Ki lesz Erdély legösszetartóbb osztálya?
Utoljára módositva: 2014-11-03 17:31:25

Negyedik alkalommal indult el a „Tégy jót és légy Erdély legösszetartóbb osztálya” verseny, amelyre várják a Szatmár megyei V–XII. osztályok jelentkezését is.

A nyertesek csapatépítő-képzésen is részt vehetnek

Az Erdélyi IKE a SuliJó projekt keretén belül idén is meghirdette az „Erdély legösszetartóbb osztálya” versenyt, melyre erdélyi magyar tannyelvű, V–XII. osztályok jelentkezését várják.

Az osztályok egy jótéteményt kell végrehajtsanak, így kerülnek be a versenybe. A nyerteseknek kirándulás és csapatépítő-képzés a jutalmuk.

A pályázás feltétele, hogy a jelentkező osztályok valamilyen jótéteményt hajtsanak végre, készítsenek róla egyoldalas írott beszámolót és hat darab fényképet a jótett helyszínén, melyeknek egyikén rajta kell lennie az egész osztálynak és az osztályfőnöknek, valamint a SuliJó feliratnak — bármilyen formában.

Ezek után a verseny honlapján, a www.sulijo.ro oldalon kell kitölteni a nevezési lapot november 17-ig. Ezt követően november 24-ig lehet a facebook.com/Sulijoo oldalon szavazni a legötletesebb, legjobban kivitelezett jótéteményre. November 27-én lesz az eredményhirdetés. A nyeremények között szerepel ingyenes kirándulás Hunyad megyébe, SuliJó osztályösszerázó képzés, valamint belépő a dévai élményfürdőbe.

Hogy a szervezők segítsenek a versenybe szálló osztályoknak, összeállítottak egy leírást arról, hogy mit jelent jót tenni. Így minden olyan munka, szolgálat, gesztus, cselekedet, amellyel valakit vagy valakiket segítünk valamiben vagy pedig valamit jobbá, szebbé, használhatóbbá, érdekesebbé, változatosabbá teszünk, elméletileg jótettnek számít. A gyakorlatban minden lehet jótétemény, aminek köze van a meglátogatáshoz, megismeréshez, ajándékozáshoz, megkönnyítéshez, megelőzéshez, vigasztaláshoz, örömszerzéshez, összeszedéshez, széthordáshoz, felújításhoz, létrehozáshoz, eltüntetéshez, lebontáshoz. Bármilyen jótett, a nagyságától függetlenül, szóba jöhet, egyetlen feltétel, hogy a megvalósításban az egész osztálynak részt kell vennie. A versennyel kapcsolatos minden további információt a www.sulijo.ro oldalon kell keresni.

 

Bumbuluţ Krisztina

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 21.
Mindenki barátságos és segítőkész ma Önnel, ami elsősorban kiegyensúlyozott és őszintén érdeklődő kisugárzásának köszönhető.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...