Kétszeres jubileum és örömünnep
Utoljára módositva: 2019-06-30 09:00:19

Szakmai és közönségsikerekkel teli évadot zárt a Harag György Társulat, amelyet fontos események és évfordulók jellemeztek.

Az évad során ünnepelte ugyanis alapítása 65. évfordulóját a Harag György Társulat, és fennállásának 15. évfordulóját a Brighella Bábtagozat. Emellett letették Szatmárnémeti új stúdiószínházának az alapkövét. Magyarország kormánya korporatív támogatásával a társulat munkáját segítő Proscenium Alapítvány Szatmárnémeti központjában vásárolt területet, amelyre egy 120 néző befogadására alkalmas stúdió épülhet.

A 2018/2019-es évad egy, a Mátyás-emlékévhez kapcsolódó zenés mesejáték bemutatójával indult. Jékely Zoltán Mátyás király juhásza című mesejátékát szabadelőadásban mutatták be, a kisiskolásbérletben pedig sok száz gyermek izgulta és nevette végig a Tóth-Páll Miklós által rendezett zenés produkciót.

A bemutatók sora bábelőadással folytatódott. A kiskakas gyémánt félkrajcárja című bábjáték rendezője Nagy Regina volt, aki Arany László meséje nyomán alkalmazta színpadra a történetet.

November 8-án az Ács Alajos Stúdióteremben mutatták be Brigitte Schwaiger monodrámáját, a Parancsára, Führerem című előadást. Ennek szereplője Bogár Barbara volt, rendezője pedig Sorin Militaru, mindketten a Harag György Társulat művészei.

A Harag György Társulat alapításának 65. évfordulója alkalmából a szintén 65 éves temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal közösen mutatták be a Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc című előadást. Jordi Galceran kortárs vígjátékát a 65. évforduló alkalmából szervezett ünnepi hétvége keretében játszották először az Ács Alajos Stúdióteremben, a temesvári Csábi Anna rendezésében.

A társulat a 2018-as évben is egy zenés, vidám előadással búcsúztatta az óévet és köszöntötte az újat. Ez alkalommal a Hippolyt, a lakáj című előadást játszotta az óévben három alkalommal is bérletszünetben, mindannyiszor telt ház előtt. Az előadás rendezője Bessenyei Gedő István volt.

A Brighella Bábtagozat a folytatásban előbb a Gimesi Dóra Szélszabadító című meséje alapján színpadra vitt előadást mutatta be Bartal Kiss Rita rendezésében, később Nagy Regina saját meséjét, a Tündérpereputtyot játszotta a szerző rendezésében.

A hagyományoknak megfelelően egy ősbemutatót is műsorra tűzött a társulat: ez alkalommal Székely Csaba kortárs erdélyi magyar drámaíró Semmit se bánok című előadását vitte színre. A Szekuritáté által elkövetett szörnyűségekkel, a kommunista múlttal szembenéző dráma rendezője a magyarországi Lendvai Zoltán volt.

A szatmári közönség számára igazi újdonság volt Frank Wedekind ifjúsági drámájának, A tavasz ébredésének az újszerű feldolgozása Györfi Csaba nagyváradi rendező-koreográfus munkájaként.

A magyar költészet napján, április 11-én az Ács Alajos Stúdióteremben mutatta be a társulat a Szugyiczky István, a Harag György Társulat örökös tagja által szerkesztett és rendezett Márai-estet „Én fáradt vagyok Európától…” címmel, majd pár nappal később a Poesis étteremben emlékeztek meg a magyar költészet nagyjairól a Költészetünk Ünnepe című rendezvényen.

A 2018/2019-es évadban visszatért Szatmárnémetibe a kétszeres UNITER- és Jászai-díjas rendező, Bocsárdi László. A Scapin című előadás bemutatója május 17-én volt, a város új stúdiószínháza alapkőletételének a napján.

A mesejáték-bemutatóval induló évadot mesejáték-bemutató zárta: Csukás István Ágacska című meséjéből szintén Tóth-Páll Mikós rendezett zenés produkciót.

Mint ahogy arról már szó esett, a társulat alapításának 65. évfordulóját ünnepelte a 2018/2019-es évadban, a Brighella Bábtagozat pedig alapítása 15. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi hétvégét. A bábosokat előadásokkal köszöntötték a hétvége során magyarországi bábtársulatok, és a következő időszakban is egy-egy előadással érkeztek köszönteni újabb társulatok.

