Kiállítással zárult vasárnap a vetési tábor
Utoljára módositva: 2018-07-10 10:49:20

Vasárnap a Vetési Kulturális Központban kiállításmegnyitóval zárult az egy héten át tartó képzőművészeti alkotótábor, ez alkalommal avatták fel Alexandru Ciobotariu fafaragását.

A képzőművészek egy része szeret alkotótáborokba járni, a másik része inkább a műtermi munkát kedveli, mert az alkotáshoz szüksége van a csendre, hogy el tudjon mélyülni egy bizonyos témában, és nyugodt körülmények között tudja kidolgozni azt. A vasárnap befejeződött vetési alkotótáborban is két kategóriába sorolódtak az alkotó képzőművészek. Cristina Gloria Oprişa, aki második alkalommal szervezte meg a vetési tábort Vetés Község Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa segítségével, igyekezett megteremteni a feltételeket azok számára, akik szeretnek tábori körülmények között alkotni, Nyiri Zoltán, aki a saját műtermében tud eredményesebben dolgozni, részt vett a közös tevékenységek egy részében, a témafeltárásban, de a képeket saját műtermében készítette el.

Cristina Gloria Oprişa nagy hangsúlyt helyez a fiatalok képzésére, minden általa szervezett rendezvénybe bevonja a fiatal tehetségeket. Ez alkalommal is vitt ki gyerekeket a vetési letérőnél található panzióban berendezett műterembe, ahol ő és Nyiri Zoltán egyengették a gyerekek munkáját. Ezeknek a gyerekeknek a rajzai bemutatásra kerültek vasárnap a Vetési Kulturális Központban megrendezett kiállításon. Ez alkalommal leplezték le a vetési polgármesteri hivatal udvarában elhelyezett fafaragást, amit Alexandru Ciobotariu szatmárnémeti fafaragó készített. Az alkotótábor résztvevői három téma közül választhattak: a napraforgó és a repce sárga színének a változatossága, a környékbeli jellegzetes házak ábrázolása és a vetési református műemléktemplom sajátos látásmódból történő megjelenítése. Ilyés Gyula, Vetés község polgármestere a kiállításmegnyitón elégedettségét fejezte ki a táborban résztvevők munkájával kapcsolatosan, megköszönte azokat az alkotásokat, amiket a művészek ott hagytak, és megígérte, hogy a jövőben is helyt ad a tábornak.

 

 

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Kókusz Kokó, a kis sárkány - Irány a dzsungel
Ma, 15:00
Készüljetek fel a valaha volt legtüzesebb vakációra! Kókusz Kokó családjával és legjobb barátjával, Oszkárral indul életük legnagyobb kalandjára, egyenesen a dzsungel mélyére. A nyaralás nem indul jól. A kis tűzokádó sárkány bár számos történetet halott már nagypapájától a goromba vízi sárkányokról, eddig eggyel sem találkozott, most azonban útjukat állja néhány jól megtermett példány, így hajójuknak új útvonalat kell keresni. Az ismeretlen vizeken váratlanul léket kapnak, amiért a gyanú szerint
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Oh, Ramona
Ma, 16:35
Román vígjáték
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Dermesztő hajsza
Ma, 18:35
A fagyos coloradói síközpontban hókotró-sofőrként dolgozó Nels (Liam Neeson) nyugodt élete fenekestül felfordul, mikor fiát, a helyi, nagyhatalmú drogbáró meggyilkolja. Az Év Polgára cím birtokosa még sosem tért le a helyes útról, egészen mostanáig: a feldühödött apa kezébe veszi az irányítást, extrém előítéletekkel és nehézfegyverekkel felvértezve bosszúhadjáratba kezd. A gyilkos tempójú Nelst egyetlen cél élteti, egytől egyig ki akarja iktatni a kartell embereit… és az egykor feddhetetlen hómu
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Alelnök
Ma, 20:50
Az Oscar-díjas és igen szórakoztató A NAGY DOBÁS-ban Adam McKay író-rendező a 30-as évekbeli nagy gazdasági világválság óta a legnagyobb pénzügyi összeomláshoz vezető Wall Street-i trükközésről rántotta le a leplet. Új filmje, az ALELNÖK egy újabb igaz sztorit vázol: a jelenkori amerikai politika egyik legzárkózottabb és legtitkolódzóbb elméjét, Richard Bruce (Dick) Cheneyt állítja a középpontba, Christian Bale újabb nagy átalakulást prezentáló alakításában. Szereplőtársai Amy Adams, Steve Carel
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen filmeket nézel szívesen a moziban?
Vígjáték
Horror
Sci-fi
Romantikus
Nem járok moziba
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2019. február 22.
Legmerészebb álmait is megvalósíthatja ma, bár tény, hogy keményen meg kell dolgoznia a sikerért, de nem fogja sajnálni a befektetett energiát.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. február 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 dkg élesztő, 3 dl tej, 1 tk. cukor, 50 dkg liszt (+ a szóráshoz), 2 tojás sárgája, ...