×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Kész tervekkel kezdik az évet Mezőfényen

2019.01.10 - 13:26
Megosztás:
Kész tervekkel kezdik az évet Mezőfényen

A tavalyinál is eredményesebb évre számítanak idén Mezőfényen. Brém László polgármester optimistán tekint a 2019-es esztendőre, a tavalyi évhez hasonlóan minden kitűzött célt megvalósítana a községben. Mintegy 10 millió lejt fordítanak az infrastruktúra fejlesztésére.

Jó évet zártak Mezőfényen 2018-ban, sikerült megvalósítani a kitűzött célokat. Brém László polgármester úgy gondolja, az idei év sem lesz rosszabb, sőt, ha a költségvetés is engedni fogja, az előzőnél is eredményesebb évet zárhat idén a község.

„A tavalyi célokat 100%-ban teljesíteni tudtuk, annak ellenére, hogy a 2018-as költségvetésünk kissé szűkös volt, de év végéig minden kitűzött célunkat sikerült megvalósítani” — nyilatkozta az előző évre visszatekintve a község vezetője, aki azt is elmondta, hogy igyekeztek úgy gazdálkodni tavaly, hogy a szűkös költségvetés miatt sem a fejlesztések terén, sem pedig más téren ne érezzen visszaesést a község lakossága.

Ezt sikerült is teljesíteni: elkezdődött a Csanálosi utca és a Csanálos felé vezető út felújítása, amely munkálatokat a tavasz beálltával fogják folytatni.

Ugyanakkor kezdetét vette a régi kultúrotthon felújítása is, ez szintén idén fejeződik be, a tervek szerint még év elején. Továbbá érdemes említést tenni a futballpálya öltözőjének felújításáról vagy a polgármesteri hivatal épületének részleges renoválásáról, amit idén mindenképpen folytatni fognak.

Ez utóbbival kapcsolatban Brém László elmondta, hogy szakaszonként halad a munka, hiszen a hivatali épületben zajlik a mindennapi munka, ezért egyszerre csak 1–2 terem felújítását lehet kivitelezni, így lassabb a munkafolyamat is, viszont a lényeg, hogy idén ez is elkészül, hiszen rég volt már felújítva az épület, a falak repedezettek, a villamos hálózat elavult, nagyon ráfért a felújítás.

Tavaly befejeződött továbbá egy 250 méter hosszúságú bekötőút felújítása a Polipolnál, amellyel az önkormányzat szeretett volna hozzájárulni ahhoz, hogy a cég megközelíthetősége kifogástalan legyen, valamint sikerült egy LEADER-pályázatot is lebonyolítani az elmúlt évben, amelynek köszönhetően egy nagyobb kapacitású traktorral és számos ahhoz tartozó eszközzel bővült az önkormányzati géppark. Önerőből egy kis teherautót is sikerült vásárolni az önkormányzat számára 2018-ban.

Az idei tervekkel kapcsolatban a község vezetője elmondta, hogy számos célkitűzéssel kezdték meg az idei évet is Mezőfényen, ezek között szerepel a tavaly megkezdett szabadidőpark teljes befejezése, amely térköves járdák kialakítását, 3 gombaház felépítését, valamit egy kisebb mosdó-, illetve raktárhelyiség kialakítását jelenti. Tavasszal folytatódnak az ősszel félbehagyott útfelújítási munkálatok, a főutca teljes aszfaltozása, amelyre kb. 8–9 cm-es új aszfalt kerül, körülbelül 2,5 km-es szakaszon, illetve 6 kilométernyi vízvezeték felújítása is várható a községben.

Ez utóbbit az Országos Vidékfejlesztési Program nyertes pályázatának jóvoltából valósítja meg a községvezetés, a PNDL-s pályázat 10,8 millió lejes finanszírozással járul hozzá a község modernizálásához. Ehhez a munkálatoz hozzátartozik továbbá az árkok, valamint a házak előtti behajtók felújítása is.

„Terveink vannak szép számmal, rengeteg a tennivalónk, bízom benne, hogy meg is fogjuk valósítani őket, ahogy eddig is tettük, hiszen egy élhető, lendületes, virágzó Mezőfényért dolgozunk” — tette hozzá a polgármester.

Az idei költségvetést március elejére, legfeljebb közepére várja a község, ezért amíg ez nem készül el, további terveikről nem is szívesen nyilatkozott az elöljáró, ugyanis a felsorolt célok egyelőre reálisnak mutatkoznak, viszont csak az idei központi költségvetés kihirdetése után lehet majd még számolni más beruházásokkal is.

 

Nem nőttek az adók

 

A helyi adókkal és illetékekkel kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy a mezőfényi polgárok jó adófizetők, évről évre mintegy 95% fölött van az adófizetési hajlandóság a magánszemélyek körében, a cégek pedig teljes mértékben rendezik kötelezettségeiket az önkormányzattal szemben. Ami pedig a tarifákat illeti, azok idén sem emelkedtek, továbbra is a 2016-ban megállapított kvótához tartja magát a polgármesteri hivatal.

 

Bajnai Botond