A Harag György Társulat ünnepi hétvégéjén a fő meghívott a budapesti Nemzeti Színház Körhinta című előadása volt, de emellett ünnepi gálán avattak új örökös tagokat, könyvbemutatókat tartottak, valamint fotó- és jelmezkiállítással emlékeztek az elmúlt évtizedekre, illetve bemutatták a Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc című stúdió-előadást és a Színésznők című kocsmaszínházi produkciót.

Természetesen a 2018/2019-es évadban is volt TranzitFeszt. Szeptember 28. és október 7. között összesen 27 színházi produkciót láthatott a szatmári közönség. A tíznapos seregszemle eseményeire hat helyszínen került sor, a színházi előadások kísérőrendezvényei pedig könyvbemutatók, koncertek és afterpartyk voltak. A multikulturális színházi fesztivál eseményein több mint négyezren vettek részt. A rendezvény tíz napja alatt a meghívott színházak közel 500 munkatársa segítette sikerre a fesztivált. A nagyközönség által látogatható események mellett a szervező két társulat tagjai színészmesterség-workshopokon vettek részt a fesztivál ideje alatt. A Harag György Társulat színészeinek szervezett műhely vezetője Szárdár Tagirovszkij neves orosz rendező volt. Az idei rendezvénysorozat témája az identitás volt, amit több nézőpontból, a szó legszélesebb értelmében vizsgáltak a műsorban szereplő előadások.

A 2018-as évben a társulat számos kiszálláson vett részt. Igazi utazóelőadás Tóth-Máthé Miklós elmúlt évadban bemutatott monodrámája, az Én, Károli Gáspár Bessenyei István rendezésében. Varga Sándor Károli Gáspár megszemélyesítőjeként számos településen idézte meg a reformátor alakját. A társulat bérletcserében játszotta a Hippolyt, a lakáj című zenés komédiát Nagyváradon, és természetesen Nagykárolyba, Tasnádra, Nagybányára is eljutott a bérletben játszott előadás. A Hippolyt, a lakáj vendégszerepelt Debrecenben, valamint Budapesten, a József Attila Színházban is.

A Harag György Társulat 15 év szünet után kapott meghívást Bukarestbe, a Festin pe Bulevard nevet viselő fesztiválra. Ezen a Bocsárdi László UNITER- és Jászai-díjas rendező által színpadra vitt Shakespeare-vígjátékot, a Tévedések vígjátékát játszotta. Az előadás a fesztivál közönségdíjasa lett. Szintén a Tévedések vígjátéka szerepelt a Székelyudvarhelyen megrendezett 9. Interetnikai Színházi Fesztiválon. A kétévente megszervezett vándorfesztivál célja, hogy teret és lehetőséget teremtsen a hagyományokban és újításokban egyaránt gazdag kisebbségi hivatásos színházak számára a találkozáshoz.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata volt a meghívottja idén a Miskolci Nemzeti Színház által szervezett Határtalan Napok rendezvénysorozatnak. A hétszáz férőhelyes Nagyszínházat háromszor töltötte meg a társulat: két alkalommal A dzsungel könyve című musical szerepelt a programban, egy alkalommal pedig a többszörös fesztiválszereplő Shakespeare-művet, a Bocsárdi László kétszeres UNITER- és Jászai-díjas alkotó által rendezett Tévedések vígjátékát adták elő a szatmáriak. A Játékszínben a Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc című előadás alapozta meg a fesztivál hangulatát az első napon, majd a másodikon a Tizenöt próbálkozás a színészetre című monodráma engedett betekintést a színészek őrlődő, olykor válságokkal terhelt, már-már tudathasadásos állapotaiba. Emellett a társulat Miskolcra vitte a szatmári kulturális élet más szereplőit is, képzőművészeti kiállítás, komolyzenei koncert és irodalmi kerekasztal-beszélgetés formájában.

A Hatházi András és Tom Dugdale által írt Tizenöt próbálkozás a színészetre című stúdió-előadás amellett, hogy műsoron maradt, a középiskolás-bérlet előadásaként szerepelt a 2018/2019-es évad repertoárjában, ősszel a székelyudvarhelyi DráMa Fesztivál meghívott előadása volt, de szerepelt a 65. évforduló alkalmából szervezett ünnepi évad programjában és a MAFESZT-en is.

A Brighella Bábtagozat tagjai is több meghívásnak tettek eleget Románia és Magyarország területén.

