×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
16 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Kevés pénzt kaptak az önkormányzatok

2014.02.07 - 09:56
Megosztás:
Kevés pénzt kaptak az önkormányzatok

Nagyjából minden polgármester egyetért azzal, hogy igencsak kevés dologra elegendő a költségvetés-leosztáskor kapott összeg. Egri, Avasújváros és Kökényesd is takarékoskodik.

 

A községek a tavalyival megegyező összeget kaptak idén is a költségvetés-leosztáskor. A probléma viszont az, hogy míg a kapott összeg ugyanannyi, a kiadások egyre nőttek, így a kiutalt pénz jóformán semmire se elég — mondják szinte egybehangzóan a vidéki polgármesterek.

Egri község ebben az évben 171 ezer lejt kapott a megyei költségvetés-leosztáskor, Szabó Elek polgármester megerősítette, hogy ez megegyezik a tavaly kapott összeggel, de értékben jóval kevesebb, a kiadások viszont megnőttek. Ebből a pénzből kell kifizetni húszezer lejt annak a topográfusnak, aki elvégezte a község földterületeinek a felleltározását. A törvény értelmében nem volt szabályos ennek a szerződésnek a megkötése — mutatott rá Szabó Elek —, ezt jelezték a prefektúrán, de a kormánybiztos megnyugtatta a polgármestereket, hogy kössenek nyugodtan szerződést a földmérőkkel, mert nem fogja megtámadni a tanácsi határozatot. Huszonötezer lejt különített el a tanács, hogy azzal hozzájáruljon a kistérségi szemétszállító cég számára vásárolt autó megvásárlásához. Az eddigi évektől eltérően ebben az évben a helyi önkormányzatok fizetik a beteggondozók fizetésének a huszonöt százalékát, Egri községben jelenleg tizenegy beteggondozó van, de ezek száma változó. Beruházásokra nem marad pénz, pedig fontos lenne a területrendezési terv elkészítése, háromszázezer lej kellene még az iskolabővítés befejezésére és harmincötezer lej a sportpálya modernizálására.

Avasújváros község 172 ezer lejt kapott a központi költségvetésből — tájékoztatott Ludróczki Sándor polgármester —, ebből negyvenháromezer lejt fizet a község az árvaházban élő gyerekek ellátására, a beteggondozói bér huszonöt százalékának a kifizetésére, hatvanötezer lejbe került a földleltározás. Százhúszezer lej tartozása van még a községnek, amit még Ráksától örökölt, erre nincs elkülönítve pénz.

 

 

Kökényesden várhatóan jövő héten dől el, mire is futja az idei 172 ezer lejből, amit a község kapott a büdzsé leosztásakor, mivel jelenleg nincs jegyzője a helyi önkormányzatnak — tájékoztatott Simon Levente polgármester. Azt viszont már most látja, hogy a fizetésekre kapott pénz nagyjából fél évig lesz elegendő, ezért a maradék hónapokat az önkormányzatnak saját költségvetéséből kell pótolnia. A kökényesdi polgármesteri hivatalnak egyébként 16 alkalmazottja van, beleértve a polgármestert, alpolgármestert, éjjeliőröket stb., ezenkívül 21 szociális gondozó fizetésének 25%-át ettől az évtől szintén az önkormányzatnak kell állnia. Ez minden esetben jelentős pluszköltséget, ezzel együtt pedig nagy gondot jelent a legtöbb önkormányzatnak. Simon Levente elmondta, számukra azért könnyebb valamivel a helyzet, mivel az előző évben sikerült 310 ezer lejt megtakarítani, amit idén felhasználhatnak. Bár még nem született döntés azt illetően, pontosan mire és mennyit költenek idén, azonban egy projektet — turisztikai központ létrehozását a községben —, amelyre korábban pályázati úton nyertek támogatást, mindenképpen szeretnének elindítani. A támogatás teljes mértékű finanszírozást biztosít, azonban a teljes összeget az önkormányzatnak kell megelőlegeznie, amit később visszaigényelhet. Simon szerint idén szeretnék az első részletet kifizetni, hogy ennek visszaigényléséből törlesszék a másodikat, és így tovább. A projekt során megépülne a turisztikai központ székháza teljes felszereléssel, illetve vendégszobával és konferenciateremmel, ahol előadásokat tartanak majd. A központ célja a környékbeli turisztikai látványosságok népszerűsítése lesz.