Kezdődhetnek a munkálatok
Utoljára módositva: 2012-07-24 18:36:44

Hamarosan kezdetét veszi a művelődési ház fűtési rendszerének korszerűsítési munkálata

Azt követően, hogy a Szatmárnémeti Északi Színházban felújítási munkálatok zajlanak majd, az elkövetkező két évad során a Szakszervezetek Művelődési Házában fognak színpadra állni a két társulat színészei. Mivel a művelődési ház fűtési rendszere igencsak hiányos volt, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal versenykiírást hirdetett a munkálatok elvégzésére. A beérkezett ajánlatok tanulmányozását követően július 19-én aláírták a győztes vállalattal, a Baltur Sib Kft. képviselőjével a szerződést, így napokon belül elkezdődhetnek a munkálatok, és a nagy számú közönség befogadására alkalmas, grandiózus épület legnagyobb hiányosságát sikerül pótolni. Az épületen kisebb javításokat is végeznek majd, hogy az igazi kulturális központtá alakulhasson.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Halálos iramban: Hobbs & Shaw
Ma, 16:35
Nyolc film után – melyek összesen csaknem 5 milliárd dolláros bevételt hoztak világviszonylatban – a sorozat most bemutatja az első spinoff filmjét, melyben Dwayne Johnson és Jason Statham tér vissza, mint Luke Hobbs és Deckard Shaw. Amióta a kigyúrt Hobbs, az amerikai Diplomata Biztonsági Szolgálat lojális ügynöke, és a törvényen kívüli Shaw, az egykori brit elit kommandós először összecsaptak 2015-ben a Halálos iramban 7-ben, a duó sorra osztogatta egymásnak a beszólásokat és a pofonokat, mik
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Volt egyszer egy... Hollywood
Ma, 21:10
1969, Los Angeles. Egy munka nélkül maradt, western tévésorozatából kikerült, munkanélküli színész (Leonardo DiCaprio) és jó barátja, kaszkadőre (Brad Pitt) együtt próbálnak boldogulni Hollywood kegyetlen világában. Ez a világ azért kegyetlen, mert változik: Rick és Cliff eddig kiismerte magát a showbizniszben, de most bármerre járnak, arra kell rácsodálkozniuk, hogy minden megváltozott: a szabályok, a főnökök és a nők is…. Nincs nagyobb esemény annál a filmes világban, mint amikor Tarantino re
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel a környezeted megóvásért?
Nem használok már műanyag szatyrokat
Energia- és víztakarékos háztartási gépeket vásárolok
Helyi termékeket vásárolok
Kisebb távolságok esetén nem ülök autóba, inkább a gyaloglást választom
A kényelemről nem tudok lemondani még akkor sem, ha az nem éppen környezetkímélő
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 25.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db konyhakész csirke, só, bors, 2 tk. kakukkfű (szárított, morzsolt), 3 db biocitrom (vagy lime), 1 fej ...