Kiadta a parlament az igazságszolgáltatásnak a Microsoft-aktában gyanúsított volt minisztereket
Utoljára módositva: 2014-11-19 16:45:40

Hozzájárult a szenátus szerdán, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) lefolytassa a bűnvádi eljárást az egykori szociáldemokrata Năstase-kormány (2000-2004) két volt tagja, Ecaterina Andronescu volt oktatási miniszter és Şerban Mihăilescu volt kormányfőtitkár ellen, akiket az úgynevezett Microsost-aktában kenőpénz elfogadásával gyanúsítanak az ügyészek.

Az ügyben érintett személyek

Az eddigi legnagyobb korrupciós botrányban, a kormány számítástechnikai közbeszerzéseivel kapcsolatos ügyben, kilenc volt miniszter érintett. Közülük Andronescu és Mihăilescu volt az utolsó két — szenátorként különleges előjogokkal rendelkező — tisztségviselő, akiket „kiadtak” az igazságszolgáltatásnak. A parlament ezzel Klaus Iohannis megválasztott államfő felszólításának tett eleget, aki azt kérte a honatyáktól: ne hátráltassák tovább a korrupcióval gyanúsított törvényhozók elszámoltatását. Az elnökválasztáson alulmaradt szociáldemokrata ellenfele, Victor Ponta kormányfő hétfőn jelezte: a PSD-nek le kell vonnia a következtetést a választás eredményéből, ezért a kormánytöbbség meg fogja szavazni a korrupcióval gyanúsított törvényhozók kiadását az igazságszolgáltatásnak. A szerdai szenátusi titkos szavazás így a PSD eltökéltségének fokmérője is volt, hiszen Andronescu személyében a PSD egyik alelnökét és legismertebb politikusát kellett az ügyészek elé küldenie a kormánytöbbségnek. Romániában a politikai nyilatkozatokra vonatkozó mentelmi jog mellett a törvényhozóknak más előjogokat is biztosít az alkotmány: csak a parlament jóváhagyásával lehet előzetes letartóztatásba helyezni őket, vagy házkutatást elrendelni ellenük. Andronescu és a Mihăilescu esetében a miniszteri felelősségről szóló törvény előírásai miatt kellett a DNA-nak a szenátushoz fordulnia: a törvényhozói mandátummal rendelkező — tisztségben lévő vagy volt — kormánytagok ellen ugyanis csak az illető ház jóváhagyásával indítható bűnvádi eljárás. Romániában szeptemberben kezdeményezett kilenc volt miniszter ellen bűnvádi eljárást a DNA, azzal gyanúsítva őket, hogy csúszópénz ellenében előnyben részesítettek bizonyos cégeket az általuk vezetett minisztériumok számítástechnikai közbeszerzéseinél. Az ügyészek szerint az oktatási, az informatikai és a pénzügyi minisztérium több korábbi vezetője néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadott el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Nürnberg környékén (Bayern) otthoni, 24 órás idősápolás-háztartásbeli személyek...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szerinted szükség volt-e Szatmárnémetiben plázára?
Természetesen, már ideje volt, hogy végre itt is legyen valami
Plázára igen, de ez gyenge
Mindegy, hogy van pláza vagy nincs
Felesleges, Szatmár túl kicsi hozzá
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. november 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta, 20 dkg sütőtök, 1/2 fej lila hagyma, 10 dkg lágy kecskesajt, 5 dkg dió, ...