Készpénzben lehet? Hát…
Utoljára módositva: 2019-01-09 14:24:27

 

Maholnap ezt fogjuk hallani mind több helyen, ahol vásárolni szeretnénk. Furcsa? Bizony az.

Már vagy két éve is lehet annak, hogy bezárták a gázszolgáltató kasszáit, ahol olyan szépen tudtunk sorban állni, és közben szidhattuk a céget. Most, a nyugdíjasok és mások legnagyobb bosszantására, egyetlen befizetőhely van, a hídon túl, ahol egy egyenruhás őrzővédő segítségével egy nagy piros automatánál (!) be lehet fizetni a számlát. Hiába mind több alkalmazott és nyugdíjas kapja bankkártyára a jövedelmét, sokan csak annyit tudnak, hogy első nap kiveszik készpénzben az egészet, és kész.

Most olvasom, hogy Svédországban és Kínában teljesen visszaszorítják a készpénzforgalmat, igyekeznek mindent elektronikusan intézni. Megtörténik egy üzletben, hogy húzzák a szájukat, amikor készpénzben fizetnél, bár törvény szerint ez még most is kötelező.

Lássuk hát — persze az internet segítségével — mi előnye/hátránya lehet ennek a törekvésnek (azért nem írok tendenciát, mert az nem igazán magyarul van).

Észre kell vennünk, hogy a készpénz végül is a jegybank adóssága, ennek kint lévő mennyisége nagyban befolyásolhatja egy ország pénzpolitikáját és annak egyensúlyát. Ha ezt a politikai eszközt a bankokban tartott pénzek elektronikus kezelésével kiveszik az állam kezéből, kiszolgáltatottak leszünk akár idegen érdekeknek is. Hallottunk ugye olyat, hogy „egy” spekuláns felborította egy egész ország stabilitását…

Az mondjuk igaz, hogy minél nagyobb az elektronikus pénzforgalom, annál kisebb fajlagos költségek jelentkeznek, ugyanakkor visszaszorul a szürke- és feketegazdaság is. A készpénzforgalom sok élőmunkával, időpocsékolással jár, és elég drága a forgóeszköz, a papírpénz és fémpénzek pótlása, és mind könnyebb ezek hamisítása is. Bár akik nagy táskában hordják a pénzkötegeket, mondjuk egy „palotából” a focipályára, nem fognak kimúlni…

Az elektronikus pénzforgalom napról napra biztonságosabb lesz. Ez érvényes a bankkártyákra és a pénzfelvevő helyekre — ATM és kereskedői POS. Ha valaki betartja a minimális odafigyelést, nincs gondja a kártyahasználatnál. Persze olyan is előfordult, hogy amikor megjelentek az egészségbiztosítási kártyák, és azt írták az újságok, hogy 40 dollár értékű orvosi szolgáltatást tartalmaznak, sokan elrohantak az ATM-hez, hogy kivegyék ezt az értéket… Huh.

Ahogy terjednek a csipes bankkártyák, két- és háromlépéses biztosítással tudunk fizetni a bankkártyánkról, mindenféle számítógépes biztonsági rendszerek jelennek meg, úgy csökken a bankok és szolgáltatócégek készpénzelfogadási kedve. Oda jutottunk, hogy a tavalyi évben az ING még a cégek közötti fizetési meghagyásokat és csekkeket is ki akarta iktatni, de mivel nem fejlesztettek ezek helyett komputeres megoldást, vissza kellett lépjenek. Készpénzes befizetést is csak személyesen a kevés erre szolgáló pénzautomatában lehet bevinni, kasszának nyoma sincs.

Hogy a bankoknak miért jó ez a hozzáállás, megmondom. A bankkártyán parkolt ügyfélpénz felhasználható volt a bankközi kereskedelmi hitelezésben, ezért rendesen kamat járt. Amíg nem a sajátjukat hitelezik, adják-veszik egymás közt, addig megmarad a forgótőkéjük a saját műveleteikre. Ennek visszaszorítására ma már a bent levő pénz legalább felét úgynevezett kamatot nem hozó letéti számlákon kell tartani.

