×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
16 °C
kevés felhő
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Kettős ünnepre készülnek Hadadon

2017.07.31 - 13:06
Megosztás:
Kettős ünnepre készülnek Hadadon

Augusztus 4-én, pénteken óvodaépületet és játszóteret avatnak Hadadon, ugyanakkor megünnepelik a Klaas Dolsma által támogatott alapítvány megalakulásának huszonötödik évfordulóját — tájékoztatta lapunkat Kaszta András, a helyi iskola igazgatója.

 

Kaszta András, a hadadi Wesselényi Miklós Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy 1992-ben alakult meg az alapítvány, ami azóta is rendszeresen segíti a hadadiakat. Az egyházat, az egészségügyet és az iskolát támogatta a holland közösség. Isteni kegyelem, hogy az alapítvány huszonöt év után is működik — hangsúlyozta Kaszta. Klaas Dolsma, az alapítvány elnöke az elmúlt évben meghalt. Kaszta András és Balogh Ferenc, Hadad község polgármestere meglátogatta halála előtt a hollandiai Heterenben. A nagylelkű adakozó fel volt készülve a halálra, s azt mondta, ne helyezzenek el a sírján virágokat és koszorúkat, hanem azok árát gyűjtsék össze és adományozzák a hadadiaknak. 2016 őszén a hollandok úgy döntöttek, hogy játszóteret építenek a világbanki pénzből megépített óvoda udvarára, és ennek finanszírozásához is hozzájárultak. Azt is kérték, hogy a játszótér viselje az alapítvány volt elnökének a nevét. A hollandok jelezték, hogy részt vesznek Hadad község napján, de az alapítvány megalakulásának a huszonötödik évfordulóját egy másik napon, egy külön rendezvényen szeretnék megünnepelni. Az augusztus 4-én, pénteken megrendezésre kerülő évfordulón és megemlékezésen Hollandiából huszonnégyen vesznek részt, itt lesz Klaas Dolsma két gyermeke és az unokái is. Szeretnék látni, hogy az apjuk és nagyapjuk hol tevékenykedett, és ha a Klaas nevet viseli Hadadon egy játszótér, akkor azt ők szeretnék felavatni.

Az esemény 11 órakor veszi kezdetét. Az óvoda épületét a tanfelügyelőség képviselői avatják majd fel, ezt követően kerül sor a játszótér nevét jelző tábla leleplezésére. Lesz egy rövid műsor a kultúrotthonban, ahol az alapítvány megalakulásának az évfordulója alkalmából egy kiállítást nyit meg Kaszta András. Itt azokat az épületeket mutatják be, amelyek építésébe besegített a holland alapítvány.

 

Elek György