×
2024. 04 16.
Kedd
Csongor
17 °C
kevés felhő
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Kiélezett harcok Nagykároly környékén

2012.06.11 - 11:52
Megosztás:
Kiélezett harcok Nagykároly környékén

Kálmándon majdnem 90 százalékos részvétel mellett Sütő Imre nyerte a választást. Börvelyben meglepetésre magabiztosan nyert Kiss Zoltán. Mosdóczi Vilmos maradhat Kaplony polgármestere. Mezőfényen Fényi Lőrinc lesz az új elöljáró.

 

Éles verseny ígérkezett az idei helyhatósági választásokon Kálmánd községben. A verseny résztvevői pedig az eddigi polgármester és alpolgármester voltak. Schlakter Ferenc az RMDSZ színeiben, míg Sütő Imre a Német Demokrata Fórum képviseletében indult. A tét nagysága a részvételi arányokon is érződött, rendkívül sokan, egész pontosan 920-an járultak az urnák elé, ez a szavazásra jogosultak 86 százalékát jelenti. Valóban szoros volt az eredmény, bár végleges számadatok lapzártáig még nem érkeztek, annyit tudni lehetett, hogy néhány tíz szavazat döntött. A kálmándiak végül Sütő Imrét választották. A helyi tanácsban viszont több helyet szerzett az RMDSZ alakulata. Schlakter Ferenc leköszönő polgármester lapunknak elmondta, hogy tanácsosként folytatja. „Nyolcéves munkám marad itt, sok sikert kívánok a nyertesnek a folytatáshoz. Úgy látszik, hogy sajnos nem munkával kell bizonyítani már itt sem” — nyilatkozta Schlakter Ferenc.

Mezőfényen is az RMDSZ (Fényi Lőrinc) az NDF (Békési Attila) jelöltjei között választhattak a lakosok, Heinrich Mihály, aki az utóbbi tizenkét évben a polgármesteri székben ült, nem vállalta az újabb jelöltséget. Hosszú idő óta először választhattak a mezőfényiek több jelölt közül, a részvétel ennek ellenére kevéssel haladta csak meg a legutóbbi évekét: az 1633 neves listáról 837 személy ment el szavazni. A csatát végül Fényi Lőrinc jelenlegi iskolaigazgató nyerte magabiztosnak mondható előnnyel, 472 szavazattal. A tanácsban ugyancsak az RMDSZ szerzett több helyet.

Csomaközön szintén elég magas volt a részvételi arány, a lehetséges 1102-ből 765-en mentek el szavazni, a voksolás csendesen, konfliktusok nélkül zajlott. A szavazók a váltás mellett döntöttek, Schwarczkopf János eddigi polgármester, aki most függetlenként indult, elvesztette a választásokat. Utódja Löchli Mihály, a Német Demokrata Fórum jelöltje lesz.

Mezőpetriben az egyetlen jelölt a jelenlegi polgármester, Machiș Ottó volt, a versenyhelyzet hiánya azonban nem vette el az emberek szavazókedvét, bár a hivatalos listán mintegy másfélezren vannak, Mezőpetri és a hozzá tartozó Csárda szavazásra jogosult polgárainak száma nagyjából kilencszázra tehető. Ebből 799-en éltek jogukkal tegnap.

Kaplonyban is izgalmas és feszült volt a helyhatósági választás. 1861 választópolgár járult az urnák elé, ez a településen zajlott eddigi szavazások fényében magas részvételi aránynak számít, jóval meghaladja az ötven százalékot. Bár többen is jelöltették magukat, a két nagy esélyes Mosdóczi Vilmos jelenlegi polgármester és Tóth Imelda (RMDSZ) volt. A nem hivatalos végeredmény szerint a Magyar Polgári Párt jelöltje, Mosdóczi Vilmos folytathatja a polgármesteri munkát. A helyi tanácsban szintén MPP-s többség lesz a lapzártánkig megszámolt szavazatok alapján.

