Kiégés — megtorpanás (II.)
Utoljára módositva: 2019-06-06 09:41:01

A hivatásszakmák különböző területeiről meghívott személyek beszélgettek a kiégésről. A burnout szindróma tünetegyüttes, amely hosszú távú fokozott érzelmi megterhelés, kedvezőtlen stresszhatások következtében létrejövő fizikai-érzelmi-mentális kimerülés.

 

 

A beszélgetésen részt vett: dr. Frigy Szabolcs egyetemi oktató, Bessenyei Gedő István dramaturg, Rappert-Vencz Gábor színművész, Póti Eduárd és Muhi Sándor pedagógusok, Máthé Róbert és Varga Szilárd lelkipásztorok és Sabău-Trifu Cristina képzőművész. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Muhi Sándor egy történettel kezdte a hozzászólását. Felesége valamikor színikritikát írt, és meglátogatta Ács Alajost, hogy készítsen vele egy interjút. Beszélgetés közben megkérdezte Ácsot, hogy izgul-e, mielőtt a színpadra lép. Negyven év pályafutással mögötte azt válaszolta: „Minden esetben nagyon izgulok, mert félek, kiderül, hogy tehetségtelen vagyok.” Ez a fajta nemes megközelítés tartja égve azt a lángot, amiről korábban beszéltünk. Mohy Sándor festőművészt (Muhi Sándor nagybátyját) kilencvenöt éves korában meglátogatta Muhi Sándor. Bement a műtermébe, Mohy egy képen dolgozott, megbökte könyökkel a fiatal Muhit, és megkérdezte tőle, hogy az a zöld szín jó-e. Mit mondhatott volna nagybátyjának, aki egyetemi tanár volt? Azt válaszolta, hogy az nagyon odavaló, mire ő így válaszolt: „Hazudsz. Nem jó.” Aki úgy gondolja, hogy hetvenöt, nyolcvanöt vagy akár kilencvenöt évesen, az addig elért eredményeivel biztonságban van, és bármit tehet, az könnyen kiéghet, véli Muhi, aki a tanítóképzős diákjainak a ballagási ünnepségéről érkezett a beszélgetésre. Ő tíz éve nyugdíjas, de tanít. Szerinte a pedagógusi szakmából nem lehet kinőni. Muhi valamikor azt hitte, hogy a pedagógus a fizetéséért megtartja az óráit, majd hazamegy. Ez nem így történik. Ha valaki bevisz a szakmájába egy kis szeretetet, kreativitást, ötletességet, az meg fogja találni azt a lehetőséget, mint a színháznál Tóth-Páll Miklós és Méhes Kati, hogy valamilyen módon szolgálja azt a szakmát. Muhi szerint a kiégés egy rossz szó. A megtorpanás való igaz. Valamennyien megtorpantunk, hazudik, aki azt mondja, hogy ő nem. Alkotó embernél ez egy természetes dolog. A kiégésnél Muhi úgy képzeli el azt a bizonyos lángot, ami ébren tartja az érdeklődést akár művészeti területen, akár pedagógusként, bárhol, hogy az egyfajta örökmécses, amit nem lehet csak úgy kioltani, hanem az történik, hogy valaki csak féllábbal lép be egy szakmába, végig egy picikét idegennek érzi magát, és nem ő adja el a szakmát, a szakma adja el őt.

Póti Eduárd teljesen egyetért azzal, hogy a pedagógusi szakbából nem lehet kiégni, de a tanáriból igen. Szerinte nem mindegy, hogyan tekintünk a szakmánkra. A pedagógusi szakma valóban hivatásszakma, a tanári szakma egy túlélő foglalkozás, ami sok mindenre jó, például arra, hogy havonta egyszer úgy-ahogy megtöltse az ember pénztárcáját. Ezért van az, hogy néha váltani kell. A váltásra viszont oda kell figyelni. Nem mindegy, hogy ritmust váltok, nem mindegy, hogy stílust váltok, és az sem mindegy, hogy elmenekülök és munkahelyet váltok. Szemléletmódot kellene váltani néha. Nagyon fontos, hogy néha hogyan szegregáljuk magunkat a társadalomban, és hogyan szegregáljuk a körülöttünk lévőket azért, mert egy ilyen individualista, komplex kis mini világban él mindenki a saját vágyaival, a saját rohanásával, a saját meséjével, amit megpróbál valahol elmagyarázni, nem csak a színpadon, hanem a katedrán és a mindennapi életben, mert mindenki a saját történetét meséli. Pont az a közösségi érzés, az a közösségi szellem, ami tudott az embernek nem csak rövid távú és nem csak materiális célokat adni, teljesen eltűnt a mai fiatalokból. Ma már azt látja az ember, hogy a csapat csak arra jó, hogy szünetben közösen szívjunk el egy cigarettát, vagy amikor azt tapasztaljuk, hogy egy hasonló körben, egy hétvégén az elsődleges cél nem a beszélgetés, hanem az alkoholfogyasztás. Régebben is ültek a fiatalok egy kocsmaasztalnál. Azért ittak egy sört, hogy jókat beszélgessenek, ma előbb megisznak három-négy vodkát és sört, s csak utána kezdődik a beszélgetés. Az emberiség mindig megtalálta a textus receptust a szükséges változásokra. A középkorban is volt kiégés. Ezt lehetett érezni nemcsak a szakmákban, hanem a társadalomban is. Mindig jött valaki, aki egy nagyon okos gondolattal helyre tette a történteket. Amikor megjelent a pietizmus mint olyan vallási irányzat, amely ma is nagyon sok bonyolult és érdekes kérdést vet fel, egy új üzenettel érkezett és hódított. Egy olyan üzenettel, amit valahol mindenki tudott, csak elfelejtette úgy nézni a dolgokat. Amikor azt mondta, hogy egész életedet tekintsd Isten ajándékának, és ne felejtsd el, hogy ezt ajándékba kaptad, de azt is értsd meg — visszatérve a szakmához, a hivatáshoz —, hogy a mindennapi munkád is egy ajándék. Onnantól, hogy így tekintek rá, biztos, hogy sokkal nehezebben fogok kiégni. Ha odafigyelek arra, hogy valóban együtt kell valamit tennem a körülöttem lévőkkel azért, hogy a dolgok jól működjenek, ha közösségi szintre — mindegy, hogy, milyen mértékben — emelem a hivatásomat és mindazt, amit mindennap teszek, akkor nem teher, és sokkal nehezebben fáradok bele.

