Képrege rajzpályázat — megyei győztest hirdettek
Utoljára módositva: 2020-02-27 11:50:38

Második éve már, hogy az Országos Regemondó Verseny szervezői Képrege címmel rajzpályázatot hirdetnek a IV. osztályos tanulók számára. Díjazták a megyei szakaszra érkezett pályamunkákat.

A Tiszteld a múltat, és éltesd! mottóval meghirdetett verseny célja, hogy a regék olvasására, valamint kreativitásuk kibontakoztatására ösztönözze a tanulókat. A kizárólag IV. osztályos tanulóknak szóló rajzversenyre jelentkezőknek a szervezők által kijelölt mondát kellett megjeleníteniük, amely a csodaszarvas mondája volt. Az A4-es méretű rajzok tetszőleges (kézi) technikával készülhettek, kivéve a színes ceruzarajzot. Egy tanuló csak egy alkotással pályázhatott. A pályamunkákat 2020. január 31-ig kellett borítékban beküldeni a megyei koordinátornak, Sárosi Melindának, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium pedagógusának. A Szatmár megyei döntőre 23 rajz érkezett a következő tanintézményekből: a Túrterebesi Általános Iskolából, a Királydaróci Általános Iskolából, a Nagykárolyi Elméleti Líceumból, a Szatmárhegyi Általános Iskolából, a Börvelyi Általános Iskolából, Szatmárnémetiből pedig a Mircea Eliade Általános Iskolából, az Aurel Popp Művészeti Líceumból, a Rákóczi Ferenc Általános Iskolából, a Szatmárnémeti Református Gimnáziumból és a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból.
A pályamunkák elbírálására február 25-én került sor. Az elbírálás előtt Fülöp Andrea, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanítónénije elmesélte a csodaszarvas mondáját, majd a jelen lévő kölcseys kisdiákok szavazhattak arról, melyik rajz illusztrálja leginkább az elhangzott mondát. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium különdíjával annak a rajznak az alkotóját jutalmazták, amelyik a legtöbb szavazatot kapta. A szakemberekből álló zsűri értékelésének szempontjai a szövegtartalom kifejezése mellett az eredetiség, a kreativitás, az esztétikai kifejezőképesség, a korosztálynak megfelelő kivitelezés volt. A pályamunkákat Szejke Ottilia elemi oktatásért felelős tanfelügyelő, a zsűri elnöke, Muhi Sándor grafikusművész, író, helytörténész, művészettörténész, rajztanár, Igli Brigitta, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium rajztanára és Virág Edina-Renáta, a lázári Petőfi Sándor Általános Iskola tanítónője értékelte, s az alábbi sorrend alakult ki: I. díjat kapott Ilyés Jázmin (Rákóczi Ferenc Általános Iskola, felkészítő: Baranyai Zsuzsa) és Fodor Fiona (Aurel Popp Művészeti Líceum, felkészítő: Papp Fejér Olga), ők képviselhetik megyénket a verseny országos szakaszán. II. díjat kapott Sebő Kata (Aurel Popp Művészeti Líceum, felkészítő: Papp Fejér Olga) és Oros Leila (Börvelyi Általános Iskola, felkészítő: Kátai Annamária), és III. díjat érdemelt ki Kádas Dóra (Rákóczi Ferenc Általános Iskola, felkészítő: Baranyai Zsuzsa) alkotása. Dicséretet kapott Nagy Jázmin (Mircea Eliade Általános Iskola, felkészítő: Kovács Éva) és Sălăjan-Kinczel Erik (Aurel Popp Művészeti Líceum, felkészítő: Papp Fejér Olga). A Kölcsey Ferenc Főgimnázium különdíját pedig Kovács Hunor Szabolcs (Nagykárolyi Elméleti Líceum, felkészítő: Fülöp Andrea) és Elek Anna (Szatmárnémeti Református Gimnázium, felkészítő: Cuculeanu Andrea) kapta.
A verseny országos szakaszának nyerteseit meghívják a Regemondó vetélkedőre, amely Marosvásárhelyen lesz április 24–25-én.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. április 2.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 db tojás, 2 dl tej, 2,5 dkg friss élesztő, 10 dkg ...