Kezdődhet a tömbházszigetelés Nagykárolyban
Utoljára módositva: 2016-07-29 08:29:08

A tanácsosok tegnapi gyors ülésükön elfogadták a négy nagykárolyi tízemeletes tömbház hőszigetelésére vonatkozó műszaki dokumentációt. Beépítik az erkélyeket is, ez többletköltséggel jár.

Újabb dokumentációt fogadtak el a tízemeletesek hőszigetelésével kapcsolatban

Hónapok óta dolgoznak azon a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal pályázatíró irodájának munkatársai, hogy a városban található tömbházak is részesei legyenek annak a hőszigetelési programnak, melynek költségvetését a Regionális Operatív Program keretében finanszíroznák. Ennek első lépése az volt, hogy minél több lakóbizottság alakuljon meg a tömbházakban, hogy így, hivatalos formát öltve megtehessék a szükséges jogi lépéseket. A bürokratikus procedúrát mellett végre megfelelő mederbe ért a folyamat, a tegnap megtartott rendkívüli tanácsülésen a nagykárolyi tanácsosok el is fogadták az ügyben érintett tömbházak hőszigetelésére vonatkozó tervek műszaki dokumentációját, valamint azokat a kiegészítéseket, melyek a beruházás költségeinek emelkedésére vonatkoztak.

Első lépésben a Regionális Operatív Program 2014–2020-as időszakra vonatkozó kiírásai révén Nagykárolyban a tízemeletes tömbházak hőszigetelését segítené az önkormányzat. Négy tízemeletes tömbház található Nagykároly központjában, ezek hőszigetelése, illetve ezáltal a kinézetük rendezettebbé tétele élvezne prioritást.

A lakók hozzájárulására is szükség volt mindehhez. Aláírásukkal kellett hitelesíteniük azt az okmányt, mely az önkormányzatot felhatalmazza a jogi procedúra szükséges lépéseinek megtételéhez. Ilie Ciuta, a PNL tanácsosa rövidke hozzászólásában arról beszélt a tegnapi ülésen, hogy őt megkereste egy személy, aki az Avram Iancu téren található tízemeletesben él, és akinek nem volt tudomása arról, hogy emelni fognak az árakon.

A felvetésre Carmen Egli válaszolt. Az illetékes meglepetésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a liberális tanácsos találhatott egy olyan személyt, akinek nem volt tudomása az emelésről, mivel az erre vonatkozó listát is mindenki aláírta. A szakember végül kifejtette, hogy a projekt utólagos módosításai miatt emelkedtek a költségek, ugyanis egyes erkélyrészeket le kell bontani, valamint az erkélyeket be fogják építeni, s az ehhez szükséges anyagtöbblet miatt adódott az eredeti tervezethez képest pluszköltség.

A tanácsosok végül egyöntetűen megszavazták a tervezeteket, mind a négy nagykárolyi tízemeletes épületre vonatkozóan.

Tőtős Tímea

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Alkalmazok anyagmozgatót építőanyag/raktárba, B-kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Olyanok...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Bosszúállók: Végjáték
Ma, 18:00
Thanos súlyos tette, amivel elpusztította az univerzum élőlényeinek felét és megtörte a Bosszúállókat, a megmaradt hősöket egy végső összecsapásra készteti a Marvel Studios huszonegy filmet megkoronázó, nagyszabású fináléjában, a Bosszúállók: Végjátékban.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Tervezel-e nyaralást az idén?
Mindenképpen, külföldi nyaralást tervezek
Igen, itthoni kirándulást tervezek
Legfeljebb egy-egy napos kirándulást, strandolást tervezek itt a megyében
Még nem tudom, hova megyek idén nyaralni
Nem nyaralok idén
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. május 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 fej karfiol, só, 6 db tojás, 25 dkg bacon, 5 dl tejföl, bors, 1 mk. őrölt szerecsendió, ...