Bessenyei Gedő István erre reagálva rávilágított: egy olyan fogyasztói társadalomban, ami túlpörgeti a rendszert, hiába mondom, hogy a munka ajándék, amikor születik egy gyerekem, aki szintén ajándék, és nincs rá időm, mert odáig van pörögve a munkatempó — ez így van minden munkahelyen, az emberhiány miatt túl van hajtva a rendszer az elvándorlás és az elöregedés következtében —, hiába tekintjük ajándéknak a munkát. Jó, hogy szóba került Tóth-Páll Miklós és Méhes Kati, ugyanis a színházi szakmában az elfáradás a középgenerációt sújtja a legdurvábban, ennek a korosztálynak kell megosztania az életét. Már nem úgy van, mint régen, hogy egy tömbházban laktak a színészek, és ha nem értek rá a szülők, nevelte a gyerekeket valaki más a kollégák közül. Ma már a színész el kell hogy vigye a gyereket az óvodába vagy az iskolába, rendeznie kell őt, de úgy kell teljesítsen, mint bárki más.

Sabău-Trifu Cristina úgy látta, hogy Bessenyei külső tényezőket emlegetett, amelyek hatnak az emberre és gyorsítják a kiégést. Neki az a véleménye, hogy akinek van valami hivatása, az csak akkor jut el a kiégésig, ha a belső motiváció elkopik. A belső motiváció elfogyása attól is függ, hogy milyen minőségű az a motiváció, hogyan van felépítve, mi van az alapokban. Inkább erre kellene koncentrálni. Amikor kiégésről hallunk, mindig az alapokra kell gondolni. Vissza kell térni oda, és meríteni kell abból. Ha elkopik a belső motiváció, az alap, ha ott valami összeomlik, az a kiégés.

Varga Szilárd szerint kérdés, hogy milyenek a belső motivációk. Jelenleg egy tudatos agymosás folyik. Megváltozott az értékrend, az erkölcsiség más alapokra helyezkedett. Az, ami erkölcsileg egykor érték volt, már nem képvisel értéket. Teljesen más értékek, más célok jönnek, és a média ezeket nyomja. Azt sulykolja az emberekbe, hogy nem normálisak, amit ők képviselnek, az nem jó, a társadalomnak más az elvárása, aki pedig nem tartja a lépést, annak nincs helye a világban, az különc. Eleve az ember is sodródik az árral. Sajnos a mai gyerekek egy beteg világban nőnek fel, nem könnyű nekik megmutatni, hogy mi az egészséges.

