Kettős ünnep Kiskolcson
Utoljára módositva: 2018-11-09 10:52:27

Vasárnap felszentelik a kiskolcsi református templom nemrég elkészült új harangját, ez alkalommal lesz a jubileumi konfirmáció, melyre 48, öt-hatvan éve konfirmált személyt várnak.

November 11-én, vasárnap 11 órától kettős ünnep lesz a kiskolcsi református templomban: ez alkalommal szentelik fel az új harangot, és második alkalommal rendezik meg a jubileumi konfirmációt, amelyre hazatérnek azok a Kiskolcson konfirmáltak, akik már nem ott laknak — tájékoztatott Győrbíró Sándor lelkipásztor.

2018. január 28-án, nyolcvanhárom év szolgálat után elrepedt a templom nagy harangja. 1935. szeptember 8-án vették használatba Kiskolcson a régi harangot, amit Aradon öntöttek Hőnig Frigyes műhelyében. A presbitérium, majd az egyházközségi közgyűlés arra a döntésre jutott, hogy elszállítják a harangot Nagybányára, hogy meghegesszék a repedést. A harangot levették, elszállították Nagybányára, de figyelembe kellett venni, hogy a hegesztett harang hangja már nem lesz a régi, és bármikor újra megrepedhet. Győrbíró Sándor előbb az önkormányzathoz fordult segítségért, később pedig a nagyváradi püspökségen kérte Csűry István püspök segítségét. A püspök és Farkas Zsolt előadó tanácsos közbenjárásával a Bethlen Gábor Alap hárommillió forinttal segítette a kiskolcsiakat. Amikor megérkezett a pénz, ismét egyházközségi közgyűlésen döntötték el, hogy melyik cég készítse el a harangot. A közgyűlés Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntőt bízta meg az elkészítésével. A régi harang 450 kilogramm volt, az új harang 470 kilogramm. Az új harang egyik oldalára a következő szöveg van írva: „Isten dicsőségére az Úr 2018. esztendejében, a református egyház 450. évében öntette a kiskolcsi református egyház, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával. Soli deo gloria — Egyedül Istené a dicsőség.” A másik oldalra:„Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róma 8, 31). Az új harang csütörtökön érkezett meg Kiskolcsra. A harangot szállító autót Szamoskrassón feldíszítették, és miközben áthaladt a község falvain, megszólaltak a templomok harangjai. Kiskolcson az ortodox templom harangjai is megszólaltak. Az új harang felszentelése vasárnap, ünnepi istentisztelet keretében lesz.

A másik esemény, ami ugyancsak vasárnap lesz a kiskolcsi református templomban, az a már második alkalommal megrendezésre kerülő jubileumi konfirmáció, melyre hazatérnek azok a Kiskolcson konfirmáltak, akik már nem ott laknak. Az idei jubileumi konfirmációra negyvennyolc személy kapott meghívást — hatvan, ötvenöt, ötven évvel ezelőtt konfirmáltak, és így tovább, egészen öt évig.

Az ünnepi istentiszteleten Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdet igét, illetve Király Lajos, a Szatmári Református Egyházmegye esperese mond imát. A jubilálók úrvacsorában részesülnek.

Miután a résztvevők kivonulnak a templomból, a meghívott lelkipásztorok felolvasnak egy bibliai igét, és megkondítják a harangot, végül a püspök megáldja azt.

 

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Nürnberg környékén (Bayern) otthoni, 24 órás idősápolás-háztartásbeli személyek...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Elliot, a legkisebb rénszarvas
Ma, 11:00
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Elliot, a legkisebb rénszarvas
Ma, 12:45
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Bohém rapszódia
Ma, 17:00
A Bohém rapszódia a Queen zenéjének és a banda rendkívüli énekesének kirobbanó története. Freddie Mercury fittyet hányt a sztereotípiákra és ellenszegült a konvencióknak, így vált belőle a világ egyik legkedveltebb zenésze. Tanúi lehetünk a zenekar üstökösszerű felemelkedésének meghatározó dalaik és forradalmi hangzásuk révén, Mercury féktelen életvitelének a bandára gyakorolt hatásainak, és dicső visszatérésüknek a Live Aiden, ahol a már súlyos betegséggel küzdő Mercuryval az élen a rocktörténe
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Legendás állatok - Grindelwald bűntettei
Ma, 21:40
Göthe Salmander (Eddie Redmayne) szerencsére nem változik. Most is ugyanaz a kétballábas, nagy tudású varázsló, aki él-hal a legendás állatokért, és mindent megtesz értük, akár a Roxfortban jár, akár a világ más, egzotikus tájain. A varázslények iránti rajongása azonban ismét újabb kalandba sodorja: ezúttal régi szerelme, Leta Lestrange is felbukkan, de mellette vannak az első részben megismert barátai, a két csinos varázslónő, a legilimentor Queenie (Alison Sudol) és az auror Propentina (Kather
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szerinted szükség volt-e Szatmárnémetiben plázára?
Természetesen, már ideje volt, hogy végre itt is legyen valami
Plázára igen, de ez gyenge
Mindegy, hogy van pláza vagy nincs
Felesleges, Szatmár túl kicsi hozzá
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. november 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta, 20 dkg sütőtök, 1/2 fej lila hagyma, 10 dkg lágy kecskesajt, 5 dkg dió, ...