×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Két világ határát jelöli az ikonosztáz

2019.12.16 - 07:22
Megosztás:
Két világ határát jelöli az ikonosztáz

Fontos esemény helyszíne volt szombaton Nagypeleske: felszentelték a falu restaurálás alatt álló görögkatolikus templomának ikonosztázát. Ötvenkét ikonjával a nagypeleskei műemléktemplomban álló alkotás az egyik legteljesebb képfal.

Fontos elemük a görögkatolikus templomoknak az ikonosztáz, a próféták képeivel díszített képfal az az építménye a kelet-római egyház épületeinek, amelyik elválasztja egymástól a templomhajót és a szentélyt, határa a halandók számára látható és a láthatatlan világnak. Ötvenkét ikonjával a nagypeleskei műemléktemplomban álló alkotás az egyik legteljesebb képfal a közép-kelet-európai régióban, ez az 1900-as évek elején készült. Ennek és a mögötte található szentélynek a felújítását fejezték be nemrég, a hívek és a papság számára oly fontos templomi alkotóelem elkészülte késztette a parókiát, hogy külön avatóünnepséget tartson.

 

Püspöki szentelés

 

Szombat délelőtt tizenegy órakor kezdődött az ez alkalomból szervezett ünnepi mise, amelyre fontos egyházi és világi személyiségeket hívott meg külföldről és belföldről egyaránt Pallai Béla nagypeleskei görögkatolikus parókus. A kivételes liturgiát nm. és ft. Vasile Bizău megyéspüspök celebrálta, s a szolgálat után ő volt az, aki fel is szentelte a templomhoz hasonlóan szintén műemlék értékű ikonosztázt. „A Megváltó születésére készülve gyűltünk össze itt, a képfal előtt” — szólt az egybegyűltekhez a főpap, és arra kérte az Urat, hogy óvjon mindenkit annak érdekében, hogy hasznos legyen a lelke számára karácsony ünnepe. „Az ikonosztáz képei ablakok a mennyország felé — folytatta beszédét Bizău —, amiken csak a hívő ember láthat át, Jézus maga is egy ilyen ikon, amelyik Istenről készült, mint ahogyan a nagypeleskei templom is ikonja a görögkatolikus közösségnek.”

 

Fontos a hitvilág

 

A világi személyiségek közül először dr. Fedor Tibor, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egyházi kapcsolattartásért és együttműködésért felelős főosztályvezetője értékelte az eseményt. Elmondása szerint a felújítás igénye jól mutatja, hogy a környéken élők számára fontos a görögkatolikus kultúra és hitvilág, de a templom felújításának csak akkor van értelme, ha élő közösség van e körül.

 

Erős hit

 

Dr. Tilki Attila magyarországi képviselő egy régi idézettel kezdte, amelyik úgy szól, hogy „erős akarat képes legyőzni az akadályokat, az erős akarat pedig erős hitből fakad”. Összegzése szerint a görögkatolikusok hite lehet iránytű minden keresztény ember és közösség számára, hogy mennyire fontos az összefogás.

 

Együtt van jövő

 

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke szerint nemcsak Jézus Krisztus eljövetelét várjuk és erre emlékezünk decemberben, hanem arra is, hogy negyven év diktatúra után harminc éve lehet megint szabadon vallani, hogy valaki görögkatolikus. A folyamat, ami harminc évvel ezelőtt indult, és ami ide vezetett, szintén egy templomban kezdődött, és arra utal, hogy csak együtt van jövőjük az európai keresztény közösségeknek.

 

Hála a régieknek

 

Kiss András Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselő Robert Sarah görögkatolikus bíboros szavait idézte, majd rámutatott: azért lehetett görögkatolikus megújulás, mert az azelőtt élők nemzedékről nemzedékre átadták a hitet. Hálával tartozunk nekik, a hívekre mondta nézve Kiss, és folytatnunk kell ezt a nemes hagyományt.

 

Barokk elemek

 

Zamfir Danciu, a Szatmár Megyei Műemlékvédelmi Igazgatóság ügyvezetője a templom és a körülötte kialakult közösség eredetéről beszélt, s elmondta, hogy a száz évvel azelőtt épült fatemplom helyén 1821-ben építeni kezdett templom eklektikus stílusban készült, domináns barokk elemekkel. Ez ad menedéket a szatmárnémeti utáni második legnépesebb Szatmár megyei görögkatolikus közösségnek.

 

Princz Csaba