Folytathatja négy évvel ezelőtt megkezdett községvezetői munkáját Fézer Gábor, a Német Demokrata Fórum mezőteremi polgármesterjelöltje. Az eddigi polgármester meggyőző fölénnyel nyerte meg a választásokat Teremen Ştraţi Vasile (PDL) és Man Nicolae (USL) ellenében, hiszen a 717 szavazó mezőteremi lakos közül nem kevesebb, mint 607-en szavaztak továbbra is bizalmat Fézer Gábornak. A porteleki és a vezendi 200-300 szavazat így már nem befolyásolhatta a helyi választások végeredményét.

Csanáloson is a Német Demokrata Fórum jelöltje nyerte meg a helyhatósági választásokat. Mellau József eddigi polgármester Fézer Gáborhoz hasonlóan meglehetősen nagy előnnyel, hozzávetőleg 60-65 százalékkal végzett az élen a jelöltek közül. Ellenfelei Schupler Tibor, az RMDSZ, valamint Nadaş Mircea, az USL polgármesterjelöltje voltak.

Érkáváson Roca Marius, a PP-DD polgármesterjelöltje nyerte meg a választásokat. A gencsi illetőségű jelölt viszonylag simán múlta felül vetélytársait, Ioan Todoran (USL) eddigi polgármestert, Csomay Antal (RMDSZ) eddigi alpolgármestert, Katona Józsefet (EMNP), Nagy Barnát (PDL), Demeter Rómeót (Roma Párt), valamint az egyetlen érkávási jelöltként induló Buboi Gheorghét (UNPR).

Érendréden is újraválasztották Papp Tibort, az RMDSZ polgármesterjelöltjét. Az eddigi polgármester nagy fölénnyel nyerte meg a helyhatósági választásokat Radu Mureşan (USL), Varga Marcel (PDL) és Vezendan Gheorghe (UNPR) ellenében, úgy, hogy a község magyar lakossága csupán 40 százalék körül mozog. „Nagyon örülök, hogy ennyien bizalmat szavaztak nekem. Úgy néz ki, hogy a község lakosságának nagy része értékelte azt a munkát, amelyet az elmúlt négy évben véghez vittünk. Ami kellemes meglepetést okozott, az az, hogy Érdengelegen is sokan szavaztak rám, valamint az RMDSZ-es tanácsosi listára” — nyilatkozta Papp Tibor.

Sokan rendkívül kiélezett küzdelemre számítottak Börvelyben, ennek ellenére mégis fölényes RMDSZ-es győzelem született. Kiss Zoltán eddigi alpolgármester ugyanis 646 szavazatot gyűjtött be. Ellenfeleire, Tóth Arnoldra (EMNP) 240-en, Kis Hajnalka (független) eddigi polgármesterre 204-en, Sárpataki Jánosra (PP-DD) pedig csupán 18-an szavaztak. Az USL jelöltjére, Chiş Vasilére Börvelyben 17-en adták le a voksukat, a Lucăceni-i szavazatokról viszont lapzártánkig nem érkezett pontos adat. Arra azonban matematikai esély sincs, hogy behozzák Kiss Zoltánt. „Köszönöm azoknak a lakosoknak, akik rám szavaztak, továbbá megígérem, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk a község érdekében.”

Új polgármestert választottak Tasnádszántón is, Mihalca Gheorghe eddigi polgármester székét Rotar Marinel veszi át, aki nem megerősített információk szerint hozzávetőleg 300 szavazattal nyerte meg a helyhatósági választásokat a községben. Szaniszlóról és Szilágypérból lapzártánkig nem érkeztek információk a leendő polgármesterek kilétét illetően.

A részvételi arányok a Nagykároly és Tasnád környéki falvakban mindenhol meghaladták a négy évvel ezelőtti helyhatósági választások alkalmával feljegyzett számadatokat.

Fischer Botond,

ifj. Deák Endre