Kelemen Hunor lesz az RMDSZ államfőjelöltje
Utoljára módositva: 2019-08-30 18:58:30

Kelemen Hunor lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség államfőjelöltje a novemberi elnökválasztáson – döntötte el pénteken Marosvásárhelyen a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT).

Kelemen Hunor elmondta: az erdélyi magyaroknak egyrészt “becsületbeli” ügyük, hogy saját jelöltet állítsanak az elnökválasztáson, jelezve, hogy egyenrangú polgárai Romániának, másrészt azt tapasztalták, az elnökválasztási kampány kiváló esély arra, hogy a közösség céljait, elvárásait az ország közvéleménye elé tárják.

Az RMDSZ államfőjelöltje tabuk nélküli, szókimondó, de nem provokáló kampányt ígért.

“Még mindig vannak 2019-ben is olyanok, akiket zavar a magyar felirat, a magyar iskola, a magyar temető, a magyar zászló, a székely zászló, a közösségi szimbólumok, de szeretném azt hinni, hogy sokkal kevesebben vannak, mint amilyen hangosak időnként” – mondta Kelemen Hunor.

Megállapította: a romániai magyarság az elmúlt időszakban többet védekezett, mint amennyit építkezett: ezen meg kell próbálni változtatni, az építkezéshez viszont több tiszteletre, bizalomra, új lendületre van szükség.

Az RMDSZ jelöltjének választási szlogenje a tisztelet – “Respekt mindenkinek” – lesz.

Kifejtette: helyre kell állítani a tiszteletet a törvény, a jog uralma iránt, de csak úgy állhat helyre a bizalom az állam iránt, ha az intézményei tiszteletet tanúsítanak a polgárokkal szemben.

A szlogen másfelől egymás értékeinek tiszteletére és elfogadására, a közösségek közti bizalom megerősítésére is utal.

“Zöld és okos, bölcs Romániát akarunk, amelynek van tekintélye Európában, amely tiszteli a nemzeti közösségeket, betartja jogait, nem fél tőlük, és amely lehetőséget teremt, hogy mindenki a saját értékeit megőrizze” – hangoztatta az RMDSZ államfőjelöltje.

A tanácskozás utáni sajtóértekezletén az MTI-nek az elnökválasztási kampány tétjét firtató kérdésére Kelemen Hunor elmondta: nem naiv, tudja, hogy egy csodával érne fel, ha a magyar jelölt bekerülne a második fordulóba, de ettől függetlenül szerinte fontos tétje van a kampánynak, mert lehetőséget termet a bizalomépítésre a román és magyar közösség között, ezt a korábbi elnökválasztások is igazolták.

Újságírói kérdésre reagálva elmondta: csak a sajtóban látta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) azon minapi kezdeményezését, hogy az erdélyi magyar politikai alakulatok indítsanak közös, pártsemleges jelöltet a novemberi romániai államfőválasztáson, megkeresés részükről nem érkezett. Hozzátette: az RMDSZ is mérlegelte, hogy vajon jobb lenne-e egy “civil” államfőjelölt, de arra a következtetésre jutottak, hogy nem lenne pozitív hozadéka sem a magyar közösség, sem a román-magyar kapcsolatok számára.

“Egy politikai kampányt politikusra kell bízni. Az elnökválasztások alkalmával mindig a politikusok bizonyultak eredményesebbeknek, még akkor is, ha nem ők nyerték a választást” – magyarázta az RMDSZ államfőjelöltje.

Romániában november 10-én rendezik az elnökválasztást, s amennyiben az első fordulóban egyetlen jelölt sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének támogatását, november 24-én második fordulót tartanak a két legjobb eredményt elért elnökjelölt részvételével.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Eladó Ház
Eladó kertes ház főúton, 25 méteres utcafronttal, 35...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. november 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók a húsgolyóhoz: 1 db vöröshagyma (kisebb), 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg darált sertéscomb, 1 db ...