Késnek az EU-s élelmiszercsomagok
Utoljára módositva: 2014-09-26 10:55:31

Tavaly 48 904-en kaptak élelmiszersegélyt, idén még meg sem érkeztek a csomagok.

 

Bár az elmúlt hét évben már augusztus első napjaiban megérkeztek az Európai Unió által finanszírozott élelmiszerek a decebali központi lerakatba, most még hírük-hamvuk sincs. Mint ahogy azt sem lehet tudni: milyen élelmiszereket fog tartalmazni a csomag, illetve hogy pontosan hogyan is fog zajlani a szétosztásuk. Idéntől ugyanis egy sor változás lépett életbe, mind a csomagok átvételével, mind a kedvezményezettekkel kapcsolatban.

Az uniós támogatásként érkező élelmiszercsomagra, mint ismeretes, a szociális segélyből élők, a munkanélküliek, a 400 lejnél kisebb nyugdíjjal rendelkezők, a súlyos fogyatékkal élők, a különböző törvények kedvezményezettjei, a hadirokkantak, hadiözvegyek, hadifoglyok, politikai elítéltek és most már a családfenntartási támogatásban (alocaţie de susţinere) részesülők is jogosultak.

 

Változott a kiosztás módja

 

Idéntől a megyei tanács helyett a prefektusi hivatal foglalkozik az Európai Unió által finanszírozott élelmiszercsomagok kiosztásával, és az átvétel procedúrája is módosul: a kedvezményezettek személyre szóló kuponok leadásával kapják kézbe az élelmiszereket. A kuponon fel lesz tüntetve a kedvezményezett személy neve, személyi száma, az élelmiszercsomag pontos tartalma és a kupon beváltásának határideje. A munkaügyi minisztérium adatai alapján a nemzeti nyomdában elkészült kuponok előbb a prefektusi hivatalba érkeznek meg, majd innen küldik ki őket a polgármesteri hivatalokba. Itt az önkormányzat egy tagja a prefektusi hivatal egy képviselőjével közösen átadja a kupont az érintett személynek. A jogosultak csak a kuponok felmutatásával és átadásával vehetik majd kézbe az élelmiszercsomagjukat vagy a polgármesteri hivatalban, vagy a lerakatban, az ott összegyűjtött kuponokat pedig visszajuttatják a prefektusi hivatalhoz.

 

Mi lesz a csomagban?

 

A csomag összetétele évente változik, hiszen míg az első években cukor és liszt volt benne, 2011-ben már hatféle élelmiszerből (búzaliszt, rizs, száraztészta, kukoricaliszt, tejpor, keksz), 2012-ben pedig tíz termékből (búzaliszt, puliszkaliszt, száraztészta, keksz, rizs, cukor, szárazbab, borsókonzerv, paradicsomlé, sűrített paradicsom) álló csomagot vihettek haza a támogatottak, Tavaly nyolcféle élelmiszert tartalmazott a segély, és sokan nem is voltak felkészülve rá, hogy összességében közel 33 kilót kell hazavigyenek (15 kg liszt, 8 kg kukoricaliszt, 0,5 kg száraztészta, 5 liter olaj, 0,8 kg paradicsompaszta, 0,4 kg zakuszka, 0,9 kg disznóhúskonzerv, valamint 2 kg kristálycukor). Idén még csak elképzelés sincs, milyen élelmiszerek is érkeznek majd, ám mivel azok listáját fel kell tüntetni a kuponokon, valószínűleg az amúgy is hosszadalmas procedúra tovább húzódik, és még később kapják meg az élelmiszereket a rászorulók.

 

Szabó Kinga Mária

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adventi koszorút készíteni?
Igen, minden évben közösen készítünk adventi koszorút
Nem készítek, inkább megveszem az üzletből
Megvan tavalyról ezért nem készítek/vásárolok újat
Nincs adventi koszorúnk
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...