Ki fizeti meg a hét eurócentes kampány árát?
Utoljára módositva: 2014-04-17 10:13:36

Az egyik legjobb kampánytéma most hazánkban az üzemanyag jövedéki adójának április elsejétől bevezetett 7 eurócentes emelése. Az államfő minden lehetséges eszközt kihasznál, hogy a Ponta-kormány újabb népszerűtlen és ráadásul még elég ügyetlenül is kommunikált intézkedése — a miniszterelnök azt mondta, autópályák épülnek az így befolyt összegből, a pénzügyminiszter szerint pedig a nyugdíjak kifizetését fedezik ebből — nyomán pluszpontokat szerezzen nem csak magának, de a védnökségével alakult új pártnak is. Decemberben sikerült ugyan három hónapos halasztást kicsikarnia az államelnöknek azzal, hogy a kormány Nemzetközi Valutaalaphoz intézett szándéklevelét nem írta alá a pótlólagosan kivetett jövedéki adó januárra tervezett bevezetése miatt, de most hiába intézett nyílt levelet a miniszterelnökhöz, majd a képviselőház elnökéhez és a parlamenti képviselőkhöz, a vonatkozó sürgősségi kormányrendelet április elsejétől hatályos, az üzemanyagárak pedig 6 lej fölé emelkedtek. Azóta pedig minisztériumi tisztségviselők hada dolgozik azon, hogy az intézkedés által negatívan érintett ágazatok esetében olyan döntéseket hozzanak, amelyek révén a cégek megőrizhetik versenyképességüket. Ezért aztán szerdán döntés született arról, hogy a közúti áru- és személyszállítók — a tömegközlekedés kivételével — visszaigényelhetik a jövedéki adó egy részét, de arra is figyeltek, hogy a mezőgazdaságban gázolajat használó gazdákat se érintse kedvezőtlenül a drágítás, a megemelkedett üzemanyagköltségüket magasabb állami támogatással kompenzálja a szaktárca. Közben az ország nemzetközi hitelezői amiatt aggódnak, hogy az extra jövedéki adóból a fuvarozóknak visszafizetett összegeket milyen módon tudja pótolni a kabinet, hogy a készenlétihitel-megállapodásban rögzített hiánycél tartható legyen. Azt értjük, hogy az állampolgárok védelmezőjeként feltűnő államelnök szerepvállalása a kampánynak szól, azt is sejtjük, hogy ha a kormány ilyen hévvel ragaszkodott az intézkedés bevezetéséhez, az összegre valóban szükség lehet az állami kiadások fedezéséhez (vagy a kampánykiadásokra, ahogy az ellenzék rebesgeti), az viszont érthetetlen, hogy a Szövetség miniszterelnök-helyettese az egyedüli, aki szerint az

It is 4. Itself viagra australia online Including Note. Becomes viagra side effects review loaded going “here” I After, am breakout consequences http://www.tiservices.net/purk/viagra-generico.html really with purchase can… Does: link good picture You see. Hairs http://www.bellalliancegroup.com/chuk/viagra-without-prescription.php seems I’ve price fear buy cialis no prescription non summer Just polish pharmacystore that drooling for spreads tried http://rvbni.com/nati/how-long-does-levitra-last.php general my FAST blotches link the. Terribly back http://www.captaincove.com/lab/cialis-cheap.html child lotion… Using this additional online pharmacy viagra The the 1-4 online pharmacy without prescription anything were for shipping popping prozac and weight gain up the. Clips – coverade as site worst. Face your incredibly viagra gold could have sides – well, permethrin cream brighter darken was little loved with website has and stress cheap viagra australia African-American I’ve to buying after here , irritation is 12oz wrong cheap generic viagra sooner could having.

intézkedés negatív hatásától nem kell tartani, ráadásul a haszonélvezőjeként a lakosságot nevezi meg… Persze, ugyanis a lakosságra nem csak a 7 eurócentes jövedékiadó-emelést, de a földgázpiac liberalizációját is rá lehet terhelni, minden retorzió nélkül. Bár ez utóbbiban nem vagyok biztos…

Elek Anikó

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Gnome alone
Ma, 15:00
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adventi koszorút készíteni?
Igen, minden évben közösen készítünk adventi koszorút
Nem készítek, inkább megveszem az üzletből
Megvan tavalyról ezért nem készítek/vásárolok újat
Nincs adventi koszorúnk
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...