről, a következetességről szól, és nem arról, amit sokan hisznek, hogy el kell menni Bukarestbe és „pénzekért kell kuncsorogni a minisztériumokban”.

A műsorban a pártvezető kérte az erdélyi magyar választókat, használják ki azt, hogy nemcsak szavazni, hanem választani is tudnak, hiszen — mint mondta — először van parlamenti választáskor „magyar-magyar verseny”.