Póti Eduárd kifejtette: Molnár Éva egyik regényében megjelenik a következő gondolat: „Mivel én alapjában azt szeretem, ha az igazság győz, ezért sokkal inkább moziba fogok járni ezentúl, mint az életbe.” Póti szerint a belső motiváció teljesen személyiségfüggő. Személyiségfüggő, hogy mi az, ami engem hajt, talán az a cél, hogy soha ne érjem el. Egy katasztrofális állapot, ha az ember eléri a célját, és nincs másik. Az alapmotivációk valahol mindig olyanok, hogy soha nem érzi az ember befejezettnek a történetet. Mindazt, amit mélyen a lelkemben szeretnék, részben meg tudom valósítani. A fiatalok kiégésével kapcsolatosan talán pont ez hiányzik. Ha jól végiggondoljuk, akkor egyre reálisabban kirajzolódik egy szakadék a társadalom különböző generációi között. Nem az a lényeg, hogy nem értjük meg egymást, ez egy állandó probléma, mindig is ez történt. Az új generációk soha nem értették meg a régieket. Itt most az történik — a mi jelenünkben itt, Romániában —, hogy a társadalomnak egy része egy olyan világban, egy olyan környezetben és egy olyan helyzetben nőtt fel — még az 1990-es években is —, amikor mindent meg kellett oldani, meg kellett javítani, szétszedni és összerakni. Az új generáció úgy nő fel, hogy mindent készen kap, ezért teljesen másképp értékel. Hogyan ne égjen ki egy olyan fiatal, aki a legkisebb gyermekkortól úgy nő fel, úgy neveli a szülő, hogy mindent megad neki, amit ő nem kaphatott meg, csak azért, hogy neki jó legyen, mindent készen ad, akár úgy is, hogy mindent megvon magától? Amikor el kell majd engednie ezt a gyereket, akkor lesz belőle egy tehetetlen diplomás, aki felé van egy társadalmi elvárás, hogy kezdjen magával valamit, s közben még mindig fogja a szülei kezét, mert képtelen az önállóságra. Amikor majd nem kapja meg azt, amit elvár másoktól, akkor elkezd mindenki mást hibáztatni, és belehajszolja magát a tehetetlenség érzésébe és állapotába. A legkegyetlenebb állapot egy ember életében a tehetetlenség. Innen már csak egy hajszálnyira van a kiégés.

Máthé Róbert úgy látja, hogy az ember életének egy adott pontján egy ideig a mélyen tengődik, de innen van kiút. A mellőzöttség nemcsak a színészeknél van jelen, hanem a lelkészeknél is, csak más formában. Tudjuk statisztikákból, hogy a templomba járók aránya egyre kisebb. Mára már teljesen kifulladtak azok a gyülekezeti programok, amik az 1990-es években nagy népszerűségnek örvendtek. A lelkipásztor azt éli meg, hogy bemegy vallásórát tartani, és nincs vallásórás. Egyre kevesebb a gyerek, és akik vannak, azok is inkább elmennek sportolni, nyelvórára stb. Nagy kérdés, hogyan lehetne megszólítani a harmincas-negyvenes generációt, hogy elmenjenek a templomba és a gyülekezeti programokra. A mellőzöttség elindít az emberben egy olyan lelki folyamatot, hogy megkérdőjelezi saját magát. A lelkipásztor megkérdezi önmagát: vajon azért nem jönnek templomba, mert velem van bajuk? Én csinálom rosszul? Ezeket a küzdelmeket az embernek meg kell vívnia, és nem nagyképűség, ha az ember azt mondja önmagának: nem, én tehetséges vagyok, jó vagyok, megteszek minden tőlem telhetőt, és meggyőződésem, hogy a sikertelenségnek nem ez az oka. Nagyon sok kispadon ülő színésznek is mérlegelnie kellene, hogy nem az ő tehetségtelenségéről van szó.

Bessenyei hozzáfűzte, hogy van olyan alkat, aki növeli azt az akarást és azt az érettséget, amivel egy megrekedés után visszamegy a színpadra, és van, akinek teljesen elfogynak az energiái. Nagyon fontos, hogy bizonyos rendszerek mit kezdenek ezekkel a problémákkal. Azt látjuk, hogy a túlhajtás és a túlhajszolás bejött a nyugati társadalomból, de a pihentetés kultúrája nem jött be. Magyarországon a színészi szakmában nem véglegesítenek egy színészt — de más területeken sem —, pedig annak már családja van abban a városban; szerepekre szerződik, és ha úgy gondolják, hogy van jobb nála, akkor menesztik. Romániában, ha kiég a színész — vagy bárki —, nem küldik el, hanem megtartják a nyugdíjig. Ha Magyarországon kiég egy rendező, teljesen a padlóra kerülhet. Amikor a rendező felhalmozta azt a hatalmas tudást, de a kreativitása kiégett, pont ideje lenne, hogy bevonuljon egy egyetemre átadni a technikai ismereteit, de ezt nem teheti, mert nincs doktorija. Silviu Purcărete, a világ egyik legnagyobb rendezője Franciaországban taníthat, Romániában nem.

Frigy Szabolcs hozzátette, hogy a tanári pályán az egyik legnagyobb hiba a véglegesítés. Aki megkapja a végleges állást, akár azt is érezheti, hogy neki többet nem kell teljesítenie. Így volt ez Nyugaton is, de ott tudtak váltani, a pedagógusok szerződéses rendszerben vannak; ennek is vannak hátrányai, de az a tudat, hogy valaki nyugdíjig megtarthat egy állást, nem mindig jó. A véglegesítést két év alatt meg lehet szerezni, de utána még jön negyven év, ami rengeteg időt ad a kiégésre.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e az országban zajló politikai eseményeket?
Természetesen, a csapból is ez folyik
Persze, követem és egyetértek a tüntetőkkel
Dragnea és a Dăncilă-kormány mondjon le!
Nem érdekel egyáltalán a politika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...