×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
enyhe intenzitású zápor
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Későn zárkózott fel a Róma, a Liverpool játssza a döntőt

2018.05.03 - 03:06
Megosztás:
Későn zárkózott fel a Róma, a Liverpool játssza a döntőt

Real Madrid – Liverpool mérkőzést rendeznek május 26-án Kijevben, a BL döntőjében. 1981-ben BEK-döntőben mérkőzött egymással a két alakulat, akkor 1–0-s angol siker született. Most a Real zsinórban harmadik éve, a Liverpool 2007 után először finalista.

A Liverpool lesz a Real Madrid ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében, mivel fölényes (5–2) hazai sikerét követően idegenben csak 4–2-re kapott ki a Romától.

Az angol csapat 11 év után jutott be ismét az elitsorozat fináléjába, ahol legutóbb 2007-ben léphetett pályára.

Érdekes egybeesés lehet, hogy az AS Roma kiesésével különös sorozat szakadt meg a Bajnokok Ligájában. Legutóbb a 2004–2005-ös évadban fordult elő, hogy az a csapat, amely az egyenes kieséses szakaszban továbbjutott az FC Barcelona ellen, nem jutott be a sorozat döntőjébe. A Roma előtt legutóbb a Chelsea-nek nem hozott szerencsét a Barca legyőzése. A londoni alakulat 2005-ben a nyolcaddöntőben búcsúztatta a spanyolokat, ám később a legjobb négy között a Liverpool jelentette a végállomást számukra.

Ami a további nyolc szezont illeti: a Manchester Unitednek, az Internek, a Chelsea-nek és a Bayern Münchennek BL-trófeát hozott az a szezon, amelyikben kiejtette a Barcát. A Liverpoolnak, az Atlético Madridnak (kétszer) és a Juventusnak azonban be kellett érnie az ezüstéremmel.

A szerdai római találkozót illetően a lehető legrosszabb forgatókönyvvel kezdődött a hazaiaknak: a 9. percben Nainggolan adta el a labdát a félpályánál, Roberto Firmino nagyszerű ütemben játszott Manéhoz, aki 7 méterről a kapuba lőtt (0–1).

A Roma 2016 augusztusa óta először kapott gólt otthon a BL-ben, azóta az Atlético Madrid (0–0), a Chelsea (3–0), a Qarabag (1–0), a Sahtar Doneck (1–0) és a Barcelona sem tudott betalálni az Olimpicóban az elitsorozatban.

Az első negyedóra végén jött a válasz, bár ehhez sok köze nem volt az olasz gárdának, hiszen Lovren mentési kísérlete pont Milner fején csattant, ahonnan az angolok kapujába került a labda (1–1).

A félidő derekán Robertson egyéni akciója után Mané közeli próbálkozását még hárította Alisson, a szögletet követően viszont Wijnaldum már megszerezte az újabb liverpooli találatot (1–2).

Az 52. percben összejött az újabb római gól, és ehhez is kellett egy kis liverpooli segítség: El Shaarawy lövését Karius pont Dzeko elé ütötte, ő pedig köszönte szépen, és kilőtte a hosszút (2–2).

Ez már a 11. találat volt a párharcban, ilyen gólgazdag BL-elődöntő még nem akadt. De a hazaiak tettek róla, hogy ez ne így maradjon: Eusebio Di Francesco szuperdeffenzív felállásra váltott Cengiz Ünder pályára küldésével, így a Róma folyamatosan sakkba tartott a Liverpoolt. Az angolok mindent bevetettek, hogy őrizzék az eredményt, még a védő Alexander-Arnoldot is, aki kapushoz illő mozdulattal hárított egy római lövést – büntetlenül.

A 86. percben Nainggolan átlövésével megszerezte a vezetést a Róma (3–2), sőt, a 94. percben a belga középpályás büntetőből is betalált, így a Roma „csak” egy góllal maradt le a hosszabbításról (4–2). De erre már nem volt idő, ugyanis a szlovén Skomina lefújta a BL-elődöntők leggólgazdagabb párharcát (13 gól).

„Szerencsések voltunk, nem tagadjuk. A Roma erős csapat, és ahogyan azt vártuk, vadul rohamozta a kapunkat, felvállalta a kockázatot, mi meg vezettünk ellene kettő egyre. A döntőben jobban kell játszanunk, mint Rómában, a jó hír viszont az, hogy jobban is tudunk játszani, mint ezúttal” — nyilatkozta Jürgen Klopp, aki a 2012–2013-as idényben a Borussia Dortmundot vezette a BL-döntőig.

„A srácok rendkívüli teljesítményt nyújtottak. Megerősíthetem önöknek, nem könnyű most nekik. Majdnem tökéletes mérkőzés volt, meggyőződhettünk, hogy a legmagasabb szinten tudunk játszani” — látta meg a pozitívumokat a rómaiak mestere, Eusebio Di Francesco.

A 12-szeres BEK/BL-győztes Real Madrid és az ötszörös bajnok Liverpool korábban egyszer mérkőzött egymással a döntőben, 1981-ben az angolok nyertek. A mostani összecsapást május 26-án rendezik, Kijevben.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó

AS Roma – Liverpool 4–2 (1–2)

Gólszerzők: Milner (15. perc – öngól), Dzeko (52.), Nainggolan (86., 90+4. – a másodikat 11-esből), illetve Mané (9.), Wijnaldum (26.).

Továbbjutott: a Liverpool, 7–6-os összesítéssel.

(Nemzeti Sport)