×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
13 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Kezdenek a kosaras lányok

2013.10.07 - 18:53
Megosztás:
Kezdenek a kosaras lányok

Kedden 17 órától játssza a szezonnyitó mérkőzését a Szatmárnémeti VSK kosárlabdacsapata: Éles Péter tanítványai Nagyváradon lépnek pályára.

Minden bizonnyal a Szatmárnémeti VSK eddigi leggyengébb élvonalbeli idénye kezdődik kedd délután: a Nemzeti Liga 2013/14-as szezonnyitóján a Nagyváradi U VSK otthonában játszanak a szatmári lányok.

A sportág szatmári kedvelői tudják, hogy milyen viszontagságos nyári vakáción van túl a VSK, a legfanatikusabb rajongók pedig még annak is örülhetnek, hogy egyáltalán nem szűnt meg a csapat, amely az elmúlt öt évad mindegyikében szerzett egy–egy érmet. Dan Fleşeriut edzőt menesztették, helyére pedig a csapat korábbi menedzserét, Éles Pétert ültették le. A játékosügynökként is tevékenykedő szatmári sportembernek ez nem lesz új feladat, hiszen a 2001/02-es idény elején, rövid ideig az Aradi ICIM-et irányította. Azóta nyilván sok változás történt Romániában is, hiszen valamennyi csapatban megjelentek az amerikaiak. A VSK jelenlegi keretében is helyet kaptak ketten, míg a keddi ellenfél felállásában négy tengerentúli kosaras fog szerepelni, ők az elmúlt héten érkeztek Nagyváradra.

„Más meccsre készültünk, mint ami várni fog ránk. Az utóbbi napokban a Nagyváradnak sikerült leigazolni 4 amerikai játékost, megváltoztatva ezzel az erőviszonyokat. Ezert egy nagyon kiélezett mérkőzésre számítok. Persze engem elsősorban a saját csapatom játéka érdekel, úgy érzem, ha tudni fogjuk hozni a várt csapatjátékot, akkor meglehet a győzelem” – nyilatkozta lapunknak Éles.