Kényelmetlen kérdések a tanácsülés végén
Utoljára módositva: 2014-12-18 20:44:08

Pénzt kap a vívóverseny és a kultúra, új székhelyet a Helyi Rendőrség – Coica gyorsan távozott az ülésről
Gyors egymásutánban szavazták meg a városi tanács idei utolsó ülésén a 16 napirendi pontot és döntöttek egyöntetűen többek között arról, hogy 50 000 lejjel támogatják a február 7-8 között már hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Szatmárnémeti Kupa kadett korosztályos tőrvívó nemzetközi tornát, illetve 7000 lejjel a január 17 – 24 között zajló Magyar Kultúra Hetét. Szintén tegnap döntöttek arról is, hogy a Helyi Rendőrség – amelynek jelenlegi székhelye a 16-os lakótelep egyik tömbházának földszintjén van – használatra megkapja a Petőfi Sándor utca 47. szám alatti ingatlan egy 330 négyzetméteres részét. Ebben az ingatlanban található többek között a Babeş-Bolyai Tudományegyetem szatmári kirendeltsége, illetve a Szatmári Határrendészet székhelye is. A Helyi Rendőrséget vezető Ioan Precup lapunk kérdésére elmondta, azt egyelőre nem lehet tudni, a helyi rendőrség mikor költözik majd át az új székhelyére, hiszen az épületrészt előbb megfelelően be kell rendezni és fel kell szerelni, de mindenképp örül annak, hogy lehetőség nyílt egy, a tömbházlakásoknál mindenképp megfelelőbb székhelyre. „Jövő év elején készül el a felújítási és felszerelési munkálatok költségeinek felmérése, s ha ez meglesz, már csak arra kell majd várnunk, hogy a polgármesteri hivatal kiutalja az összeget.” – fogalmazott Precup.
A tanácsülés utolsó, Különfélék napirendi pontjánál több, most már ellenzéki tanácsos is szót kért. Elsőként Maskulik Csaba hívta fel Coica polgármester figyelmét arra, hogy a júliusban megjelent törvény szigorú előírásai ellenére sincs Szatmárnémetinek hulladékgazdálkodási stratégiája, amivel az önkormányzat egyértelműen törvényt sért, majd az ülésen részt nem vevő Dan Băbuţ városmenedzsert „kérdezte” arról, miért van közvilágítás nélkül, vaksötétbe borulva több mint egy hónapja az Octavian Goga sugárút eleje (a Burgya-saroktól szinte a Billa üzletközpontig), illetve arról, hogy mi lesz az egykori „minta-utca” a gázbevezetés miatt járhatatlanná vált Udvari út sorsa. Butka Gergő azt firtatta, hogy a Városi Sport Clubban dolgozók miért nem kapták még meg decemberi fizetésüket és naiv ártatlansággal érdeklődött a bicikliutak sorsa felől – ennyi kérdés azonban már sok volt Dorel Coica polgármesternek, aki Raţiu tanácsos kérdéseit-észrevételeit már nem várta meg, hanem „pá”-t intve – kellemes ünnepeket már nem kívánva – egyszerűen kisétált a teremből.

 Szabó Kinga Mária

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Eladó Ház
Eladó Csengerben ház nagy telekkel. Víz, gáz, elektromos...
Tovább >>>
Eladó Ház
Eladó Komlódtótfaluban nagy ház telekkel együtt. Víz, gáz,...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc szabadtéri sportod?
Futás
Kerékpározás
Túrázás
Lovaglás
Görkorcsolyázás
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. május 24.
Ha többet szeretne kapni kapcsolatában, először próbáljon meg többet adni. Sokszor nehéz túllépni egy már kialakult küszöböt.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. május 24.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 5–6 db bodzavirág, 4 db tojás, 3 dl tej, 30 dkg liszt, 2 dl szénsavas ásványvíz, 1/2 tk. ...