×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
18 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Kifüstölt az Olimpia Afumaţi-on

2016.09.10 - 17:47
Megosztás:
Kifüstölt az Olimpia Afumaţi-on

Hat mérkőzés alatt már a negyedik piros lapot mutatják fel a bírók az Olimpia valamely játékosának, ugyanakkor a harmadik mérkőzésen ítélnek tizenegyest a szatmári együttes ellenfelének.

Kínos vereséget szenvedett el szombaton a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata a Liga 2 hatodik fordulójában: Bogdan Andone edző legénysége 3–0-ra kapott ki a CS Afumaţi otthonában.

Pedig a mérkőzés szatmári előnnyel kezdődhetett volna, amennyiben az első percben Bogdan Faur ajtó-ablak pozícióból nem a kapust célozza meg. A kihagyott helyzet után kiegyenlítődött a mérkőzés, mígnem a fővárosi Florin Miron játékvezető úgy vélte, hogy Iuhas (képünkön) szabálytalanul viselkedett az ellenféllel szemben, amiért a szatmári védőnek sárgát, a házigazdáknak pedig 11-est ítélt meg. Így a 13. percben már vezetést szerzett az Afumaţi (1–0) egy légből kapott büntető után. Ez volt a harmadik 11-es, amit a szatmáriak ellen ítélnek meg a játékvezetők, és akárcsak a Mioveni vagy a Brassó elleni találkozón, ez is olyan szabálytalanság volt az ellenfél játékosával szemben, amit csak a rossz indulatú játékvezetők büntetnek.

A hazai találatot követően ismét kiegyenlítődött a játék, Luduşan és Faur fejesei célt tévesztettek, így a második félidő 1–0-ról kezdődhetett. Viszont kevéssel a kezdő sípszó után az Ilfov megyei ellenfél emberhátrányban maradt, mivel Alexandru Gheorghét kiállított Miron, miután megütötte Duruşt. Bura után Erdeit és az újonc Tudorant is bevetette Andone, de eredménytelenül. A hazaiak oldalára billent a pálya, de így sem sikerült bevenni Obretin kapuját, viszont az Afumaţi ellentámadásai rendre veszélyesek voltak. A 72. percben még a kapufa megmentette Anca-Tripet a hazaiak egyik lövésénél, viszont hat perccel később Tudorache kihasználta az Olimpia kapusának felelőtlen kimozdulását, és váratlanul kettőre növelte csapata előnyét (2–0). A hajrában viszont a rutinos Iuhas gyerekes hibát követett el, amikor a pálya közepén szándékosan kezezett le egy labdát, amiért előbb sárgát, majd piros lapot kapott. Ennél a fejezetnél is gyengén áll a szatmári csapat, hiszen az eddigi hat bajnokin már a negyedik pirosat kapja az Olimpia valamely játékosa Duruş, Pop és Muntean után. Ráadásul ezen a találkozón is öt sárga lapot kapott Andone csapata, így újabb pénzbeli bírság várható a román szövetségtől.

De itt még nem ért véget a szombati mérkőzés, ugyanis az előbbi szabálytalanság miatt megítélt szabadrúgásból indult akciót Vlada góllal zárta, így 3–0-s eredménnyel ért véget a találkozó.

Természetesen leírtuk volna Andone mondanivalóját is a mérkőzésről, de a szakvezető korábban kijelentette, hogy telefonon keresztül nem nyilatkozik. Azonban a klubtól nem jött semmilyen értesítés az edző nyilatkozati szándékával kapcsolatban.

Szombaton hazai pályán játszik az Olimpia, az újonc Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK jön majd Szatmárra.

Liga 2, 6. forduló

CS Afumaţi – Szatmárnémeti FC Olimpia 3–0 (1–0).

Gólszerzők: Olariu 13. perc (11-esből), Tudorache 79., Vlada 88.

Afumaţi: Obretin – Gheorghe, Robicek, Patriche, Verdeş (Vlada, 70. perc), Buzea, Olariu, Petculescu (Popa, 54.), Tudorache, Vasile, Balgiu (Pivniceru, 85.). Vezetőedző: Vasile Neagu.

Olimpia: Anca-Trip – Ciul (Tudoran 73. perc), Mureşan, Heil, Iuhas, Onicaş, Rus (Erdei, 62.), Villand (Bura, 46.), Duruş, Faur, Luduşan. Vezetőedző: Bogdan Andone.

Kiállítva: Gheroghe (52. perc), illetve Iuhas (86.).

További eredmények

Foresta Suceava – Chindia Târgovişte 3–1

Resicabányai Metalul – CS Baloteşti 2–1

CS Mioveni – Temesvári ASU Poli 3–0

Pankotai Şoimii – Tatrangi Unirea 1–4

Nagyváradi Luceafărul – Dunărea Călăraşi 1–1

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – Bukaresti Juventus 0–0

Dacia Unirea Brăila – ACS Berceni 4–1

Academica Clinceni – CSM Râmnicu Vâlcea 2–1

Brassói FC – Aradi UTA Bătrâna Doamnă 3–2.

1

Chindia

6

5

0

1

12–6

15

2

Brassó

6

4

2

0

11–5

14

3

Juventus

6

4

1

1

25–2

13

4

Brăila

6

4

1

1

13–7

13

5

Foresta

6

4

0

2

12–10

12

6

Sepsi OSK

6

3

2

1

14–4

11

7

UTA B. D.

6

3

2

1

10–5

11

8

Mioveni

6

3

2

1

6–4

11

9

Afumaţi

6

3

1

2

23–6

10

10

OLIMPIA

6

3

1

2

16–5

10

11

Tatrang

6

3

1

2

10–5

10

12

Clinceni

6

3

0

3

10–10

9

13

Călăraşi

6

2

2

2

8–6

8

14

Vâlcea

6

1

3

2

6–8

6

15

Baloteşti

6

1

2

3

8–10

5

16

Luceafărul

6

1

1

4

3–6

4

17

ASU Poli

6

1

1

4

8–14

4

18

Metalul

6

1

0

5

2–15

3

19

Berceni

6

0

0

6

2–16

0

20

Pankota

6

0

0

6

1–56

0