„Az, hogy készpénzt vagy elektronikus pénzt használunk, pusztán csak formalitásnak tűnik, miközben ennek közgazdasági jelentősége is van. A készpénz ugyanis a lakosság, a vállalatok és egyéb gazdasági szereplők, intézmények követelésének megtestesítője a jegybankkal szemben, míg az elektronikus pénz a kereskedelmi bankokkal, pénzforgalmi szolgáltatókkal szembeni követelés” — írja Turzó Ádám Pál a Portfólióban.

Sokaknak problémákat okozhat, hogy idősek vagy kevésbé műveltek, nem rendelkeznek digitális hozzáféréssel a pénzükhöz, ezért a készpénzforgalmat és az ehhez járó infrastruktúrát nem lehet megszüntetni.

És így a végére egy nagyon hülye helyzet: az amerikai Luckin Caffee néhány üzletében a betérők telefonos applikációban rendelik meg a kávéjukat, így is fizetik ki, online, de ha a törvényre hivatkozva valaki készpénzzel akarna fizetni, akkor a pincér elveszi azt, zsebre teszi, majd a saját telefonjáról kifizeti a rendelést.

Nálunk is vannak hiányosságok, leginkább az ügyfelek informálása, nevelése terén. Nemrég azt láttam, hogy egy nagyáruházban az éppen meghibásodott (s ezt ki is író!) ATM előtt idegesen csoportosultak a nyugdíjasok — de leginkább a megbízottaik, mert egy-egy személy kezében több nyugdíjkártya is reszketett —, mondván: jaj, mi lesz a pénzükkel?!

Nem tudom, hogy az iskolákban tanítják-e a bankolást, pénzkezelést, de igen jó lenne. Sajnos nagyon sok a fiatal felnőtt, aki sem egy kérvény, felszólalás megírását, sem egy dokumentum kitöltését nem tudja megcsinálni. A pénzügyi lehetőségekről, kötelezettségekről pedig fogalmuk sincs.

Így lesznek mind többen bajban, egyre nagyobb bajban az elektronikus pénzkezelés terén. Ezen pedig nem csak ők vesztenek majd.

Szerémy Péter

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
A királynő kutyája
Ma, 15:00
A brit monarchia nagy napra ébredt, mikor Fülöp herceg egy csöpp corgival ajándékozta meg II. Erzsébetet, a híresen kutyabarát királynőt. A Buckingham palota eddig is az ugatástól volt hangos, de most az új jövevény, az izgága, rosszcsont, és irtó cuki Rex minden szabályt felrúg, amit négy tappancs csak felrúghat. Egyik csíny követi a másikat, de a bájos pofinak senki nem tud ellenállni. Ám mikor egy véletlen folytán Rex az utcára kerül, a luxus élet tovaszáll és hirtelen minden a feje tetejére
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Marvel kapitány
Ma, 16:50
A Marvel Studios az 1990-es években játszódó filmje, a Marvel Kapitány egy teljesen új kaland a Marvel mozis univerzumának eddig nem ismert periódusából, amely Carol Danverst követi nyomon. Mikor egy két idegen faj közötti galaktikus háború eléri a Földet, Danvers néhány szövetségessel együtt az események forgatagában találja magát, s hamarosan a világegyetem egyik legerősebb hősévé válik.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Bazi nagy francia lagzik 2.
Ma, 19:10
A Verneuil család ismét visszatér! Claude és Maria Verneuil újabb nehézséggel szembesül. Négy vejük, Rachid, David, Chao és Charles úgy döntenek, hogy családjaikkal együtt külföldön próbálnak szerencsét. Claude és Marie el sem tudják képzelni, hogy távol legyenek szeretteiktől, ezért mindent elkövetnek, hogy visszatartsák őket a költözéstől…
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e méregteleníteni tavasszal?
Ünnepek után kell egy kis diéta
Mindig tartok néhány napos böjtöt, hogy kitisztuljon a szervezet
Fontos a méregtelenítés tavasszal, készülni kell a nyárra
Nem fogllkozom ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. március 19.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 40 dkg spenót (fagyasztott) bors só fokhagyma 4 dkg vaj 4 dkg liszt 7,5 dl tej szerecsendió ...