×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Két pontot vesztettek a tasnádiak

2017.10.29 - 13:46
Megosztás:
Két pontot vesztettek a tasnádiak

Pontot szerzett, de a játék képe elapján elmondható, hogy másik kettőt elvesztett a Tasnádi Unirea hazai pályán, a Szászmedgyesi Gaz Metan II elleni bajnoki mérkőzésen: a Liga 3 5-ös csoportjának tizedik fordulójában Marius Botan edző legényei 1–1-et játszoottak az élvonalbeli együttes szatellitcsapatával.

A Szeben megyei vendégek egyátalán nem tudtak alkalmazkodni az idegenbeli körülményekhez és az első félidőben csak a szerencsének köszönhetik, hogy a nem változott az eredmény. Pedig vélhetően senki sem csodálkozott volna, ha szett-nullal megy pihenni az Unirea. Faur már az első percben vezetést szerezhetett volna, de Székely remek jobb oldali keresztlabdájára milliméternyit késett. A 8. percben Ciul az oldalhálót talála el Faur mesteri passza után, a 28. percben pedig Cădar a lövését csak második érintésből tudta védeni Florea. Tíz perccel később a tasnádiak házi gólkirálya ismét célba vette a vendégek kapuját, de a laszti kevéssel téveszett célt, a szünet előtt pedig Vădant szolgálta ki egy jó labdával, de a védő fejese után a labda a bal oldali kapufát találta el – igaz, a partjelső leshelyzetet jelzett. Ezekhez a helyzetekhez még legalább féltucat szögletet is meg kell említeni, viszont ezek nem voltak veszélyesek az ellenfél kapujára, így maradt a 0–0 a szünetre.

Fordulás után Costea volt az első, aki munkát adott Cherecheșnek, de a hálóőrnek nem okozott gondot felszedni a szászmedgyesi erőtlen rúgását. Egy perccel később viszont tehetetlen volt a kapus Târcoveanu lövésénél: a „gázosok” csatára az egyéni akcióját a 16-os széléről megeresztett védhetetlen, pipára küldött lövéssel zárta (0–1).

Mondhatni, hogy semmiből jött a Gaz Metan II vezető találata, de szerencsére ettől sem omlott össze a hazaiak játéka. Folytatták a rohamot Florea kapujára, és hat perccel később az egyenlítés is megszületett: egy középről előre ívelt labdát Cădar fejelt a 16-os széléről a kapu elé, az érkező Faur pedig 6 méterről lőtt, a labda enyhén irányít is váltott egy védő lábán, így Florea (végre) verve volt (1–1).

Nem elégedett meg az Unirea a döntetlennel, ráadásul a játékosok győzelemmel szerették volna megajándékozni edzőjüket, aki pénteken ünnepelte születésnapját (ezúton is boldog születésnapot kívánunk Marius Botannak!) Tíz perccel később Székely meg is szerezhette volna a vezető gólt, de Faur jobb oldali keresztlabdájára érkezve nem találta el az üres kaput. Válaszként Pleșa veszélyeztetett túloldalt, de lövését védte Cherecheș, míg a szászmedgyesi kapu előtt Cădar erős, lapos lövésénél kellett mentenie Floreának. A Gaz Metannak a 73. percben Stanciu lövésénél is szerencséje volt, hiszen a jól megeresztett lövés a felső lécen csattant, így maradt az 1–1-es végeredmény, amelynek vélhetően csak a vendégek örülhettek, amelyek ismét bizonyították, hogy nekik jobban fekszik az idegenbeli pontszerzés (az eddigi 11-ből 8 pontot szereztek vendégszereplés után).

A végére elfogyott a tasnádi csapat játékereje, habár az utolsó tíz percet emberelőnybe játszották a vendégek gólszerzőjének, Târcoveanunak a kiállítása után (két sárga után piros lap).

Az Unirea egyetlen pozíciót javított, miután a szerzett ponttal megelőzte a szünetelő Lénárdfalvi ACS-t. Természetesen ez a csapat lesz a tasnádiak következő ellenfele: szombaton 14 órától a Máramaros megyei településen lép pályára Botan csapata.

Liga 3, 5-ös csoport, 10. forduló

Tasnádi Unirea – Szászmedgyesi Gaz Metan 1–1 (0–0).

Gólszerzők: Faur (54. perc), illetve Târcoveanu (49.).

Unirea: Cherecheș – Bercean (M. Silaghi, 53. Perc), Vădan, Bălău, Parnău, Székely (Bákai, 84.), Stanciu, R. Silaghi (Mureșan, 80.), Ciul, Cădar, Faur. Vezetőedő: Marius Botan.

Gaz Metan II: Florea – Pleșa, D. Pop, Băcilă, Grădinar, Buziuc, Bârza, Gomez Pereira, Târcoveanu, Mărginean, Costea. Cerepad: Ciuperceanu –, Capră, Dica, Ignat, Hășmășan, Iorga, Mândreanu. Vezetőedző: Paul Costea.

Kiállítva: Târcoveanu 85. Perc (Gaz Metan II).

További eredmények

Magyarigeni Performanţa – Alsógáldi Industria 1–1

Kolozsvári CFR II – Szászrégeni Avântul 0–4

Dési Unirea – Kudzsiri Metalurgistul 1–3

Vidombáki Viitorul – Radnóti SK 1–7

Kolozsvári Universitatea – Gyulafehérvári Unirea 1–0

Kolozsvári Sănătatea – Feleki FC 2–2

A Lénárdfalvi ACS szabadnapos volt.

1

Kudzsir

10

7

1

2

17–10

22

2

Universitatea

9

6

2

1

25–5

20

3

Magyarigen

9

6

2

1

20–10

20

4

Alsógáld

10

5

3

2

21–12

18

5

TASNÁD

9

5

2

2

15–10

17

6

Lénárdfalva

9

5

1

3

16–9

16

7

Gyulafehérvár

9

4

2

3

8–8

14

8

Szászrégen

10

4

1

5

10–17

13

9

Sănătatea

9

3

3

3

10–8

12

10

CFR II

10

3

3

4

12–13

12

11

Gaz Metan II

9

3

2

4

12–16

11

12

Dés

10

2

1

7

9–21

7

13

Felek

9

1

3

5

8–18

6

14

Radnót

9

1

2

6

15–22

5

15

Vidombák

9

1

0

8

12–31

3

 Szöveg: Pesek Attila

Fotó: Ionuț Blăjean