Kellemes meglepetés a tasnádiaktól
Utoljára módositva: 2018-11-18 15:25:37

Az elmúlt három idegenbeli mérkőzést teljesítményét tekintve kellemes meglepetésként ért a Tasnádi Unirea szászhermányi szereplése, amely kihasználva emberelőnyét, legyőzte vendéglátóját.

Havas, jeges pálya fogadta a Tasnádi Unirea labdarúgócsapatát Szászhermányban, ahol szombaton játszották a Liga 3 tizenharmadik fordulójának a mérkőzését. Nehezen ment a ráhangolás és a bemelegedés, a hasonló körülményekhez szokott Brassói megyei alakulat így korán vezetést szerzett: egy bal oldali gyors ellentámadás végén Bogdan Roşu emelet a kapuba közelről, a vetődő Görbe fölött (1–0).

Ráadásul Ciul korán lesérült, így Cristain Popa vezetőedző cserére kényszerült. A házigazdáknak sem volt egyszerűbb a feladatuk, a 27. percben ugyanis emberhátrányba maradtak: a szászhermányi kapus a tizenhatosán kívül kézzel állított meg a labdát az ellentámadásban levő Cocian előtt, így a játékvezető ki is állította Căucát.

Kihasználta a lehetőséget a tasnádi csapat, amely az ellenfél térfelén maradt, a brassóiak pedig kontrákkal próbálta meglepni az Unireát. A tasnádiak játéka viszont hatékonyabb volt, ugyanis a szünet előtt sikerült egyenlíteni: Parnău tette ki a labdát Nemeșnek, aki védői mögül kiugorva egyedül maradt a szászhermányi cserekapussal szemben, 15 méterről pedig nem hibázhatott (1–1).

Innen fordult a két csapat, de a szünet után, mintha az öltözőben maradt volna a tasnádi legénység, ugyanis a hazaiak újabb korai góllal lepték meg ellenfelüket: egy jobb oldali szabadrúgás után az egész tasnádi védelmen átívelt labda Roşu fejéről a hálóba pattant (2–1).

Az emberelőny ellenére nem sikerült átvenni az irányítást, kiegyenlített játék zajlott, többnyire találomra előreívelt labdákkal, sok hibával. Így is sikerült egyenlíteni: a brassói tizenhatos előtt felgyorsított akció végén Parnău elé kerül a labda, aki 10 méterről, kis területen átvette majd kapuba vágta a labdát (2–2).

Lelket öntött a tasnádi legényekben a második egyenlítő találat, és végre kapujához szegezte az ellenfelét. A levegőbe lógott az újabb Unirea-gól, amire nem is kellett sokat várni: Parnău távoli, erőteljes lövését védeni tudta a kapus, a kipattanó viszont az egyedül várakozó Cocian elé került, aki közelről, szabadon bevágta a hálóba a lasztit (2–3). Továbbra is a Cristi Popa legényei voltak a veszélyesebbek, Nemeș pedig egy perccel a rendes játékidő vége előtt el is dönthette volna a meccset, amennyiben időben megérkezik Silaghi passzára, amely érintetlenül csorgott el az üres kapu előtt. Így marad a 3–2-es tasnádi győzelem, amely legutóbb szeptember 21-én tudott idegenből pontokat hozni (3–1 Basztercén).

Sok ideje nem maradt a pihenésre a tasnádi legényeknek, pénteken ugyanis Csíkszeredában már pályára lépnek a srácok a 14. forduló mérkőzésén.

Liga 3, 5. csoport, 13. forduló

AFC Szászhermány – Tasnádi Unirea 2–3

Gólszerzők: Roşu (3. perc, 47.), illetve Nemeş (39.), Parnău (72.), Cocian (82.).

Kiállítva: Căuca (27. perc – Szászhermány).

Unirea: Görbe – Bălău, Vădan, Ciul (Vincze L., 7. perc), Palinceac, Parnău, Anton, Cubaș, Cocian (Varga, 90+2.), Nemeș, Vincze D. (Silaghi, 60.). Vezetőedző: Cristian Popa.

Dési Unirea – Besztercei Unu Fotbal Gloria 0–1

AFC Székelyudvarhely – MSE Marosvásárhely 0–1

Kolozsvári CFR II – Kolozsvári Sănătatea 1–0

Szászmedgyesi Gaz Metan II – Barcarozsnyói Olimpic Cetate 2–5

Nagybányai Minaur – AFK Csíkszereda 1–1

Radnóti CS – Tordai Sticla Arieşul 0–1

ACS Fotbal Comuna Lénárdfalva – Szászrégeni Avântul 2–1

1 Lénárdfalva 13 11 0 2 38–13 33
2 Csíkszereda 13 8 3 2 33–10 27
3 CFR II 13 7 5 1 29–15 26
4 Minaur 13 7 5 1 20–7 26
5 Sănătatea 13 7 2 4 22–14 23
6 Barcarozsnyó 13 7 1 5 15–13 22
7 Torda 13 6 3 4 20–17 21
8 Szászrégen 13 5 5 3 17–12 20
9 TASNÁD 13 5 5 3 25–23 20
10 Szászhermány 13 4 2 7 18–22 14
11 Beszterce 13 4 2 7 15–23 14
12 Dés 13 2 6 5 14–21 12
13 Marosvásárhely 13 3 3 7 15–24 12
14 Székelyudvarhely 13 2 3 8 11–21 9
15 Radnót 13 2 0 11 11–46 6
16 Gaz Metan II 13 1 1 11 11–33 4

Pesek Attila

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...