×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Készülget az Aranyszarvas

2012.08.03 - 08:31
Megosztás:
Készülget az Aranyszarvas

A megegyezés szerint év végéig végezniük kell az egykori Aranyszarvas fogadó felújításával. A híres nagykárolyi épület a polgármesteri hivatalnak fog otthont adni.

Az egykori Aranyszarvas fogadó szimbolikus értékkel bír a nagykárolyiak számára, hiszen ennek az épületnek a báltermében ismerte meg Petőfi Sándor Szendrey Júliát. Emellett természetesen gyakorlati értéke is van, hiszen ha végre befejeződik felújítása, akkor egyrészt a polgármesteri hivatal új otthona lesz, másrészt fontos turistalátványosság. Elvileg már a múlt év őszén át kellett volna adni a restaurált épületet, a munka azonban még mindig folyik. A késésnek több oka van, tudtuk meg Máncz Dezsőtől, a közbeszerzési és beruházási iroda munkatársától, a legfontosabb, hogy több, előre nem látott akadályba ütköztek a felújítási folyamat során.

A restaurálást még 2010-ben elkezdték, már akkor, a vakolat kibontásakor látni lehetett, hogy komoly gondok vannak az épülettel. A boltívek meg voltak nyílva, a falak váltak el egymástól, az alap salétromos és nedves volt. Strukturális rehabilitációra is szükség volt tehát, ez pedig komoly, hosszadalmas, aprólékos tevékenységet jelentett. Új vasbetonfödémet öntöttek a földszint homlokzati részén, a pincét mentesítették a talajvíztől, az épület mellett leástak, hogy az alap kiszáradhasson stb. A nehezén már túl vannak, mondta Máncz, a munka innentől könnyebben és főleg látványosabban halad majd.

A kivitelezővel kötött megegyezés szerint az új határidő egyébként folyó év vége. A munka összértéke 5 152 000 lej, ezt 2015–ig részletekben folyósítja az önkormányzat. Jól áll a felújítás, a villany– és vízszerelés megvan, az új nyílászárók egy része is, az álmennyezetek fel vannak téve. A nagyterem kivételével (melynek a tetőzete okoz újabb megoldandó problémát) év végéig beköltözhető lesz az Aranyszarvas, vélte Máncz. A fő kérdés, hogy a polgármesteri hivatal mikor költözhet, még mindig megválaszolatlan. Valószínűleg ez most már átcsúszik a következő évre. Az Aranyszarvas azonban valóban ikonikus épülete a városnak, a restaurálását is a szakmai követelményeknek megfelelően szerették volna véghezvinni, a sietség pedig nem vezetett volna az elvárható eredményre.

Fischer Botond