A szatmárnémeti Harag György Társulat sikeres működését lehetetlen lenne megvalósítani a Proscenium Alapítvány tevékenysége nélkül, amely által a pályázatokat is bonyolítja. A társulat háttérintézményeként funkcionáló nonprofit szervezet segíti a produkciók létrejöttét, rajta keresztül jutnak lakáshoz és lakástámogatáshoz a nem szatmárnémeti származású fiatal művészek. Az alapítvány segít az előadások díszletének, jelmezeinek és kellékeinek egy részét finanszírozni, sőt, a technikai felszerelések egy részét is az alapítványon keresztül szerzi be társulat. A társulat és az alapítvány együttes munkája révén sikerül kiszolgálni azt a több mint negyvenezer nézőt, akik minden évadban bizonyítják hűségüket a társulat iránt.

Díjak

• Nagy Csongor Zsoltot, a társulat tagját Kaszás Attila-díjjal tüntették ki.

• A bukaresti Festin pe Bulevard színházi fesztiválon a Harag György Társulat Tévedések vígjátéka című előadása kapta a fesztivál közönségzsűrijének díját.

• A kolozsvári Puck Nemzetközi Báb- és Marionettfesztiválon az Illyés Gyula–Szántó Viktória–Kovács Áron: A bőgős fia meg az ördög (rendező: Sramó Gábor m.v.) című előadás a fesztivál legjobb bábjaiért kapott díjat.

Belső díjak

I. A közönségszavazatok alapján kiosztott díjak:

1. Legjobb színésznő (Nagybánya): Moldován Blanka

2. Legjobb színész (Nagybánya): Nagy Csongor Zsolt

3. Legjobb drámai színésznő: Keresztes Ágnes

4. Legjobb drámai színész: Rappert-Vencz Gábor

5. Legjobb komikus színésznő: Moldován Blanka

6. Legjobb komikus színész: Péter Attila Zsolt

7. Legjobb epizódszínésznő: Budizsa Evelyn

8. Legjobb epizódszínész: Poszet Nándor

II. A társulat művészeti tanácsa, illetve a társulat tagjainak szavazatai alapján kiosztott díjak:

1. Támogatói díj: Steinberger Katalin és Gönczy Agáth

2. „Angyalka”-díj (a háttérszemélyzet díja Angel József egykori ügyelő emlékére): A műszak (díszítők)

3. Diószeghy Olga-díj (a háttérszemélyzet díja Diószeghy Olga súgó emlékére): Hajdu Timea

Baranyai Zoltán-díj (debüt-díj): Budizsa Evelyn

Nívó-díjak:

1. Keresztes Ágnes

2. Nagy Csongor Zsolt

3. Bogár Barbara

4. Frumen Gergő

A társulat művészeti tanácsa által odaítélt nagydíjak:

1. Ács Alajos-díj: Moldován Blanka

2. Harag György-díj: Rappert-Vencz Gábor

A 2018/19-es színiévadban a Harag György Társulat munkáját segítő Proscenium Alapítványnak az előadások létrehozására 170 695 lej, a Brighella Bábtagozat előadásait segítő Art Project Egyesületnek pedig 91 200 lej vissza nem térítendő támogatást sikerült pályázati alapokból lehívnia.

A társulatnak az idei színházi évadban 29 bérlete (felnőtt-, középiskolás-, ifjúsági, kisiskolás-, nagybányai, nagykárolyi, tasnádi és óvodásbérlet), összesen 8299 bérletese volt.

Összesen 53 436 néző követte figyelemmel a társulat műsorán szereplő produkciókat, amelyből 46 591 társulatunk saját előadásait tekintette meg, 5049 diáknéző volt, és 6845-en különböző vendégjátékok során láthatták előadásainkat. A székhelyen kívül 80, a székhelyen pedig 179 előadást játszottunk. A társulat összesen 259 alkalommal lépett közönség elé.

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Downton Abbey
Ma, 18:35
Ősszel a világszerte méltán híres és kedvelt DOWNTON ABBEY sorozat világában játszódó nagyszabású mozifilm kerül a közönség elé. A Crawley család és a szolgálatukban álló elszánt személyzet a Downton birtok fennállásának legfontosabb pillanatára készülődik. Az angol király és királyné látogatásának hírére felbolydul az egész ház, botrányok, románcok, intrikák kezdenek kibontakozni, és az események olyan fordulatot vesznek, hogy hirtelen egész Downton jövője forog kockán… A filmet a sorozat alkot
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e az országban zajló politikai eseményeket?
Természetesen, a csapból is ez folyik
Persze, követem és egyetértek a tüntetőkkel
Dragnea és a Dăncilă-kormány mondjon le!
Nem érdekel egyáltalán a politika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 17.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...